John Krasinski leforgatja a Hang nélkül harmadik részét
John Krasinski már tavasszal elkezdi forgatni a Hang nélkül című nagy sikerű horror újabb epizódját, amely jövő nyáron kerülhet a mozikba - számolt be róla kedden a The Hollywood Reporter.
A Paramountnál készülő folytatásban a szerepeikben visszatérő Emily Blunt, Cillian Murphy, Millicent Simmonds és Noah Jupe mellett Jack O'Connell, Jason Clarke és Katy O'Brian is látható majd. Krasinski, aki a Hang nélkül című eredeti filmet és annak második részét, a Hang nélkül 2.-t is rendezte, hétfőn az Instagramon jelentette be, hogy hamarosan már a harmadik epizódot forgatja.
Az új rész forgatókönyvét is Krasinski írta, és producerként is dolgozik a filmen Sunday Night produkciós vállalatával. A további producerek között van a vállalat társalapítója, Allyson Seeger és a film producereinek listáján szerepel Michael Bay, Brad Fuller és Andrew Form is. A forgatás még idén tavasszal elkezdődik New Yorkban, a bemutató dátumát pedig 2027. július 30-ra tűzték ki a hollywoodi lap szerint.
A Hang nélkül 2018-ban nagy kasszasiker lett, több mint 340 millió dolláros jegybevételével. A filmben egy család küzdött a túlélésért, miután a Földet olyan gyilkos lények szállták meg, amelyek minden hangra támadtak. Krasinski, aki a film forgatókönyvírója és rendezője volt, feleségével, Emily Blunttal együtt szerepelt is a produkcióban.
A Hang nélkül 2. című folytatást a koronavírus járvány okozta késedelem miatt végül 2021 szeptemberében mutatták be. A család történetét tovább író produkcióra 297,4 millió dollárért váltottak jegyet a nézők. Az epizód egy izgalmas fordulattal zárult, de a közönségnek öt évet kellett várnia a folytatásra.
Közben Krasinski történetének nyomán, 2024-ben Michael Sarnoski megrendezte a Hang nélkül: Első nap című előzményfilmet, amelyek főbb szerepeit Lupita Nyong’o, Joseph Quinn, Alex Wolff és Djimon Hounsou alakította.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások