Három díjat nyert Bogdán Árpád filmje Olaszországban

Három zsűri is díjazta Bogdán Árpád rendezését, a Genezis című filmdrámát a hétvégén, az idén 20. alkalommal megrendezett európai filmek fesztiválján az olaszországi Leccében.A film fényképezéséért Dobos Tamás kapta a legjobb operatőr díját a fesztivál zsűrijétől, melyet Marco Müller producer elnökölt - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a Cineuropa-díjjal szintén Bogdán Árpád rendezését tüntette ki a szakmai zsűri, emellett a diákzsűri is a Genezisnek ítélte a legjobb film díját. A díjakat Bogdán Árpád a záróünnepségen vette át Leccében.

    
Bogdán Árpád (Boldog új élet, 2007) második mozifilmje, a Genezis a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, a főszerepekben Cseh Anna Marie (Fiatalság, A fény ösvényei), valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók. Az operatőr Dobos Tamás (Apaföld, Lágy eső), a zeneszerző Tarr Béla állandó alkotótársa, Víg Mihály, a vágó Politzer Péter (Before Dawn, Fehér tenyér).
    

A Genezis világpremierje a 2018-as Berlinalén volt, azóta számos rangos fesztivál tűzte műsorra. Bogdán Árpád filmjét a spanyolországi Cinema Jove, a bajorországi Fünf Seen fesztiválokon és a szófiai nemzetközi filmfesztiválon is díjazták tavaly. A Genezis a Mirage Film és a FocusFox koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor - áll a Filmalap közleményében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Ordító jelek bizonyítják, hogy nincs értelme az X-Men-filmek idővonalának

Ordító jelek bizonyítják, hogy nincs értelme az X-Men-filmek idővonalának

Figyelem, az alábbi okok között előfordulnak spoilerek az X-Men: Sötét Főnix cselekményére vonatkozóan!

Az X-Men filmek legjobb pillanatai

Az X-Men filmek legjobb pillanatai

Hangolódás a Sötét Főnixre a mutánsok legemlékezetesebb jelenteivel.

11 sorozat, ami betöltheti a Trónok harca után maradt űrt

11 sorozat, ami betöltheti a Trónok harca után maradt űrt

Már bemutatott és hamarosan bemutatásra kerülő szériák, amelyek elnyerhetik a rajongók tetszését.

Ismerd meg a Sötét Főnixet!

Ismerd meg a Sötét Főnixet!

Minden fontos információ a június 6-án érkező X-Men-filmről.

A nyár legjobban várt filmjei és sorozatai

A nyár legjobban várt filmjei és sorozatai

Krimi, horror, vígjáték és képregény is érkezik a következő három hónapban.

Tíz legjobb film a politikáról

Tíz legjobb film a politikáról

Merényleteket, összeesküvés-elméleteket, kényes témákat, manipulációt és erőfitogtatást dolgoznak fel az alábbi listán szereplő alkotások.

Disztópikus jövőben játszódhat az Aladdin

Disztópikus jövőben játszódhat az Aladdin

Tíz dolog, amit talán nem tudtál az 1992-es Aladdinról.

Fontos dolgok derültek ki a Skywalker koráról

Fontos dolgok derültek ki a Skywalker koráról

Íme hét érdekesség a Star Wars IX. epizódjáról!

A Trónok harca fináléja több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt

A Trónok harca fináléja több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt

Spoileres elmélkedés a népszerű sorozat lezárásáról.

Kik lehetnének az új szupergonoszok a Marvel Moziverzumban?

Kik lehetnének az új szupergonoszok a Marvel Moziverzumban?

Képregényes antagonisták, akik a filmvásznon is megkeseríthetik a hősök életét.

http://ujhazak.com