Japánban díjazták a Hat hét című filmet

A zsűri díjával jutalmazta a Skip City filmfesztivál nemzetközi zsűrije Japánban Szakonyi Noémi Veronika nyílt örökbefogadásról szóló Hat hét című drámáját.Vasárnap este a japán premieren a filmet Vághy Anna, a film egyik vágója képviselte Tokióban, ahol a közönség kétszer is láthatta az alkotást. A záró ceremónián a díjat Nagy Anita, a tokiói Liszt Intézet igazgatója vette át - közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel.
    

Szakonyi Noémi Veronika rendező és állandó alkotótársa, Vincze Máté Artur forgatókönyvíró több évig kutatta az örökbefogadás témakörét.

Egy korábbi filmjük készítése során közelről is megismerték a nyílt örökbefogadás folyamatát, amelyben a biológiai anya és az örökbefogadó pár megismerheti egymást, és az örökbeadó anya kifejezetten a megismert pár számára mond le az újszülöttről. Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az a bizonytalansággal átszőtt hat hét, amíg a befogadni vágyott gyermeket az örökbeadó édesanya még jogosult visszakérni. Ez a megindító, feszült helyzet inspirálta a Hat hét című filmet.
    

Szakonyi Noémi Veronika filmje a Filmintézet támogatásával a Sparks gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával készült. Az alkotás a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált tavaly nyáron, majd világszerte számos seregszemlén szerepelt sikerrel. A franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díjával ismerték el, a történet főhősét alakító Román Katalin pedig a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon élete első főszerepéért elnyerte a legjobb színésznő díját.


A miskolci CineFesten Nagydíjat kapott, a Tallinn Black Nights fesztiválon a Just Film versenyszekció nagydíjával tüntették ki, majd elnyerte a legjobb film és a legjobb női főszereplő elismeréseket a Magyar Filmkritikusoktól is. A Magyar Mozgókép Díjakra összesen nyolc kategóriában jelölték a film alkotóit, amelyből Román Katalin a legjobb női főszereplőnek járó díjat vihette haza, továbbá a film a legjobb elsőfilmnek járó elismerést, valamint a Diákzsűri díját is kiérdemelte. A Hat hét című alkotást a sanghaji filmfesztiválon és a lengyelországi Lagówban is díjazták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com