Huszonöt napig forog Hevér Dániel első mozifilmje

Huszonöt napon át tart Hevér Dániel első nagyjátékfilmjének forgatása Kizlinger Lilla és Szacsvay László főszereplésével. A Valami madarak egy generációkon átívelő barátságról és az öregedés feldolgozásáról mesél humorral és szeretettel - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t hétfőn.Az NFI közleménye szerint a történet egyik főhőse, Béla azt érzi, a világ összeesküdött ellene, amikor fia idősek otthonában helyezi el őt. Itt keresztezik egymás útját a vadóc Zoéval, akit verekedés miatt közmunkára ítéltek. Míg Zoé kétségbeesetten próbál kapcsolódni az őt egyedül nevelő anyjához, Béla, hogy hazamehessen, be akarja bizonyítani: képes az önálló életre. Hiába van közel hatvan év közöttük, hasonlóságuk és magányuk szövetségessé teszi őket.
    

Bélát Szacsvay László, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja alakítja. Zoét Kizlinger Lilla formálja meg, aki húszévesen, a 2021-es Berlinálén elnyerte a Rengeteg - Mindenhol látlak című filmmel a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medve díjat.
    

Az NFI Inkubátor Programjában készülő alkotás producere a Szép csendben és a Foglyok című filmeket jegyző Dreissiger László. Hevér Dániel kezdetben olyan - részben a magyarországi stúdiókban forgó - nagy sikerű sorozatokban dolgozott, mint A korona, a Vaják és a Válaszcsapás. Első kisjátékfilmje után felvételt nyert a Los Angeles-i AFI Conservatory filmrendező szakára. A mesterdiploma megszerzése után hollywoodi stúdiók forgatókönyv-olvasójaként dolgozott. Néhány éve azért jött haza, hogy megvalósítsa régi álmát, és elkészíthesse első mozifilmjét - idézi a közlemény Dreissiger László producert.
    

Hevér Dániel Kertész Zsanett forgatókönyvíróval és producerrel együtt több mint négy éve dolgozik a filmen. "Különlegesek számomra a két ember barátságáról szóló történetek, mert igazából azt akarják mondani, hogy a legjobb dolog, ami történhet velünk, ha a megfelelő időben találkozunk a megfelelő emberrel" - vallja a rendező.
    

Béla és Zoé barátsága tele van kedves és néha keserédes pillanatokkal, amit humorral, iróniával, és optimizmussal szeretnének elmesélni. "Az öregedés sok szempontból tabutéma a társadalmunkban, ezért is érezzük fontosnak hogy őszinte, felemelő módon meséljünk erről, hasonlóan ahhoz, ahogy az Életrevalók mesélt egy másik fontos szociális problémáról" - hangsúlyozza a közleményben Hevér Dániel.  
   

A forgatás október 26-án fejeződik be, fő helyszíne az Erzsébet-tábor kezelésében lévő Csillebérci Ifjúsági Szálló, de havannatelepi és újpalotai lakásokban, valamint működő idősek otthonában is felvesznek jeleneteket. Az utolsó napon pályaudvari és vasúti felvételek mellett a Balaton partján fejezi be a munkát a stáb - teszi hozzá.
    

A Valami madarak operatőre Nagy Marcell, co-producerei Juhász Péter, Blik Dániel és Romwalter Judit, látványtervezői Nyitrai Anna és Gelsi Zoltán, vágója Csabai Attila, zeneszerzője Kozma Kata. A Valami madarak filmtervét az alkotók korábban pitchelték a Karlovy Vary filmfesztivál szakmai fórumán, és elnyerték a MIDPOINT Institute legjobb forgatókönyvnek járó fődíját. A film most a Filmfabriq és a 235 gyártásában, a Sparks koprodukciójában készül és várhatóan 2023-ban kerül mozikba a Mozinet forgalmazásában.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com