Joss Whedon bevallotta, hogy nincs maradéktalanul megelégedve az általa rendezett Bosszúállók: Ultron korával

Tíz rendező, aki a forgatás közben, vagy után bánta meg a saját alkotását.Az elmúlt évtizedekben többször előfordult, hogy bizonyos filmek rendezőjeként Alan Smithee nevét tüntették fel, ám ő nem egy létező személy, hanem egy álnév, amit azok a rendezők használtak, akik nem akarták a nevüket adni az alkotáshoz. A döntés oka lehetett az, hogy nem voltak megelégedve a film minőségével, vagy kreatív nézeteltérések álltak a háttérben.

Az évek során Hollywoodban több álnevet kitaláltak, de ezek közül az Alan Smithee a legismertebb. Ugyanakkor előfordul, hogy hiába a rejtőzködés, előbb-utóbb kiderül, hogy ki volt a film rendezője.

Közülük néhányan lelepleződnek, mások maguktól döntenek úgy, hogy mégis fel kell vállalniuk az alkotást, amit már a forgatás közben, vagy csak után bántak meg.

Joss Whedon – Bosszúállók: Ultron kora (Avengers: Age of Ultron, 2015): Joss Whedon 2012-ben képes volt friss vért pumpálni a Marvel Moziverzumba, de 2015-ben, amikor a Bosszúállók: Ultron korát forgatta, úgy tűnt, hogy teljesen kimerült.

A rendező képtelen volt megnézni az elkészült alkotást, ugyanis nemcsak a forgatás szívta el minden energiáját, hanem a Marvellel való küzdelme is. A 2016-os premier után Whedon meglepő nyíltsággal beszélt a céggel való vitáiról, ami ugyan hozzátartozik az alkotói folyamatokhoz, mégis a rendezőt alaposan kifárasztott a munka, amire alapvetően „büszke”, de előfordulnak benne olyan részek, amelyek „némileg frusztrálják”.

Arthur Hiller – An Alan Smithee Film: Burn Hollywood Burn (1997): Az 1997-es vígjáték kimaxolta az Alan Smithee jelenséget, ugyanis egy ugyanilyen nevű kezdő filmesről szól, aki hiába próbál elhatárolódni a készülő, de szörnyűnek ígérkező filmjétől, ugyanis pont a neve miatt nem tudja megtagadni, ezért kétségbeesésben úgy dönt, hogy ellopja az eredeti kópiákat.

A sors iróniája, hogy a valóságban a Burn Hollywood Burn olyan borzalmas lett, hogy a rendezője, Arthur Hiller, végül az Alan Smithee álnéven akarta feltüntetni magát a film plakátján. Hiller döntésében az is közrejátszott, hogy ahogy az alkotásban, úgy a valóságban is elvette a stúdió a filmet, aminek cselekményébe és vágásába alig volt beleszólása a rendezőnek.

A Burn Hollywood Burn azért is emlékezetes, mert ez volt az utolsó Smithee-filmek egyike, ugyanis a rendezők céhe 2000-ben betiltotta a kitalált név jövőbeli használatát.

David Fincher – A végső megoldás: halál (Alien 3, 1992): A korábban videoklipekkel foglalkozó David Fincher nagyjátékfilmes bemutatkozása egyben a harmadik Alan Smithee alkotás, amiről a rendező 2009-ban így nyilatkozott a The Guardian újságírójának:

„Két évet dolgoztam rajta, ami közben háromszor elküldtek, és minden kis dologért harcolnom kellett. A mai napig nincs, aki nálam jobban utálná ezt a filmet.”

Josh Trank – Fantasztikus Négyes (Fantastic Four, 2015): Josh Trank azon rendező egyike, aki már jó előre megvetette a saját filmjét, ugyanis 2015-ben a Fantasztikus Négyes legemlékezetesebb pillanatát nem a moziban láthatták a nézők, hanem Trank Twitterén olvashatták.

Történt ugyanis, hogy miután végre bemutatták az elvárásokkal eleve térdre kényszerített Fantasztikus Négyest, ami a kritikus tetszését sem nyerte el, a rendező ezt írta a Twitteren:

„Egy évvel ezelőtt volt egy olyan fantasztikus változatom ebből, amit a kritikusok is imádtak volna. Valószínű, hogy soha nem fogjátok látni. Ez van!”

A bejegyzés után Trank többször, például, amikor csatlakozott a „Töröljük el a F4nt4sztikust!” elnevezésű rajongói gyűjtéshez, szóvá tette, hogy mennyire utálja a képregényfilmet, amit a stúdió nyomására kellett megvagdosni.

2019-ben úgy tűnt, hogy végre lehiggadt, mert az alkotás akkori újranézése után már visszafogottabban kritizálta a képregényfilmet.Stanley Kubrick – Félelem és vágy (Fear and Desire, 1953): Amikor Stanley Kubrick az első filmjét rendezte, akkor még ő sem tudhatta, hogy milyen egyedülálló karriert fog befutni. Ilyen szemszögből nézve az 1953-as rendezését, elmondható, hogy annak címe, a Félelem és vágy, pontosan leírja, hogy mit érezhetett az elsőfilmes rendező, aki egyszerre félte és vágyta a sikert, ami elsőre nem adatott meg neki.

A pletykák szerint az antiháborús dráma annyira nem tetszett Kubricknak, hogy a 60-as években megpróbálta tönkretenni az eredeti negatívokat, és meg akarta venni az összes fellelhető példányt. Az alkotói oldalról is csak kezdő szárnypróbálgatás Félelem és vágy után, 1956-ban megérkezett a rendező első sikerfilmje, a Gyilkosság.

Tony Kaye – Amerikai história X (American History X, 1998): Habár az Edward Furlonggal és Edward Nortonnal készült Amerikai história X a kritikusoknak és a közönségnek is tetszett, mégis a rendezője, Tony Kaye ezt a munkáját nevezheti az egyik legbalhésabbnak.

A híresztelések szerint elképesztően nehéz volt együtt dolgozni a rendezővel, a helyzet pedig olyannyira elmérgesedett, hogy a New Line Cinema végül nem engedte be a vágószobába. 2002-ben Kaye cikket írt arról, hogy mennyire nem volt megelégedve a producerekkel és a szerinte szörnyen gyenge forgatókönyvvel, valamint kifejtette, hogy szívből utálja az egymás karjaiban bőgős jelenetekkel teli mozis verziót.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a rendező nem akarta, hogy Norton szerepeljen a filmben, ugyanis a színész, aki akkoriban Hollywood aranyfiújának számított, nem győzte meg a játékával és kisugárzásával Kaye-t, aki kénytelen volt beletörődni a színészválasztásba, ugyanis nem volt alternatíva, ám így is kifogásolta, hogy Norton túl sok játékidőt kapott.

Kaye megpróbálta elérni a rendezők céhnél, hogy a neve ne szerepeljen az Amerikai história X stáblistáján, de végül ottmaradt a neve.

Joel Schumacher – Batman és Robin (Batman & Robin, 1997): Valószínű, hogy ez az a fim, ami esetében sokan egyetértenek a rendezővel, aki nemcsak megtagadta a Batman és Robint, hanem bocsánatot is kérte érte a rajongóktól.

Joel Schumacher így nyilatkozott a VICE-nak adott telefonos interjúban 2017-ben:

„Nézzék, sajnálom! Szeretnék bocsánatot kérni az összes rajongótól, akinek csalódást okozott a film. Ennyivel tartozok nekik.”

A rendező hozzátette, hogy a saját hibáiért egyedül ő a felelős.

David O. Russell ("Stephen Greene") – Accidental Love (2015): David O. Russell éveken át rendszeres meghívottja volt a díjszezonnak, de 2015-ben őt is utolérte az álnév mögé bújás, ugyanis csak ezzel a megoldással volt hajlandó bemutatni az Accidental Love című filmet.

A rendező azonban nem az Alan Smithee nevet használta, hanem az akkor kitalált Stephen Greene-t. Valószínű, hogy a filmben szereplő színészek, így például Jake Gyllenhaal, Jessica Biel és James Marsden is örömmel rejtőzött volna kitalált nevek mögé, de ők ezt nem tehették meg.

A film esetében nemcsak a bugyuta történettel volt baj, hanem azzal is, hogy a forgatást 2008-ban, hét évvel a premier előtt kezdték, de azt többször is fel kellett függeszteni az anyagi gondok miatt. Bár Russell 2010-ben otthagyta a munkát, később mégis úgy tűnt, hogy valamit össze lehet rakni a leforgatott anyaghoz, amihez a rendező nem adta a nevét, ezért megkérte a rendezők céhét, hogy vegyék le a nevét az Accidental Love-ról.David Lynch – Dűne (Dune, 1984): David Lynch olyan ember, aki soha nem titkolja a véleményét, ha pedig szóba kerül az 1984-es Dűne, akkor gyorsan elhessegeti a témát, hiszen a mai napig megveti a saját maga által elkövetett adaptációt.

Ennek az oka évtizedek óta nyílt titok, ugyanis az Universal nemcsak a végső vágás jogát vette el a rendezőtől, hanem annak elképzeléseit is félredobta, Lynch pedig azt a kevés ötletét sem tudta megvalósítani, ami még megmaradt neki.

A Dűne némely vágása esetében megpróbálta leszedetni a nevét, egyes verziók esetébe pedig sikerült is elérnie, hogy Alan Smithee-ként kerüljön fel a stáblistára. Lynch egyébként nem haragszik senkire, csak saját magára, amiért elvállalta egy olyan műfajú film rendezését, ami tőle idegen, ráadásul úgy, hogy a könyvet sem olvasta.

Néhány hete, annak apropóján, hogy jelenleg Denis Villeneuve dolgozik a saját Dűne-adaptációján, megkérdezték Lynchet a témáról, amiről annyit mondott, hogy őt kicsit sem érdekli a Dűne, majd felhozta a már említett okokat, valamint őszintén bevallotta, hogy a saját verzióját teljes kudarcként élte meg, a végső vágás sem az övé, ráadásul az ő fejében egy teljesen más film élt.

Michael Bay – Transformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen, 2009): Ritka, hogy maga Michael Bay nevezi egy rakás trágyának a saját filmjét, de ez is megtörtént, méghozzá a Transformers második részével, A bukottak bosszújával.

2011-ben, két évvel a film premierje után, a rendező bevallotta, hogy leginkább a szkript volt az, ami nem nyerte el a tetszését. A forgatókönyv a 2007-2008-as hollywoodi forgatókönyvíró-sztrájk után készült, ami Bay megítélése szerint, elég meredek helyzetet teremtett.

A rendező így beszélt a filmmel kapcsolatos problémáiról:

„A legnagyobb baklövés a misztikus világba való átcsapás volt. Visszanézve, szar volt. Az írósztrájk hirtelen és durván tört be. Borzalmas úgy filmet forgatni, hogy csak három heted van a sztori összerakására.”

Bay úgy érezte, hogy teljesen feleslegesen készült hónapokig egy olyan filmre, amihez végül jó, ha végül 14 oldalnyi ötlet született.

(Forrás: hu.ign.com)