Kedvezményes diákvetítésekre lehet jelentkezni az országos art mozikba

Több mint száz új és klasszikus magyar filmet tesz elérhetővé az iskolák, oktatási intézmények számára csoportos mozivetítések szervezéséhez a KLASSZ Napok országos programsorozat.Klassz hely a mozi címmel hirdeti mega a Filmintézet az Art-Mozi Egyesülettel együttműködésében a KLASSZ Napok országos programot, amelynek fő célja, hogy közös mozizásra és a magyar filmek megismerésére bíztassa a fiatalokat - közölte az MTI-vel a Nemzeti Filmintézet.
    

A kezdeményezéshez 17 város 19 mozija csatlakozott, ahol ötszáz forintos kedvezményes jegyeket igényelhetnek az oktatási intézmények. "A KLASSZ oktatási és ifjúsági programot, amely klasszikus magyar filmekre épül, a Filmintézet még 2020 márciusában indította el, és azóta évente több mint tízezer tantermi vetítést biztosítunk a diákoknak. Az Art-Mozi Egyesülettel szervezett új, közös programunk, a KLASSZ Napok ezt a kezdeményezést bővíti tartalmában új magyar filmekkel, lefedettségében pedig országossá" - idézi a közlemény Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Filmintézet elnökét.
   

A programhoz bármely magyarországi oktatási intézmény pedagógusa csatlakozhat, aki szívesen elvinné osztályát, diákcsoportját egy közeli art moziba szervezett zárt körű vetítésre. A klasszikus magyar filmtermésre épülő és a közelmúlt hazai filmtermésével kiegészített, több mint 130 filmből álló válogatás a legkorábbi némafilmektől az aktuális kihívásokra reflektáló idei alkotásokig több mint egy évszázad magyar filmtörténetét öleli fel.


A választékban megtalálható mozifilmek, rövidfilmek, animációs- és dokumentumfilmek számos tantárgy oktatásában segítséget nyújthatnak, a magyar irodalomtól a történelmen, a digitális és vizuális kultúrán, a dráma, színház, és természettudományi tantárgyakon át az osztályfőnöki órákon feldolgozandó morális problémákig. A filmek egy részéhez az NFI Filmarchívum jóvoltából komplex oktatási segédanyag is rendelkezésre áll, amely különböző megközelítésű kreatív feladatokat kínál a filmek feldolgozásához. A program részletes ismertetője, a választható filmek, a vetítési helyszínek, a mozik listája és a jelentkezés menete az Art-Mozi Egyesület honlapján érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com