Hatvanöt film versenyez a Hét Domb Filmfesztivál döntőjében

Hatvanöt film, köztük öt nagyjátékfilm került az idei Hét Domb Filmfesztivál döntőjébe, amelyet október 5. és 11. között negyedik alkalommal rendeznek meg Komlón - közölték a fesztivál honlapján a szervezők.A versenyre hét kategóriában 125 filmet küldtek az alkotók, a fesztiválon animációs, természet-, dokumentum-, kis- és nagyjátékfilmek, egyéb filmek mellett a diákok külön kategóriában nevezték alkotásaikat.

A műveket háromtagú zsűri: Rofusz Ferenc rendező, Pokorny Lia színművész és Réz András esztéta értékeli majd.

    
A versenyprogramban szerepel a többi közt Mosonyi Szabolcs Vad erdők, vad bércek című természetfilmje és Tóth Barnabásnak Akik maradtak című filmje is. A szervezők beszámolója szerint a bírálók jelezték, hogy a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából nem készült átfogó film, a határon túli filmesek közül 4-5 alkalommal szerepeltették érintőlegesen az eseményt. Csanád-Csongrád megye létrejöttéről ugyanakkor többen is készítettek filmet, több alkotás foglalkozott a koronavírus-járvánnyal és nagyon jó portréfilmek készültek az elmúlt évben. Az egyéb kategóriából négy zenei klipet emelt ki a zsűri és megemlítették a fesztiválra nevezett filmetűdöket, ajánlókat.
    

A tervek szerint a versenyfilmek október 5-től 11-ig láthatók majd naponta reggel 9-től 21 óráig a Komlói Színház- és Hangversenyteremben, valamint élőben online a fesztivál oldalán. A részletes programot szeptember 17. után hozzák nyilvánosságra. Ha a koronavírus-járvány miatt ismét korlátozásokat vezetnek be, csak online vetítéseket tartanak.
    

A döntőbe került filmek a fesztivál előtti két hétben láthatók lesznek fesztivál honlapján, a nézők ez idő alatt szavazhatnak kedvenc filmjükre. A legtöbb szavazatot elérő alkotás lesz a IV. Hét Domb Filmfesztivál közönségdíjasa.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com