Ingyenesen nézhető filmekkel ünnepli a 120 éve született Székely Istvánt a Filmalap

Három szabadon megtekinthető filmmel ünnepli a Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum a 120 éve született Székely Istvánt, a harmincas évek első számú magyar sztárrendezőjét, aki Hyppolit, a lakáj című filmjével soha nem látott mozivirágkort indított el Magyarországon.Az évforduló alkalmából a Filmarchívum gazdagon dokumentált összeállításban foglalkozik a rendező pályájával. Számos fotó és dokumentum mellett közreadnak egy fényhangszalagot is, amely a Pardon, tévedtem!

(1933) című német-magyar produkció kapcsán készült az alkotókkal és a szereplőkkel, Gaál Franciska, Paul Hörbiger színészek, Joe Pasternak producer, Nóti Károly forgatókönyvíró és Székely István közreműködésével.

    
A Filmarchívum videómegosztó csatornáján emellett hétvégéig szabadon megnézhető Székely István három filmje: a Hyppolit, a lakáj (1931) és a Lovagias ügy (1937) Kabos Gyulával a főszerepben, valamint a Rákóczi induló (1933), amelyet Gustav Fröhlichhel, a Metropolis sztárjával forgatott - olvasható a Filmalap szerdai közleményében.
    

Székely István (1899-1979) Berlinben kezdte filmes pályáját, ahol rendezőként négy filmben dolgozott. Magyarországon a Hyppolit, a lakájjal mutatkozott be, amely óriási közönségsikert aratott. A harmincas évek elején Székely István a magyar filmgyártás első számú sztárrendezője lett, mielőtt kivándorolt az Egyesült Államokba, egymaga rendezte az addig elkészült összesen száz magyar film mintegy egynegyedét, huszonnégy alkotást.
    

Bár a magyar filmgyártásban a Hyppolit hatására vált uralkodó filmműfajjá a komédia, Székely István volt az első, aki más műfajokkal is kísérletezett Magyarországon, bűnügyi filmet, Lubitsch-stílusú operettfilmet és nagyszabású melodrámát is rendezett. Nevéhez fűződik néhány igényes irodalmi adaptáció is, köztük Szép Ernő Lila akác (1934) és Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének filmváltozata (1936).
    

1938-ban a zsidótörvények miatt emigrálnia kellett, azután Hollywoodban is karriert futott be. Alacsony költségvetésű, de lélektanilag jól megalapozott és nagy szakmai tudással megrendezett filmjeit ma már a horror, a musical és a film noir klasszikus alkotásai között tartják számon. 1972-ben Magyarországon készítette utolsó filmjét, a Lila akác új változatát - idézik fel a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com