Káel Csaba gratulált az Oscar-díjas Sipos Zsuzsannának

A Dűne című film díszletberendezőjeként vasárnap este Oscar-díjjal elismert Sipos Zsuzsannának és a Dűnén dolgozó magyar szakembereknek is gratulált Káel Csaba, a filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében."A magyar filmipar és a hazai filmes szakemberek kimagasló színvonalú munkájának elismerése is egyben a Dűne sikere az Oscaron. Több száz hazai filmes közreműködésével főként Magyarországon készült ez a szuperprodukció, mely jelentős szakmai elismerésekkel és közel 400 millió dolláros bevételével a tavalyi év egyik legsikeresebb mozifilmje lett. Óriási gratulációt érdemelnek a hazai szakemberek, akik hozzájárultak ehhez a világsikerhez. Határtalan öröm az egész szakmának Sipos Zsuzsanna Oscar-díja, mely azt tanúsítja, hogy világszínvonalon is kiváló tehetségeink vannak, és azt üzeni a világnak, hogy a legjobbak közt vannak a magyar filmesek" - írta a kormánybiztos.
    

A közleményben arra is kitért, hogy a hazai filmipar volumene tavaly mintegy 30 százalékkal növekedett, a regisztrált költések összege elérte a 218 milliárd forintot. "Nem csoda, hogy az ágazat szakemberutánpótlása égető feladat. Éppen ezért a Nemzeti Filmintézet nagy hangsúlyt fektet a szakemberképzés fejlesztésére és támogatására filmiparunk versenyképességének megőrzése és növelése érdekében" - fogalmazott Káel Csaba.
    

A Denis Villeneuve rendezésében, Frank Herbert regényéből készült Dűnét tíz Oscar-díjra jelölte az amerikai filmakadémia. A vasárnap a hollywoodi Dolby Színházban megrendezett díjátadó ceremónián hat kategóriában kapta meg az Oscar-szobrot. Sipos Zsuzsanna díszletberendező és Patrice Vermette látványtervező a produkciós tervezés kategóriában nyerte el az Oscar-díjat.
    

Hans Zimmernek az eredeti filmzenéért ítélték oda az Oscart. Greig Fraser a legjobb operatőrnek, Joe Walker pedig a legjobb vágónak járó díjat vehette át, továbbá a legjobb hang és vizuális effektus-kategóriában is győzött a film.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com