Huszonkét filmet tűz műsorra az idei Koreai Filmfesztivál

Huszonkét filmet tűz műsorra az idei Koreai Filmfesztivál, amelyet november 5. és 11. között rendeznek a főváros mellett Debrecenben, Pécsen és Szegeden.A filmek négy szekcióban láthatók. A Fókusz elnevezésű válogatás idén a Koreai Filmművészeti Akadémia (KAFA) rövidfilmjeit mutatja be - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban. A Friss elnevezésű szekció a legújabb koreai sikerfilmeket vonultatja fel, és elsősorban a koreai film irányaira fókuszál.

Az idei fesztiválon Jang Sang Ri A 7-es szoba című vígjátéka, valamint Min Kju Tung női sorsokat bemutató filmdrámája mellett hét filmet tűznek műsorra.

    
Korea nagyhatású filmkészítőinek egyikét mutatja be az Arcok válogatása, amelynek idei vendége Je Jang Ri filmrendező lesz, akinek négy kultuszfilmjét láthatja a magyar közönség. Az Egy gyilkos asszony vetítése után november 8-án beszélgetést is tartanak a rendezővel a Sugár Moziban. Ez a 2016-ban készült film azokról az 50 és 80 év közötti prostituáltakról szól, akik a bacchus elnevezésű koreai energiaitalt árulják a testükkel együtt, hogy fenntartsák magukat és kifizessék a gyógykezeléseket.
    

Magyar filmes szakemberek válogatásait mutatják be az Extra szekcióban, a vetítések után beszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők. Idén Vincze Teréz, az ELTE Filmtudomány Tanszékének adjunktusa válogatott. Az idei szekció a Csendes álom címet kapta, és négy olyan független filmet foglal magába, amelyek nagy fesztivál- és közönségsikereket értek el.
    

Az idei fesztivál Ri Csung Tung rendező Murakami Haruki novellájának adaptációjával, a Gyújtogatók című misztikus film vetítésével veszi kezdetét az Uránia moziban. A filmdráma egy szerelmi háromszög történetén keresztül a koreai Y generáció kilátástalanságával foglalkozik. Az alkotás az idei cannes-i filmfesztiválon elnyerte az európai filmkritikusok FIPRESCI-díját. Dél-Korea 2018-ban ezt az alkotást nevezi az Oscar-díjra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com