Kiállítási tárgy lett Tilda Swinton

Ezeket az érdekességeket talán még nem hallottad a 60 éves színésznőről!November 5-én, tehát ma ünnepli a 60. születésnapját Tilda Swinton, aki a pályafutása során mindvégig sikeresen egyensúlyozott a művész- és a közönségfilmek között, ám nem ez az egyetlen érdekesség az Oscar-díjas színészről, akiről most további különleges tényeket tudhatsz meg!

Egy képzőművészeti projekt keretében többször is kiállítási tárgy lett: Swinton karrierjének egyik legmeglepőbb állomása az volt, amikor együtt dolgozott Cornelia Parker képzőművésszel a The Maybe elnevezésű projekten. Ennek keretében a színésznő napokig feküdt egy átlátszó vitrinben.

A kiállítást eredetileg 1995-ben nyitották meg a londoni Serpentine Gallery-ben, ahol Parker híres emberek tárgyait mutatta be, köztük Charles Dickens lúdtollát, a festő Turner egy palettáját, egy párnát Freud díványáról, egy csekket Virginia Woolf aláírásával és Churchill utolsó, félig szívott szivarját.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy Swinton Hófehérkének öltözve fekszik be az üvegkoporsót jelképező vitrinbe, de végül megváltoztatták a koncepciót, és a színésznő önmagaként feküdt-aludt napi 8 órában 1995. szeptember 4-től 10-ig a vitrinben, aminek tábláján is az állt, hogy: Matilda Swinton (1960-).

Az egyedülálló projektet megismételték 1996-ban Rómában, majd 2013-ban, amikor Swinton már világhírű színésznő volt, a New York-i MoMában.

Állítása szerint egy szamár alakítása vett rá arra, hogy színész legyen: Nem tudni, hogy mennyire gondolta komolyan a kijelentését Swinton, de egyszer így nyilatkozott arról, hogy melyik film hatására érezte úgy, hogy színésznő akar lenni:

„Robert Bresson Vétlen Baltazár című filmje volt az egyetlen olyan film, ami általa úgy éreztem, hogy színésznővé kell válnom.”

Az 1966-ban bemutatott Vétlen Baltazár főszereplője egy szamár, akinek az életét a születésétől a haláláig követhetik nyomon a nézők, akik Baltazár gyakran durva és érzéketlen gazdáit is megismerhetik.

Bresson minimalista és transzcendens rendezése nemcsak Swinton tetszését nyerte el, ugyanis szintén nagy rajongója Michael Haneke és az a Tarr Béla is, akivel a színésznő együtt dolgozhatott A londoni férfi munkálatai során.

Saját Oscar-díja előtt kizárólag filmben látott átadót: Swinton 2008-ban, a Michael Claytonban nyújtott alakításáért vehetett át Oscar-díjat. A színésztő egy évtizeddel később elárulta, hogy nemcsak, hogy nem vett részt Oscar-gálán az előtt, hogy jelölték volna, hanem magát az átadót is csak egyszer látta, de azt sem a hagyományos formában.

Swinton bevallotta, hogy amikor először vett részt a gálán, akkor csalódottan nyugtázta, hogy az nem olyan elragadó, mint amilyennek képzelte, és az esemény helyszíne is kisebb, mint gondolta. Aztán rájött, hogy azért van hiányérzete, mert csak a Whitney Houston és Kevin Costner főszereplésével készült Több, mint testőrben látta az Oscar-átadó helyszínét, ahol a film egy fontos jelenete játszódott, de a valóságban hiába várta, senki sem rohant át a színpadon és senkire sem lőttek rá.Sean Beannel együtt kezdte mozifilmes pályafutását: Swinton tagja volt az Edinburgh-i Traverse Theatre-nak és Anglia talán legjobb színházi társulatának, a Royal Shakespeare Company-nak, mégsem a színház, hanem a filmezés vonzotta.

Már azon gondolkodott, hogy feladja a karrierjét, amikor megismerkedett Derek Jarmannel. Ez a találkozás mindkettőjük életére és művészetére sorsdöntő hatással volt, ugyanis Swinton lett a rendező múzsája.

Első közös filmjük az 1986-os Caravaggio volt, ami esetében Jarman azért választotta a színésznőt, mert megítélése szerint nagyon hasonlít a barokk festő nőalakjaihoz. Az eléggé rendhagyó, modernista és anakronisztikus film egyfelől beindított Swinton filmes karrierjét, másfelől Sean Bean is ezzel az alkotással csatlakozott a mozifilmek világához.

Swinton és Jarman között ekkor alakult ki az az emberi és művészi értelembe véve is szoros kapcsolat, amely kitartott a rendező korai, 1994-es haláláig. A Caravaggio után Swinton a rendező további a hat filmjében szerepelt az életművét lezáró Blue-ig.

Többször láthattunk videoklipekben is: Swinton vibráló személyiségére a kliprendezők is felfigyeltek, ezért többször a segítségét kérték az elképzeléseik megvalósításához. A színésznő először 1996-ban, az underground angol elektronikus duó, az Orbital egyik dalának, a The Boxnak a videoklipjében alakított nem e világi lényt, akit a világunk működését próbálta megérteni.

A klip az idővel és annak érzékelésével is játszik, ezért a színésznőnek olyan lassan kellett végeznie a mozdulatokat, hogy azok 30-40 percig tartsanak, miközben a kamera 50-szer lassabban dolgozott, 2 másodpercenként rögzítve egy képet.

Ezután Swintont korunk egyik legeredetibb látásmódú kliprendezője, Floria Sigismondi kérte fel 2013-ban, hogy szerepeljen David Bowie The Stars (Are Out Tonight) című számához készülő klipjéhez, amiben az énekes a főszereplő, a színésznő pedig a feleségét játszotta el, kihasználva, hogy a két sztár nemcsak megjelenésükben, hanem a művészi felfogásukban is hasonlóak. Néhány évvel később Swinton egy olyan rocksztárt alakított a Vakító napfény című filmben, aki kétségkívül Bowie hasonmása volt.

Tilda Swinton ereiben igazi skót királyi vér csörgedezik: Az egyik legrégebbi skót család leszármazottját tisztelhetjük Swinton személyében. Az apai ágat 35 generációnál is tovább, több, mint 1000 évre visszamenőleg, a 9. századig tudja visszavezetni.

Swinton apai és anyai ágon is az 1306-tól 1329-ig uralkodó I. Róbert király leszármazottja. A két ág legtávolabbi közös felmenője I. Róbert unokája, II. Róbert. Az apai ág az első házasságából született fiútól, míg anyai ág II. Róbert és a kedvenc szeretője, Mariota de Cardeny egyik gyermekétől eredeztethető.A neve szinte egybeforrt az androgün szerepekkel: Swinton az 1992-ben bemutatott Orlando című filmmel szerzett magának igazi hírnevet. A Virginia Woolf regénye alapján készült alkotásban I. Erzsébet korától napjainkig, négy évszázadon át követhető végig, hogy a főszereplő hogyan válik nemes férfiből családanyává.

Habár a színésznőnek már korábban is voltak androgünitás és nemváltós szerepei, mégis az Orlando volt az, ami után ez szinte egybeforrt a nevével, méghozzá olyannyira, hogy nem kizárólag a független, szerzői látásmódú rendezők, hanem a nagyköltségvetésű produkciók is így tekintettek rá.

Swinton eddig három képregényadaptációban szerepelt, és mindegyik esetében szükség volt erre az átváltozó képességére. A Constantine-ban ő alakította Gábriel arkangyalt, aki minden bizonnyal androgün volt.

Ezután a francia képregényadaptációban, a Snowpiercerben alakította Masont, akit Bong Joon-hoo eredetileg férfinak képzelt el, és John C. Reilly-t szerette volna a szerepre. A harmadik képregényadaptációs szerepe pedig a Doctor Strange volt, ahol ő alakított az Ősmágust, aki Swinton előtt mindig férfi tanítómester volt.

Bridget Jones szerepével is megkínáltak: Swinton olyan hollywoodi produkciókban mutathatta meg a színészi tehetségét, mint A part, Vanília égbolt, Constantine, A Narnia krónikái-sorozat, és természetesen a Marvel Moziverzum filmjei.

Vannak azonban olyan sikervárományos filmek és franchise-ok, amelyek esetében hiába ajánlottak munkát a színésznőnek, ő nemet mondott azokra. Ilyen volt például a Harry Potter-sorozat, ahol Sybill Trelawney szerepét ajánlották fel neki, vagy a Terminátor: Megváltás, ahol Serena Kogant alakíthatta volna.

A legmeglepőbb megkeresés azonban a Bridget Jones naplója producereihez köthető, ugyanis valamiért úgy gondolták, hogy Swinton lenne a megfelelő színésznő a folyton fogyni vágyó, szingli címszereplő megformálására, ám Swinton nem osztotta a véleményüket.

Fry és Laurie duójától kapta egyik első színpadi szerepét: Miután Swinton két éven át önkéntesként dolgozott Dél-Afrikában és Kenyában, beiratkozott a Cambridge-i Egyetemre, ahol politikatudományt és angol irodalmat tanult, valamint csatlakozott a Kommunista Párthoz, majd később a Skót Szocialista Párthoz.

Az egyetemen kezdetben az irodalom és a költészet érdekelte a leginkább, de hamarosan a színészet felé fordult. Az egyik első színpadi szerepére tulajdonképpen véletlenül, beugróként került sor, mégis később elég híres lett a társasággal.

A 80-as évek elején Cambridge-ben kötött barátságot Stephen Fry és Hugh Laurie, majd elkezdtek közösen dolgozni a szkeccseiken. Az egyik jelenetük az amerikai bíróságon játszódott, de kettősük és a velük dolgozó Emma Thomspon mellé szükség volt még egy színészre, aki a bírónőt alakította.

Tekintve, hogy Swinton jó kapcsolatot ápolt velük, és Fry illet rá a szerep, ezért őt kérték fel annak eljátszására.

Tilda Swinton a későbbi Diana hercegnőnek volt osztálytársa: Swintont 10 éves korában küldte internátusba a Brit Hadseregben vezérőrnagyként szolgáló apja. Bár a kislány örült, hogy kiszabadulhat a maszkulin otthoni közegből, ugyanis mind a három testvére férfi, és lányok között lehet, mégis nyomasztónak érezte a bentlakásos iskolát.

A színésznő évekkel később azt nyilatkozta, hogy úgy véli, öt évig nem beszélt az egészen drágának számító West Heath-i lányiskolában, ahol többek között Diana Spencer, a későbbi Diana hercegnő is az osztálytársa volt.

(Forrás: hu.ign.com)