Ki kicsoda a Dűne 2-ben?

Ezek az új és visszatérő karakterek szerepeltek a film első előzetesében.Befutott a 2021-es Dűne, novemberben 03-án érkező, folytatásának első előzetese, amelyben a már megismert karakterek mellett újak is szerepelnek. Lássuk, hogy ki ők!

Lady Margot és Fenring gróf: Csak néhány pillanatra jelent meg a kedvcsinálóban a Léa Seydoux által alakított Lady Margot, aki amellett, hogy közel áll IV. Shaddam császárhoz, még a Bene Gesserit tagja is, ami miatt Paul és Feyd kapcsolatához hasonlóan Jessica antitézise a nemesasszony.

A karakternek és a férjének, Fenring grófnak megvannak a saját elképzeléseik és motivációjuk, ami nem igazán egyezik a császáréval és a Harkonnen báróéval. A nemesasszony története fontos ponton kapcsolódik Feyd-Rauthához a könyvben, de az kérdés, hogy a filmben mennyire fogják részletesen bemutatni ezt.

Az előzetesben nem szerepelt Fenring gróf, és azt sem erősítették meg, hogy egyáltalán benne lesz-e filmben. Ugyanakkor nemrég kiderült, hogy Tim Blake Nelson szerepet kapott a Dűne 2-ben, ezért sokan azt feltételezik, hogy majd ő alakítja a kardforgató politikust.

Bemutatkozik Irulan hercegnő: Az új karakterek egyike a Florence Pugh által alakított Irulan hercegnő, aki IV. Shaddam padisah császár lánya. A történet szerint, aki őt feleségül veszi, az tulajdonképpen az univerzum ura lesz, ezért a házasság Harkonnen báró tervei között is prioritást élvez.

Az előzetesben az látható, hogy Irulan hercegnő hangnaplót készít, ami a könyv olvasóinak nem meglepő, hiszen tapasztalt történész, ráadásul ő írta meg a messiás, Paul Muad’Dib eljövetelét. A regényben a fejezetek elején Irulan hercegnő feljegyzéseiből szerepelnek a messiásról szóló részek.

Az előzetesben nem szerepelt Irulan hercegnő apja, IV. Shaddam, ám a filmben benne lesz, méghozzá Christopher Walken megformálásában.

Paul Atreides, a homokféreg lovasa: Természetesen a Dűne 2-ben visszatér a Timothée Chalamet által alakított Paul Atreidese. Az első rész végén, Leto herceg halála után összeomlott az Atreides-ház, ami miatt Paulnak és Jessicának menekülnie kellett.

Menedéket a sivatagban találtak a fremeneknél. Ezután a második rész előzetesében már az látható, hogy Paul egész jó alkalmazkodott az új élethez, és egyre szorosabbá vált a kapcsolata a Zendaya által játszott Chanival, aki az első részben még csak Paul látomásaiban szerepelt. A folytatásban ennél már sokkal nagyobb szerepet kap.

A Dűne 2. két évvel az első rész után játszódik, ezért Paul és Chani kapcsolatából szerelem lesz. Az előzetesben kiemelt szerepet kapott, hogy Paul próbálja előcsalni és meglovagolni a homokférget, ez a jelenet pedig kimondottan látványosnak ígérkezik.

Erre a mutatványra azért van szükség, mert ez a fremen kultúrában a felnőtté váláshoz kapcsolódó beavatás fontos része. Habár a fremenek idővel a messiásuknak tekintik Pault, mégis a fiú csak akkor lehet a törzs teljes értékű tagja, ha sikerül megülnie a homokférget. Csak ezután indíthat bosszúhadjáratát a Harkonnenek ellen.

Gurney Halleck új szerepben tér vissza: A Josh Brolin által játszott Gurney Halleck is visszatér a Dűne 2-ben. Ő az egyike azon keveseknek, akik túlélték Harkonnenek támadását az első részben. Mivel Gurney elbukott a herceg védelmezésében, és azt hiszi, hogy Paul és Jessica is meghalt, ezért beáll egy arrakisi csempész csapathoz, amivel természetesen szembekerül a fremenekkel, akik utálják azokat, akik az Arrakis fűszeréből profitálnak.

Az Atreides-ház másik nagy túlélője, Thufir Hawat nem szerepel az előzetesben, ám azt tudjuk, hogy a Stephen McKinley Henderson ellenségként tér vissza a második részben, mivel Thufir azt hiszi, hogy Jessica elárulta a herceget, ezért bosszút akar állni rajta.

A megtorlás egyébként is kiemelt szerepet kap a folytatásban, ám Paul és Thufir legnagyobb próbatétele az lesz, hogy képesek-e felülkerekedni az önző szándékokon, és a bosszút félretéve inkább azzal foglalkoznak, ami valóban szükséges.A vérszomjas Feyd-Rautha Harkonnen: A Stellan Skarsgard által alakított Harkonnen báró és annak Dave Bautista által játszott unokaöccse, Rabban él és virul, ugyanis Leto herceg kétségbeesett merénylete kudarcba fulladt.

Ráadásul nemcsak, hogy élnek, hanem még csatlakozik is hozzájuk egy új, vérszomjas ellenség is, a báró másik unokaöccse, Feyd-Rauth Harkonnen, akinek szerepében Austin Butler látható. Feyd sokkal agyafúrtabb és ravaszabb, mint Rabban, tehát tulajdonképpen ő Paul antitézise.

Őt a Bene Gesserit hozta létre, amikor a Kwisatz Haderach-ot, tehát a tökéletes genetikai entitást akarták megalkotni. Paul nemes és hősies, Feyd viszont gonosz és kegyetlen, ráadásul a báró örököse.

A Dűne regény és a korábbi filmek jóképű férfiként mutatták be a karaktert, aki alig hasonlít a Harkonnen család többi tagjára. Denis Villeneuve filmjében azonban Feyd sápadt és beteges megjelenést kap, tehát jobban fog hasonlítani a Harkonnen családra.

Az előzetesben csak röviden látható Paul is Feyd rituális párbaja, amit Paulnak kell megnyernie, mert csak így teljesülhet be a Harkonnenek elleni bosszúja.

Jessica vad rituáléja: Az előzetesben röviden látható a Rebecca Ferguson által alakított Jessica durva rituáléja is. A menekülés után Paul édesanyja is a fremeneknél lel menedéket, majd ott tiszteletbeli pozíciót tölt be. A nomád népet elkápráztatja Jessica harci tudása és természetfeletti ereje.

Ám, ahogy Paulnak, úgy az édesanyjának is át kell esnie egy beavatási szertartáson, ugyanis a Bene Gesserithez hasonlóan a fremeneknek is vannak a Tisztelendő Anyához hasonló spirituális vezetőik. Jessica ezt a szerepet csak akkor kaphatja meg, ha felébreszti a genetikus emlékeket egy vad szertartás során, ami alaposan átformálja, ez pedig jelentős változásoknak alapoz meg a Dűne-regények cselekményében.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com