Idén teljesen virtuális lesz a Sundance Filmfesztivál

Idén a pandémia miatt csak virtuálisan rendezik meg a Sundance Filmfesztivált - jelentették be a szervezők szerdán.A Variety.com felidézte, hogy a korábbi tervek szerint a utahi Park Cityben január 20. és 30. között akarták megtartani a független filmmustrát.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A tavalyi megoldáshoz hasonlóan a vetítések mellett virtuálisan is megtekinthetővé tették volna a produkciókat azok számára, akik személyesen nem tudtak volna odautazni.
    

A szervezők azonban szerdai közleményükben világossá tették, hogy a fesztivált ebben a hibrid formában idén nem tudják megrendezni: a koronavírus-járvány új hulláma miatt a közönség számára személyesen nem tartanak sem vetítéseket, sem közönségtalálkozókat. Ugyanakkor hozzátették: "a közönség azért idén is megtapasztalhatja a fesztivál varázsát és energiáját".
    

A filmek, a kiterjesztettvalóság-programok és a filmesekkel, színészekkel való beszélgetések virtuális portálokon át lesznek elérhetők. Csuja László és Nemes Anna közös rendezését, a Szelíd című mozifilmet is a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjában mutatják be. A Csonka Eszter testépítő-világbajnok főszereplésével forgatott alkotás lesz az első magyar film, amely versenybe kerül az amerikai fesztiválon.
    

A soron következő nagyobb rendezvények közül a pandémia miatt a közelmúltban törölték a Grammy-díjátadót, a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivált, az amerikai filmakadémia éves kormányzói díjátadóját és az észak-amerikai filmkritikusok díjkiosztójának (Critics Choice Awards) tervezett közvetítését is. A Sundance 2021-ben hibrid kiadással jelentkezett: a virtuális program mellett országszerte néhány moziban is tartottak vetítéseket. Tabitha Jackson, a fesztivál igazgatója a rendezvény után akkor azt mondta, hogy a hibrid formátum sikere, és különösen a szélesebb közönség elérése miatt foglalkoznak a gondolattal, hogy megtartják ezt a formátumot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com