Hogyan és kikkel folytatódhat a Marvel Moziverzum?

Milyen hősökre és csapatokra számíthatunk a jövőben?A Bosszúállók: Végjátékkal lezárult a Marvel Moziverzum első nagy szakasza, ám ez távolról sem jelenti azt, hogy a rajongóknak örökre el kell búcsúzniuk a Marvel szuperhősöktől, ugyanis a túlélők mellett újabb arcok és csapatok várhatóak a jövőben.

De vajon hogyan alakulhat, milyen irányba folytatódhat a Marvel Moziverzum?

Az új Bosszúállók: 2014 óta több jel is arra utalt, hogy Kevin Feige és a Marvel stúdió kreatív munkatársai már nekiálltak a következő generáció építésének, akik majd átvehetik a munkát az eredeti Bosszúállóktól.

Az Amerika Kapitány: A tél katonája óta a Marvel Moziverzum folyamatosan hozza be azokat a karaktereket, akik eleinte csak mellékszereplőnek tűnnek. Ilyen volt például Sam Wilson, azaz Sólyom, Skarlát Boszorkány, Vízió, Pókember, Hangya és Fekete Párduc.

Úgy tűnt, hogy minden készen áll az új Bosszúállókhoz, ráadásul Feige a Marvel Kapitány bemutatója előtt azt nyilatkozta, hogy Carol Danvers hamarosan a Marvel Moziverzum élére állhat, vagyis lehetséges, hogy ő lesz az új Bosszúállók vezetője.

A Bosszúállók: Végjáték történései után azonban eléggé valószínűtlen, hogy ebbe az irányba indulna a folytatás, már csak azért is, mert több karakter, köztük Sólyomszem, Sólyom és a Tél katonája, illetve Skarlát Boszorkány és Vízió saját Disney+-os sorozatot kap.

Ha abból indulunk ki, hogy ezek a hősök mostantól több időt fognak a tévében tölteni, mint a mozivásznon, akkor a képregények legjelentősebb Bosszúállói valószínűleg hiányozni fognak az új csapatból.

Emellett Marvel Kapitány Végjátékbeli szerepéből kiderült, hogy nemcsak a Föld, hanem az egész galaxis megvédése a célja, tehát a korábbi feltételezéseinkkel ellentétben, nem valószínű, hogy ő lesz az új vezető.

A Marvel Moziverzum következő fázisa alakulhat úgy, hogy amennyiben lesz új Bosszúállók film, akkor logikus választás lenne, ha T'Challa állna a csapat élére, ugyanis a Fekete Párduc hatalmas siker volt, ráadásul a képregényekben 1968-ban csatlakozott a Bosszúállókhoz, ami akkoriban többek között Vasemberből, Amerika Kapitányból, Thorból, Darázsból és Vízióból állt.

Ha ezt a generációt nézzük, akkor akár a görög isten, Hercules is csatlakozhat a Marvel Moziverzumhoz, hiszen már harcolt T'Challa mellett. A kevésbé ismert képregényes hősök közül Fekete Lovag is érkezhetne, aki az ősei mitikus kardjával próbálja tisztára mosni a családja nevét.

A Védelmezők: Abban az esetben, ha a Marvel úgy dönt, hogy a Végjáték volt az utolsó Bosszúállók-film, akkor új csapatok léphetnének a régi helyébe. Például már most is akad olyan banda, amelynek minden tagja bemutatkozott az eddigi filmekben, ám a probléma az, hogy őket Védelmezőknek nevezik.

Habár a Netflix elkaszálta az azonos című sorozatát és a tagok önálló szériáit, mégse valószínű, hogy a Marvel ezt a csapatnevet használná a jövőben. A felállás azonban megvalósulhatna, hiszen Doctor Strange, Hulk és Valkűr a Földön maradt a Végjáték után.

Ugyancsak erre utalhat a Végjáték azon jelenete, amelyben Okoye a Fekete Özvegynek tett jelentésében megemlítette, hogy volt egy kis földmozgás az Afrikai-lemez alatt, az óceán alatt. A rajongók ebből arra következtettek, hogy a stúdió talán így szellőztette meg Namor, a Torpedó és Atlantisz királyának érkezését.

A képregényekben Namor T'Challa ellenségeként és szövetségeseként is megjelent, ráadásul tagja volt a Védelmezők eredeti csapatának. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy Namor tekinthető a Marvel-képregények első szuperhősének, ugyanis már az 1939-es első számában megjelent, majd része volt a Marvel Arany- és Ezüst korszakának, és szoros kapcsolatot alakított ki Sue Stormmal, aki a Disney/Fox-egyesülés miatt bármikor megjelenhet a Fantasztikus Négyes többi tagjával együtt a Moziverzumban.A biztos tippek és a The Ultimates: Ami a Marvel Moziverzum jövőjével kapcsolatban jelenleg biztos az az, hogy továbbra sem csak a Földön fognak játszódni a kalandok, hiszen A galaxis őrzői vol. 3. mellett készül a The Eternals, aminek főszereplői szinte halhatatlan teremtmények.

A Fekete Párduc és a Doctor Strange folytatásai kiváló lehetőséget teremtenek Namor megjelenéséhez. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy júliusban érkezik a Harmadik Fázis lezárása, a Pókember: Idegenben, aminek legújabb trailerjéből kiderült, hogy a stúdió bevezeti a multiverzum koncepcióját.

Alakuljon bárhogy a Moziverzum jövője, az garantált, hogy semmi sem marad a régiben, és elég sok csapat válthatja a Bosszúállókat. Érkezhet például a képregények Újvilág-vonalához tartozó The Ultimates, aminek Marvel Kapitány rajongói örülhetnének, és ez Feige Carol vezetői szerepére tett utalását is alátámasztaná.

A kétezres években indult képregénysorozat alternatív Bosszúállók-csapatának 2015-ös felállása, amihez T'Challa, Carol Danvers és Monica Rambeau tartozik. Monica a Marvel Kapitányban még gyerek volt, de 2024-re rég felnőtt. A képregényekben a csapat America Chavezzel és Blue Marvellel közösen lép fel azokkal a kozmikus erőkkel szemben, amelyek az univerzumot fenyegetik.

T'Challa népszerűsége és Carol galaxis-orientáltsága már megágyazott az The Ultimates megjelenésének, a csapathoz pedig csatlakozhatna Monica Rambeau, azaz Spectrum és a Dora Milaje tagjai is.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com