Kezdődik a Toxikoma forgatása

A napokban kezdődik a Toxikoma című film forgatása, amely Szabó Győző azonos című regénye alapján, Herendi Gábor rendezésében készül - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel.A produkcióban a színész Szabó Győzőt Molnár Áron, a pszichiáter Csernus Imrét Bányai Kelemen Barna játssza. Szabó Győző executive producerként is szerepel a stáblistán, a producerek között pedig Herendi és Illés Gabriella neve olvasható.

    
Illés Gabriella elmondta, hogy az eredeti regényt kiindulópontként használták. Az alkotók végül abban állapodtak meg, hogy "egy Whiplash- vagy Good Will Hunting-szerű buddy történetet kell elmesélnünk a két hős, a drogos alfahím és az Istent játszó pszichiáter egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról". "Szabó Győző Toxikoma című regénye különösen közel áll hozzám, hiszen a heroinizmusáról szóló személyes történetében magam is érintett vagyok" - idézte a Filmalap közleménye Herendi Gábort. A rendező elmondta, hogy a Valami Amerika forgatása előtt Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház akkori igazgatója, ahhoz a feltételhez kötötte Szabó Győző filmbeli szereplését, ha hajlandó bevonulni és alávetni magát az elvonókúrának.
    

"Személyesen konzultáltam dr. Csernus Imrével, hogy vajon Győző egy ilyen megpróbáltatás után, hogy tud majd dolgozni. Dr. Csernus megnyugtatott, hogy Győzőnek a munka egyenlő lesz a gyógyulással, nyugodtan bízzak benne. Így is tettem" - emlékezett. Szabó Győző elmondta, hogy a film a Csernus doktorral a terápia alatt kialakult kapcsolat fejlődését mutatja be. A színész megjegyezte: örül, hogy Molnár Áron játssza a filmben, mivel nagyon hasonlít fiatalkori önmagára.
    

A Filmalap támogatásával készülő Toxikomát a tervek szerint 2020 novemberében mutatják be a magyar mozik a Vertigo Média forgalmazásában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com