Jean-Luc Godard, Matteo Garrone és Spike Lee mellett újoncok a versenyben
A tavalyi győztes alkotás, a svéd Ruben Östlund A négyzet című vígjátéka is utólag került be a versenybe - emlékeztetett a sajtótájékoztatón Thierry Frémaux művészeti igazgató. Három francia rendező filmje látható a versenyben, Stéphane Brizé En Guerre (Háborúban) című műve Vincent Lindonnal a főszerepben, Christophe Honoré Plaire, aimer et courir vite (Tetszeni, szeretni és gyorsan futni), valamint Eva Husson Les Filles du soleil (A nap lányai) című alkotása.
A francia rendezőnőn kívül a versenyben további két női rendező kapott meghívást, a libanoni Nadine Labaki Capharnaüm című filmjével, amely a Bejrútban élő utcagyerekekről és migránsokról szól, valamint az olasz Alice Rohrwacher Lazzaro Felice című alkotása. A versenyben lesz látható az iráni ellenzéki Dzsafar Panahi Három arc és a moszkvai otthonában házi őrizetben lévő orosz Kirill Szerebrennyikov Nyár című alkotása is, amely a brezsnyevi időszak Szovjetuniójának rockmozgalmáról szól. A szervezők a két rendezőt meghívták Cannes-ba.
Oroszország egyik legismertebb rendezőjét tavaly augusztusban helyezték házi őrizet alá, mert a gyanú szerint 69 millió rubelt (csaknem 300 millió forint) sikkasztott el, amelyet a kormány egy színházi előadásra adott. A Gogol Színház 48 éves rendezője tagadja, hogy bűnös lenne, és abszurdnak nevezte a gyanúsítást, hazájában és külföldön számos kollegája kiállt mellette.
Az iráni rendező érdekében, akit hazájában egyébként eltiltottak a rendezéstől, de ettől függetlenül az egyik legnagyobb hatású művésznek számít és továbbra is dolgozik, a cannes-i fesztivál meghívólevelet küld a teheráni vezetésnek annak érdekében, hogy "el-, majd hazaengedjék". Kelet-Európából a 2015-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjat kapott Ida című lengyel film rendezőjének, Pawel Pawlikowskinak új alkotása (Zimna Wojna) versenyezhet az Arany Pálmáért.
A cannes-i mezőnyben eddig ismeretlen két japán, egy kínai, egy egyiptomi és egy dél-koreai rendező filmje is meghívást kapott a versenyprogramba, amely a témák szempontjából nagyon politikusnak ígérkezik, és a korábbi éveknél kevesebb hollywoodi sztár vonul majd fel a vörös szőnyegen. A fesztivál Aszgar Farhadi iráni rendező Everybody Knows című spanyolul forgatott filmjével veszi kezdetét május 8-án, amely része a versenyprogramnak. A pszichológiai thriller főszerepeit Penélope Cruz és Javier Bardem alakítják.
A fesztivál május 19-ig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Cate Blanchett kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások