Káel Csaba: a 120 éves magyar filmgyártást nagy értéknek tartja a fesztivál

A 74. cannes-i fesztivál hivatalos programjában bemutatott négy magyar alkotást is beleértve a Nemzeti Filmintézet az elmúlt 120 év teljes magyar filmgyártását képviseli a rendezvényen, ami nemzetközi viszonylatban is nagyon nagy értéknek számít - mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek Cannes-ban."Az, hogy egy olyan kis országnak, mint Magyarország, folyamatosan sikeres filmgyártása legyen, világviszonylatban is ritkaság" - mutatott rá. A filmügyi kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy Thierry Frémaux fesztiváligazgató Mundruczó Kornél Evolúció filmjének bemutatója előtt a magyar filmes hagyományt és a magyar alkotások folyamatos cannes-i jelenlétét, valamint az azok iránti érdeklődést méltatta.
    

"Ez érződött Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjének díszbemutatóján is" - hangsúlyozta Káel Csaba. Kiemelte, hogy egy magyar irodalmi klasszikus szolgált a film alapjául, s így az alkotás a saját eszközeivel a magyar irodalmat is népszerűsíti. A kormánybiztos értékelésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a fesztiváljelenlétet egy nagyon jelentős szakmai háttérmunka is kíséri. A szemle idején a fesztiválpalotában rendezett filmvásáron a Nemzeti Filmintézet önálló magyar standdal, a fesztivál International Village-ában pedig saját pavilonnal képviseli a magyar filmgyártást évek óta.
    

A koronavírus-járvány miatt idén számos ország nem tudott jelen lenni a fesztiválon, emiatt a francia szervezők külön is nagyra értékelték a látványos magyar megjelenést - mondta Káel Csaba. Ezeken a helyszíneken a 120 éves magyar filmgyártásra akarta a Nemzeti Filmintézet felhívni a figyelmet, s a Screen nemzetközi filmes szaklap címlapján is megemlékeztek az évfordulóról.
    

"Nem a múltról, hanem a folyamatról kívánunk beszélni, ami 120 éve kezdődött és máig tart, hiszen idén is négy magyar film szerepel a hivatalos válogatásban, négy egymás utáni generáció alkotásai, a filmvásár és magyar pavilon pedig arra ad lehetőséget, hogy a jövőről tárgyaljunk" - fogalmazott a kormánybiztos. Káel Csaba más országok filmügyi illetékeseivel is találkozott, egyeztetett az ARTE francia-német kulturális közszolgálati tévécsatorna vezetőivel a potenciális együttműködési lehetőségekről, valamint tárgyalt a filmarchívumok közötti együttműködésekről is, miután a Nemzeti Filmintézet célul tűzte ki a streaming csatornájának, a FILMIO kínálatának a kibővítését a visegrádi négyek országainak filmjeivel.
    

"Ezekben az országokban sokan ugyanazokon a filmeken nőttünk fel, s közülük sokat szeretnénk a gyerekeinknek is megmutatni" - fogalmazott. A jövőbeni nemzetközi együttműködésekre szerinte jó példa lehet Enyedi Ildikó alkotása, amely magyar-német-francia-olasz koprodukcióban készült nemzetközi stábbal és szereplőgárdával.


A pénzügyi hozzájáruláson túl a nemzetközi koprodukciók a forgalmazás szempontjából is nagyobb teret nyitnak meg, hiszen ez esetben nem kizárólag egy 10-13 milliós magyar közösség számára készülhet egy film, hanem a partnerországok is potenciális nézőket jelenthetnek a színészeik, a helyszíneik vagy a történet miatt. Jelenleg tíz koprodukció készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával.
    

A V4-országokkal egy közös pénzügyi támogatási alapot is tervez Magyarország létrehozni nemzetközi együttműködésekre. A kormánybiztos reményei szerint a terv a V4-ek július 1-jén kezdődött soros magyar elnöksége alatt megvalósulhat. Az idei cannes-i fesztiválon Enyedi Ildikó A feleségem története című legújabb játékfilmje az Arany Pálmáért versenyezhet, míg Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be. Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a Cannes-i bemutató elnevezésű új programban vetítették, míg a restaurált filmklasszikusokat bemutató Cannes Classics programba ezúttal Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjének teljes körűen felújított változata kapott meghívást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Amy Heckerling saját terhessége ihlette a Nicsak, ki beszél! történetét

Amy Heckerling saját terhessége ihlette a Nicsak, ki beszél! történetét

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 35 éve bemutatott filmről.

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Tíz ok, ami miatt elmaradt a várt siker.

Sigourney Weaver fél a liftben

Sigourney Weaver fél a liftben

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 75 éves színésznőről.

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a hírességről.

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Érdekességek a 60 éves hírességről.

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Ezeket a dolgokat lehet, hogy még nem tudod a 25 éve bemutatott filmről.

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Érdekességek a 30 éve bemutatott vígjátékról.

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Érdekességek a 35 éves színészről.

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Íme, a Star Wars univerzum legérdekesebb fegyverei!

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Érdekességek a 25 éve bemutatott filmről.

http://ujhazak.com