Joker eredettörténetei

Joaquin Phoenix főszereplésével készülő, Todd Phillips által rendezett film apropóján ismerheted meg jobban Batman legnagyobb ellenségét.A mozitörténelem és a képregényvilág egyik legmeghatározóbb alakja Joker, akivel kapcsolatban már rengeteg alkotást láthattál, olvashattál, vagy legalább annyit hallhattál, hogy ennek a karakternek az életre keltése során halt meg Heath Ledger, aki állítólag, túlságosan komolyan vette a szerepet.

Most ismét előkerült Batman legnagyobb ellensége, ugyanis szeptemberben kezdik forgatni a Joaquin Phoenix főszereplésével készülő, Todd Phillips által rendezett filmet, ami apropóján most megismerheted Joker legjobb, legérdekesebb eredettörténeteit.

Mivel Joker távolról sem egy kedves, normális alak, ezért a következő tartalom a nyugalom és a józan ész megzavarására alkalmas bekezdéseket tartalmaz.

Az eredeti eredettörténet: Joker 1940-ben, a Batman első számában jelent meg, ám mégis sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre kapjon valamiféle háttérsztorit, ami eleinte nem volt túlságosan komplikált.

Eszerint Joker, Red Hood néven, kispályás tolvajként kezdte bűnözői karrierjét. Amikor aztán egy rablás során menekülni kényszerült, akkor átúszta a szennyezett folyót, aminek partjára érve, észrevette, hogy a víz kiszívta a bőrét és a haját. Így született meg az eleinte „halandó” Joker később kultikussá vált külleme.

Gyilkos tréfa: Alan Moore egyik remekműve az 1986-ban bemutatott Gyilkos tréfa, ami alapvetően a korábban bemutatott történetekből építkezett, de azt nyakon öntötte egy nagy adag tragikummal. A sztoriban Joker egy vegyi üzemben dolgozik, miközben stand-up komikusi karrierről álmodozik.

Mivel ez a vágya nem teljesült, ezért a családja eltartása érdekében, egy csapat bűnözőnek segít kirabolni a korábbi munkaadóját.

A bűntény során betoppan Batman, aki miatt Joker beleesik egy vegyszeres hordóba.

Emellett Joker elveszti a terhes feleség is, ennyi pedig elég is, hogy megszülessen az eszmei egyveleg. Ezt az eredettörténet érdemes megjegyezni, mert Phillipsék alkotása innen fog átemelni bizonyos elemeket, ugyanakkor nem lehetünk biztosak abban, hogy tényleg így születik meg Joker.

Jack Napier: A képregényrajongóknak alig volt idejük arra a XX. században, hogy kipihenjék a Gyilkos tréfa okozta sokkot, mert 1989-ben már meg is jelent Joker első élőszereplős interpretációja a Batman – A denevéremberben, ahol még Jack Nicholson bújt a karakter bőrébe.

A filmből kihagyták Joker életútjának drámai felhangját, ugyanis a történet szerint a Jack Napier néven ismert gengsztert a saját főnöke csalja csapdába, amiért az lefeküdt a barátnőjével. A Jokerré válás itt is a vegyszerek miatt következik be, miután Napier összeakaszkodott Batmannel.

A két karakter sorsának összekötése még messzebb nyúlik vissza a múltban, ugyanis a film szerint Napier okozta Brucy Wayne szüleinek halálát, vagyis tulajdonképpen Joker alkotta meg a későbbi nemezisét.Joker terápián: A Batman animációs sorozat egyik részében, amit a franchise-hoz tartozó képregényből emeltek át, az látható, hogy Joker elfekszik egy pszichológus (Harley Quinn) kanapéján, majd elmeséli, hogy az agresszív apja csak akkor mutatott felé némi szeretetet, ha együtt mentek cirkuszba.

Joker emiatt társítja a fájdalmat a cirkuszok által kiváltott nevetéshez. Később aztán Joker elcsavarja a pszichológus fejét, aminek eredményeként szerepet cserélnek.

Joker fekete-fehérben: Az „Esettanulmány” című fekete-fehér antológiasorozatban újra előkerült Joker Red Hood-féle eredettörténete, ám azon változtattak, ugyanis Jokert nem a káosz ügynökeként mutatták be, hanem egy hideg, számító gazemberként.

Ebben a sztoriban Red Hood azért veszi fel a Joker személyazonosságot, mert elege lett a hétköznapi gengszter életből, ráadásul csak megjátssza az őrültet, hogy ezzel a viselkedéssel megússza a kivégzést.

Joker A sötét lovagban: Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni a 2008-as Jokert, akit Heath Ledger testesített meg. A sötét lovagban Jokernek nem csak egy eredettörténetét ismerhetjük meg, hiszen egyfelől kiderül, hogy az erőszakos apja vágta fel a száját szinte fültől fülig, másfelől Joker ugyanezt megteszi saját magával, hogy felvidítsa a feleségét, aki erre elhagyja.

Habár mindez nem tűnik úgy, hogy igaz lehet, mégis A sötét lovag legnagyobb rajongói elszántan próbáltak olvasni a sorok között, és arra jutottak, hogy az itteni Joker katona lehetett, ugyanis ez magyarázatot adhatna a fegyverekben, robbanószerekben való jártasságára és a pusztítás iránti olthatatlan vágyára.

Őrült, dilis szerelem: Az „Őrült, dilis szerelemként” ismert történetben Joker több eredettörténetét kombinálták. Ebben a sztoriban a Batman iránti megszállottsága miatt indul el a lejtőn Joker, akinek egy Batbumeráng sérti fel az arcát. Természetesen a hordónyi vegyszer sem maradhat ki a történetből. Az „Őrült, dilis szerelemben a karakter így változik „Jack” a Bohóc Herceggé.

Joker elméjébe zárva: A képregény egyik részében Atom elutazik Joker elméjébe, hogy megmentse egy ritka és halálos betegségtől. Atom a férfi gyerekkori emlékei között jár-kel, ám nem egy újabb apakomplexussal terhelt történetről van szó, ugyanis Atom rájön, hogy Joker kiskora óta gyilkos pszichopata.

A legelborultabb Joker-eredetsztorik: Az új évezredben az alkotók próbáltak elszakadni Joker gyökereitől, ezért olyan történeteket találtak ki neki, amikben általában régi szereplők kerültek új megvilágításba.

Az egyik verzió szerint mindvégig Bruce Wayne hűséges komornyikja, Alfred rejtőzött a vastag smink alatt. A Flashpoint cselekménye szerint Batman anyja, Martha változott a bűnöző legendává, Thomas pedig a köpenyes igazságosztóvá, a fiuk halála után.

Egy harmadik elképzelés szerint Batman változik Jokerré. A legelvontabb ötlet az volt, hogy Joker egy kortalan entitás, természetfeletti lény, aki még Gotham városánál is idősebb. Habár mindezek nem a legjobb ötletek, az mégis dicséretre méltó, hogy a készítők próbálják elhagyni a kliséket.Jerome és Jeremiah: A Gothan című tévésorozatban Joker egy nagyon jó eredettörténetet kapott. A szériában az egykori cirkuszi munkás, Jerome, több évadon keresztül produkált a Bűn Bohócához hasonló karakterisztikákat, emiatt sok rajongó már biztosra vette, hogy ő fog Jokerré változni.

A negyedik évadban azonban Jerome gyilkosság áldozatává válik, ám a halála előtt még el tudott küldeni egy csomagot az ikertestvérének, Jeremiah-nak. A küldeményben mérgező nevetőgáz volt, amitől Jeremiah megőrült. Most már szinte borítékolható, hogy Jeremiah lesz Joker, de persze lehet, hogy tévedünk, és valami más csavarral állnak elő a sorozat írói az utolsó évadban.

Joker és a DC Moziverzum: Távolról sem volt az év filmje a 2016-ban bemutatott Öngyilkos Osztag, amiben David Ayer rendező és társai meg sem próbáltak színt vinni a Jared Leto által megformált Joker eredettörténetébe.

A filmesek egyszerűen a legelső elképzelést vették alapul, tehát a kemikáliát, amit csak annyival egészítettek ki, hogy Joker ugyanezzel keresztelte meg a Margot Robbie által életre keltett Harley Quinnt, ezzel még betegesebbé téve a két szereplő viszonyát.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Teológiára és fizikára cserélte a színészkedést Jack Gleeson

Teológiára és fizikára cserélte a színészkedést Jack Gleeson

Nyolc sztár, aki a hétköznapi életet választotta Hollywood helyett.

Tíz fontos dolog a Jumanji: A következő szintről

Tíz fontos dolog a Jumanji: A következő szintről

Ezeket az információkat jó, ha tudod a december 12-én érkező folytatásról.

A 25 legjobb anime sorozat

A 25 legjobb anime sorozat

Neked melyik a kedvenced?

A Jégvarázs 2. kérdései és válaszai

A Jégvarázs 2. kérdései és válaszai

A film főbb mondanivalói spoileresen.

A legnyomasztóbb dokumentumfilmek

A legnyomasztóbb dokumentumfilmek

Bármikor megnézheted a megtörtént eseményeket feldolgozó, horrorfilmeknél is szörnyűbb dokumentumfilmeket.

Gyakori okok, amelyek miatt félresikerülnek az előzményfilmek

Gyakori okok, amelyek miatt félresikerülnek az előzményfilmek

Öt hiba, amit a filmkészítők rendszeresen elkövetnek az eredettörténeteknél.

Öt színész, aki drasztikusan lefogyott egy szerep kedvéért

Öt színész, aki drasztikusan lefogyott egy szerep kedvéért

A saját határaik feszegetése, az Oscar-díj reményében vagy a közönség reakciója miatt soványodtak le a sztárok.

Minden évben újranézhető szerelmes filmek

Minden évben újranézhető szerelmes filmek

Tíz romantikus alkotás, ami az idővel nem veszít a népszerűségéből.

Tíz eset, amikor a Lucasfilm csődöt mondott a Kennedy korszakban

Tíz eset, amikor a Lucasfilm csődöt mondott a Kennedy korszakban

Nem David Benioff és D.B. Weiss távozása az első alkalom, mikor a vállalat és annak vezetője felsül a terveivel.

Tíz színész, aki örökre összenőtt a szerepével

Tíz színész, aki örökre összenőtt a szerepével

Nem Arnold Schwarzenegger az egyetlen, aki eggyé vált az általa alakított karakterrel.

http://ujhazak.com