Így készült a 30 éves A bárányok hallgatnak!

Minden, amit tudni érdemes az 1991. február 14-én bemutatott filmről.Az 1981-es Vörös sárkány folytatásaként írta meg A bárányok hallgatnak című könyvét Thomas Harris. A két történet sikert aratott, méghozzá akkorát, hogy a Vörös sárkányból 1986-ban filmadaptáció készült, ám az Embervadász annak ellenére sem nyerte el a kritikusok és nézők tetszését, hogy olyan híre nevek dolgoztak rajta, mint a rendező Michael Mann és a főszereplő Brian Cox.

Ugyanakkor ez a kudarc nem jelentette azt, hogy A bárányok hallgatnak nem kapja meg a maga filmadaptációját, ugyanis ahhoz túl jó volt a története. A regény jogait az Orion Pictures szerezte meg, méghozzá a könyv megjelenése előtt, majd a kor egyik legnagyobb sztárjával, Gene Hackmannel álltak neki a filmváltozatnak. Hackman számára igazán különlegesnek indult a projekt, mert úgy tervezte, hogy ez lesz a rendezői bemutatkozása, ám abból végül nem lett semmi.

Hackman producerként is részt vett volna a munkában, de a főszerepet is magának szánta, de később inkább az FBI-t vezető Jack Crawford alakítására pályázott, míg az emberevő pszichológus, Hannibal Lecter szerepét John Hurtnek ajánlotta fel, Clarice Starling életre keltésére pedig Michelle Pfeiffert nézte ki magának.

A szereplőgárda tehát csodásnak ígérkezett, és a költségvetésre se lehetett panasz, ráadásul Lecter karakterének jogait ingyen adta át az Embervadásszal kudarcot valló producer, Dino De Laurentiist. Az is örvendetes hír volt, hogy Ted Tally már 1987-ben nekilátott a forgatókönyvnek, ugyanis még a megjelenése előtt kapott egy példányt a könyvből.

A tökéletes filmhez minden adva volt, ám egy probléma mégis akadt: az időzítés. Hackman ugyanis akkoriban játszott Oscar-jelölést érően FBI ügynököt a Lángoló Mississippiben, ami elég sötét alkotás volt, de még annak a hangulatán is túltett volna A bárányok hallgatnak, ezért Hackman úgy érezte, hogy a karrierje szempontjából inkább valami másra van szüksége, így kiszállt a projektből, ami nélküle majdnem a kukában végezte.

Az Orion Pictures azonban úgy ítélte meg, hogy még van remény, ezért a cég egyik társalapítója, Mike Medavoy azt mondta a forgatókönyv felénél tartó Tallynek, hogy folytassa a munkát, mert megoldják a pénzügyi gondokat és új rendezőt is találnak.

Nem is kellett hozzá sok idő, a projekthez csatlakozott Jonathan Demme, aki addigi munkái alapján nem tartozott a rendezők elitjéhez, ráadásul a filmográfiájában nem szerepelt egy olyan darab sem, ami azt bizonyította volna, hogy ő a legjobb választás egy horrorelemekkel megfűszerezett krimi-thriller rendezői székébe.

Bár Demme elmondta, hogy ő nem ajánlotta volna fel magának a munkát, ez mégsem akadályozta meg abban, hogy elvállalja a feladatot. Ettől kezdve elég gördülékenyen haladt a projekt. A rendező tulajdonképpen nem szólt bele Tally munkájába, úgyhogy a forgatókönyv komolyabb módosítások nélkül készült el. A forgatás 1989 novemberében elkezdődhetett.

Bár Demme nem bánta, hogy a Clarice Starling szerepére eredetileg kiszemelt Michelle Pfeiffer 34 évesen kissé túlkoros az akadémiáról frissen kikerült ügynöknő szerepére, mégis a színésznő nem vállalta a munkát, ugyanis ahogy Hackmann, úgy ő is túl sötétnek találta a film hangulatát.

Pfeiffer helyére Meg Ryant nézte ki a rendező, de neki sem tetszett a fim tematikája, úgyhogy nemet mondott. Ekkor került szóba Laura Dern neve, ám őt az Oriannál nem tartották elég híresnek ahhoz, hogy megkapja a szerepet.

Dern után került képbe Jodie Foster, aki lobbizott is Clarice eljátszásáért, méghozzá azért, mert úgy érezte, hogy a korábbi élettapasztalatai segíteni fognak neki, ugyanis a Taxisofőr után zaklatták, fenyegették, ami miatt kétszer is az FBI védelmére szorult.Dr. Hannibal Lecter szerepére egy igazi sztárt szemelt ki a rendező, ám Sean Connery nem fogadta el a felkérést, mert egyenesen visszataszítónak találta a forgatókönyvet. Connery után Al Pacino, Robert De Niro és Daniel Day-Lewis neve is szóba került, de végül Anthony Hopkins kapta meg lehetőséget, méghozzá annak ellenére, hogy a készítők szerint a színészben nincs meg az a box office-potenciál, ami bevonzaná a nézőket a mozikba.

Amikor Hopkins megkapta a forgatókönyvet, akkor azt hitte, hogy az egy gyerekmese, de tíz oldal után rájött, hogy valami teljesen másról van szó, ráadásul úgy érezte, hogy most ajánlották fel neki élete egyik legjobb szerepét.

Jack Crawford szerepét Scott Glenn kapta, ő pedig olyannyira komolyan vette a felkészülést, hogy arra is hajlandó volt, hogy meghallgassa Lawrence Bittaker és Roy Norris sorozatgyilkosok hangfelvételeit, amelyeket akkor készítettek, amikor megkínoztak és megerőszakoltak egy 16 éves lányt, akit halloweenkor raboltak el San Fernando Valley tengerparti részéről. A színészt ez annyira megrázta, hogy annak hatására megváltozott az addigi liberális nézete a halálbüntetés eltörléséről.

De nemcsak Crawford vette komolyan a felkészülést, hanem az FBI munkáját tisztelő Foster is, aki a már említett élettapasztalatai miatt is fontosnak érezte, hogy a lehető leghitelesebben alakítsa a fiatal ügynöknőt.

Ennek érdekében a színésznő egy igazi FBI ügynökről, a 33 éves Mary Ann Krause alapján alkotta meg a karakterét. Ők ketten találkoztak is, méghozzá Quanticóban, az FBI kiképzőközpontjában, ahol Foster néhány hétig ugyanolyan fizikai és mentális kiképzést kapott, amilyet a többi ügynökjelölt is.

Krause úgy ítélte meg, hogy Foster egy rendkívül éles eszű, tanulni vágyó színésznő, akivel kapcsolatban az is nagyon tetszett neki, hogy nemcsak a munkája érdekelte, hanem őt is szeretné megismerné, ezért érdeklődött a fontosabb ügyei mellett a magánéletéről is.

A bárányok hallgatnak fiatal Starling ügynöke mindig igyekezett magabiztosnak mutatni magát, de egyszer elsírta magát a kocsijában, amiről Krause azt mondta, hogy ennél a jelenetnél úgy érezte, mintha saját magát látná.

Az ügynöknőn kívül egy sorozatgyilkos-specialista, a Mindhunter című sorozat egyik főszereplőjét ihlető, John E. Douglas is több alkalommal találkozott Fosterrel, hogy a szaktudásával segítsen neki a szerepére való felkészülésben.

Természetesen Hopkins is komolyan vette az előkészületeket. Ő a bűnügyi aktákba ásta bele magát, valamint börtönökben és bírósági tárgyalásokon tett látogatásokat. Arra is sok energiát fordított, hogy minél félelmetesebbnek tűnjön Hannibal Lecter szerepében.

A film másik sorozatgyilkosát, Buffalo Billt alakító Ted Levine is átlényegült a szerep kedvéért, amihez olyan sorozatgyilkosokat vegyített egymással, mint például Ed Geint, Gary Heidnik. A színész emellett transzvesztita bárokba látogatott, és olyan rocksztárok kinézetéből merített ihletet, mint például David Bowie.

A bárányok hallgatnak híres táncjelentét is Levine találta ki, ugyanis annak szinte minden mozdulatát improvizálta, ráadásul a rendező által választott zenét is megváltoztatta a Goodbye Horses-ra, mert szerinte az jobban passzolt a bizarr jelenethez.A forgatás hangulata teljes ellentétben állt azzal, ami a filmen visszaköszön, ugyanis a stáb lényegében mindenből viccet csinált, amit maga a rendező is támogatott. Például rendszeresen bárányhúst ettek, valamint társasjátékot csináltak a díszletek tervrajzából, amit Buffalo Bill eredeti filmbéli neve után Gumb Game-nek kereszteltek el. A mezők között olyanok szerepeltek, mint például „zsírleszívás, lépj vissza két mezőt”, a cél pedig Catherine megmentése volt.

Tally arról mesélt, hogy bár A bárányok hallgatnak a horror műfajához tartozik, mégis Demme direkt tett kevés erőszakos jelenetet a filmbe, vagy azokat nem nagyon mutatta, mert az volt a célja, hogy a Pszichóhoz hasonlóan, itt is a nézők fantáziája töltse ki azokat a részeket, amelyeket nem mutatnak meg.

Habár elég könnyen megszületett a forgatókönyv, amiben megváltoztatták a történet eredeti végét, mert az túl sötét zárójelenetet lett volna, és a forgatás is jó hangulatban telt, a gondok mégsem kerülték el a stábot, ugyanis a filmben komoly szerepet betöltő halálfejes lepkéket nehéz volt beszerezni.

A feladattal Ray Mendezt bízták meg, neki pedig kreatívnak kellett lennie, mivel a kiválasztott szenderféléből csak egy kolónia élt a környéken, de az is vírusfertőzésben szenvedett. Végül egy rokon faj egyedeit kellett úgy elmaszkírozni, hogy azok tor részén látható legyen a híres halálfej.

Ugyanakkor a film plakátján mégsem rovarok láthatóak, hanem Salvador Dalí In Voluptas Mors című híres fotója, amelyen meztelen női testekből rajzolódik ki a halálfej, utalva ezzel A bárányok hallgatnak témájára. A forgatás egyik legkimerítőbb része az éjjellátó szemüveges végjáték rögzítése volt. Ez a jelenet összesen 22 órát vett igénybe.

A filmet végül 1991. február 14-én mutatták be az amerikai mozikban, bár aligha nevezhető romantikus Valentin-napi alkotásnak. A bárányok hallgatnak az első hosszú hétvégéjén 14 millió dolláros bevétellel szerezte meg az első helyet, majd világszinten 273 millió dollárt kaszált, amivel az év ötödik legjobban teljesítő filmje lett.

A 64. Oscar-gálán A bárányok hallgatnak lett a legjobb film, de további négy fontos kategóriában is sikerült elhoznia az aranyszobrot, így ez az alkotás lett a filmtörténelem harmadik (és eddig utolsó) olyan filmje, ami mind az öt „király” kategóriában (film, rendezés, forgatókönyv, férfi és női főszereplő) elnyerte az Oscart.

(Forrás: hu.ign.com)