Harmadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont

Szeptember elején harmadik alkalommal rendezi meg a Magyar Nemzeti Filmalap a Budapesti Klasszikus Film Maratont, melynek fő témája ebben az évben a film és a zene lesz.Az eseményen szeptember 4. és 11. között mintegy száz hazai és külföldi filmalkotás lesz műsoron több budapesti moziban, illetve Egerben és Győrben is - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

    
Idén hat ingyenes szabadtéri vetítés várja a filmrajongókat a Szent István-bazilika előtt, ahol az óriás vásznon sztárvendégek és alkotók jelenlétében láthat a közönség frissen felújított magyar és külföldi filmklasszikusokat.

Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója elmondta: az első ingyenes vetítés szeptember 4-én lesz, a Budapesten forgatott Evita című zenés alkotást mutatják be az év elején elhunyt magyar producer, Andy Vajna előtt tisztelegve, de látható lesz Jankovics Marcell frissen felújított Fehérlófia című animációja is, valamint levetítik a Queen Hungarian Rhapsody: Live In Budapest 1986 című koncertfilmet is.         
    

Mint hozzátette, a filmmaraton díszvendége lesz Pierre Richard francia színművész, aki részt vesz és bevezeti a Magas szőke férfi felemás cipőben című francia vígjáték vetítését szeptember 6-án. Kiemelte: a nemzeti filmrestaurálási program 2017-es indulása óta több mint 70 játékfilmet újítottak fel, amelyeket mind be szeretnének mutatni a közönségnek. Idén 48 magyar filmet vetítenek le a fesztiválon és a válogatásban szép számban lesznek jelen a restaurált alkotások, emellett gyűjteményük 1935-ös anyagából is válogatnak, így a közönség 35 milliméteres filmszalagról vetített alkotásokat is láthat.
    

Idén az esemény fő tematikájaként a film és a zene kapcsolatának közel 125 éves történetét szeretnék bemutatni. A válogatásban szerepelnek a különböző külföldi filmarchívumok által felújított filmek is. A nézők láthatnak Alain Delon-filmeket, világhírű musicaleket, legendás film noirokat, westerneket és olyan magyar vonatkozású amerikai filmkincseket is, mint az Easy Rider című alkotás, amelynek magyar operatőre volt Kovács László személyében - sorolta Ráduly György, hozzátéve, hogy látható válogatás Kozma József zeneszerző műveiből és a filmmaraton tiszteleg a háromszoros Oscar-díjas magyar filmzeneszerző, Rózsa Miklós életműve előtt is. A rendezvény megnyitóján pedig Mészáros Márta Örökség című, frissen restaurált alkotását láthatja a közönség.
    

Az Édes Emma, Drága Böbe című Szabó István-film restaurált változatának bemutatójára Budapestre érkezik a film főszereplője, Johanna Ter Steege is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com