Huszonhárom film az idei Frankofón Filmnapokon

Huszonhárom film, köztük a világ legnagyobb fesztiváljain már sikert aratott alkotás szerepel a 15. Frankofón Filmnapokon, amely február 27. és március 9. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben várja az érdeklődőket – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.A Magyarországi Francia Intézet szervezésében megvalósuló fesztivál Guillaume Nicloux két César-jelölést kapott Az isteni Sarah Bernhardt című filmjével nyit Sandrine Kiberlainnel a főszerepben.

Sarah Bernhardt kora egyik legnagyobb színpadi csillaga, a világ első szupersztárja, ugyanakkor szabad és modern szellemű nő, aki bátran szembeszáll a társadalmi elvárásokkal és normákkal – olvasható a film ismertetőjében.

A tájékoztató szerint a filmnapok egyik legfontosabb alkotása Jacques Audiard Emilia Pérez című filmje. A Cannes-ban már díjazott alkotás 12 César-jelölést és 13 Oscar-jelölést kapott, amivel filmtörténetet írt: soha egyetlen nem angol nyelvű alkotás sem kapott még ennyi jelölést – hangsúlyozták a szervezők.

A San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált a 91 éves Costa-Gavras Az utolsó lehelet című alkotása Denis Podalydes-szel, Kad Meraddal és Charlotte Ramplinggal a főszerepben. Az ismertető szerint a filmben egy orvos és egy író indul érzékenyen filozofálgatós, keserédes utazásra az emberi lét mélyrétegeibe.

Ugyancsak a San Sebastián-i filmfesztiválon nyerte el a legjobb forgatókönyv díját François Ozon legújabb filmje, a Ha megérkezik az ősz. A drámai alkotás a fiát egyedül nevelő apa, Pierre küzdelmét mutatja be, aki értetlenül nézi, hogy fia szélsőjobboldali csoportosulásokhoz csapódik. A Frankofón Filmnapok keretében látható lesz a Játék a tűzzel című dráma, amelyért Vincent Lindont 2024-ben a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját.

A szervezők szerint igazi kuriózumnak ígérkezik a Malmkrog című román-szerb-észak-macedón-bosznia-hercegovinai-svájci-svéd történelmi dráma, mely a 2020-as Berlinalén, az Encounters szekcióban a legjobb rendezés díját kapta. Az Átok című belga-francia-kongói drámát is láthatja majd a közönség, ez az alkotás Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban "Új hang" díjat nyert.

A fesztivál programjában szerepel Kutyaper című svájci-francia vígjáték is. A Frankofón Filmnapokról bővebb információk a https://filmnapok.franciaintezet.hu/ oldalon olvashatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com