Hogyan érkezhet Jamie Foxx Electrója a Marvel Moziverzumba?

Állítólag a színész már tárgyal a visszatérésről.Koronavírus ide, filmbemutatók elhalasztása oda, a Marvel nem pihen, aminek eredményeként egyre több meglepő pletyka és meglepő bejelentés lát napvilágot a stúdióval kapcsolatban. Ezek közül a legújabb fejlemény, hogy Jamie Foxx már a végső tárgyalásokat folytatja arról, hogy A csodálatos Pókember 2. után ismét eljátssza Electrót, méghozzá a Marvel Moziverzumba tartozó Pókember 3-ban.

Ez az értesülés egyszerre tűnhet izgalmas és buta ötletnek, hiszen az elmúlt évek Pókember-filmjeinek egyik leggyengébb darabjának gonoszáról van szó, ráadásul egy olyan történetfolyamról beszélünk, amit két film után nem folytattak, hanem inkább érkezett Tom Holland Pókembere.

Ettől eltekintve megfigyelhető, hogy egyre több jel utal arra, hogy a Marvel azzal próbálja feltuningolni a jövőjét, hogy összevonja a korábbi moziverzumjait, illetve meg akarja nyitni a multiverzumot, amit már a Pókember: Idegenben is pedzegettet, a Doctor Strange in the Multiverse of Madness cím pedig előrevetít.

De milyen úton térhetne vissza Jamie Foxx Electrója? Íme néhány teória!

Irány a multiverzum: A legegyszerűbb megoldás a multiverzum lenne, ám ebben az esetben egy kis problémát okozhat az, hogy Electro meghalt a 2014-es Andrew Garfield-film végén. Ugyanakkor az már a multiverzum szabályain múlik, hogy ki és hogyan léphet át az egyik időszakból, vagy dimenzióból, a másikba.

Az is lehet, hogy a Marvel nem foglalkozik különösebben a megoldással, hiszen könnyen elképzelhető, hogy J.K. Simmons J. Jonah Jamesonjához hasonlóan csak egy Foxx karakterére nagyon emlékeztető, de már a Moziverzumhoz tartozó Electro jelenik meg, tehát nem arról lesz szó, hogy az Andrew Garfield-világba tartozó Electro kerül át Tom Holland-világába.

A multiverzum-elméletet erősíti az, hogy 2019 nyarán, a Disney-Sony-balhé idején, Kevin Feige azt nyilatkozta, hogy Tom Holland Pókembere mégsem hagyja ott a Marvel Moziverzumot:

...ő az egyetlen olyan szuperhős, aki át tud járni a különböző filmes univerzumok között, és mivel a Sony fejleszti a saját Pókverzumát, ezért egyelőre el sem tudjuk képzelni, hogy milyen csodák következnek.”

A tavalyi nyár óta már az is kiderült, hogy a Keselyű (Michael Keaton) szerepelni fog a Sony bemutatásra váró Morbiusban, aminek első előzetesében bukkant fel. Ez tulajdonképpen a helyzet fordítottja, amikor egy Marvel Moziverzum karakter szerepel a Sony-univerzumban, tehát lehet, hogy az egyelőre alcím nélküli Pókember 3. fogja megnyitni a kölcsönadások sorát a Disney oldalán.

Mindemellett az is lehetséges, hogy létrejön a nagy Tobey Maguire–Andrew Garfield–Tom Holland-találkozó, ami már majdnem megvalósult a Pókember: Irány a Pókverzum!-ban. Talán Foxx visszatérésének híre pont azt jelzi, hogy ez végre megtörténik?Sok jó gonosz: Nem szabad elfelejteni, hogy egyelőre semmi sem derült ki arról, hogy mi lesz Electro szerepe a Pókember 3-ban, illetve mennyire lesz fontos karakter. Könnyen lehet, hogy csak mellékszereplőként bukkan fel, például, több gonosz társaként úgy, ahogy azzal már a Sam Raimi-féle Pókember 3. és A csodálatos Pókember 2. is megpróbálkozott.

Ugyanakkor mind a két filmnek a túltelítettség okozta a bukását, ezért remélhetőleg a Marvel Moziverzum nem követi el ugyanezt a hibát. Az is lehet viszont, hogy Electróra azért lesz szükség, hogy végre bevezessék a Baljós Hatost, vagyis a Sinister Sixet, amire lehet, hogy nem is a Marvel Moziverzumban kerül sor, ugyanis lehet, hogy a Pókember 3. csak ugródeszka lesz ahhoz, hogy a Sony önálló filmekben mutassa be a társaság történetét, amihez felhasználhatja az egyre szélesebb gonosztevős palettáját (Venom, Morbius, Kraven).

A legmetább tipp: A legelképesztőbb teória az, hogy Foxx önmagát, tehát a színészt fogja alakítani a Pókember 3-ban, például úgy, hogy Electrót játssza A csodálatos Pókember 2., vagy valamilyen más Pókember-film képzeletbeli forgatásán.

Ennek alapját az adhatná, hogy a Pókember: Idegenben végén kiderült, hogy Peter Parker Pókember, így a Marvel Moziverzumban a stúdiók egymással versenyeznek, hogy ki filmesítse meg a szuperhős történetét.

Ez lehetővé tenné, hogy a Marvel jól megcsavarja a karaktereket, ami nem az első eset lenne (lásd: Vasember 3.), sőt, Peter akár élvezhetné is a hirtelen jött sztáréletet, legalábbis addig, amíg rá nem jön, hogy a stúdiók nem egészen úgy mesélik el az eredettörténetét, ahogy az valójában történt.

Összegzés: Első olvasatra lusta írói megoldásnak tűnhet Electro szerepeltetése, de sok függ attól, hogy mekkora szerepet szánnak neki a filmkészítők, valamint az is fontos, hogy az állítólagos felbukkanása a régóta tervezett multiverzum bevezetését szolgálná-e.

Az sem meglepő, hogy sok rajongó nem örült a hírnek, hogy Foxx karaktere visszatér, hiszen egyáltalán nem szeretnék, ha Electro is csak egy lenne a sok gonosz közül. Ugyanakkor Mandarin vagy Mysterio esete bizonyítja, hogy a Marvel képes megvezetni és meglepni a nézőket, tehát ha most is kellő időt és energiát szánnak rá, akkor egy újabb kellemes fordulattal gazdagodhatnak a rajongók.

Ami egyelőre biztos, hogy Foxx Electrója esetében még minden csak teória, viszont az egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy lassan eltűnnek a stúdiók különféle filmes univerzumai közti határvonalak.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com