Kisfilmek és animációk láthatók a Cinemira ingyenes, ünnepi, online filmfesztiválján

Január 6-ig a Cinemira Gyerek-és Ifjúsági Filmfesztivál 45, fiataloknak szóló kisfilmet és animációt tesz elérhetővé ingyenesen, korosztály szerinti keresési lehetőséggel a Cinemira Stream szolgáltatás keretében - közölte a rendezvény kedden az MTI-vel.Mint írják, a fesztivál keddtől egy hónapon át az eddigi legjobb versenyfilmjeiből nyújt ingyenes válogatást a közönségnek új streaming aloldalán, ahol életkori ajánlás szerint böngészhetőek a különböző kisjátékfilmek, animációk. A fesztivál 45 kisfilmmel indul, de december folyamán felkerülnek további meglepetésfilmek is.
     

A tájékoztatás szerint a Cinemira KIDS korábbi nyertes filmjei közül látható többek között A papírsárkány (The Kite) című, stop-motion technikával készült nagyapa-unoka történet; A csodálatos játék (The Amazing Toy) című film; egy magyar kisfiú és egy kínai kislány barátságát bemutató Kicsi csípős; és a magyar sakkbajnokokról szóló Cserebogarak: A Polgár lányok című alkotás.
    

Rendhagyó módon a nézők a 2023-as Cinemira KIDS kínálatába is előzetes betekintést kapnak, olyan, még vetítésre váró versenyfilmekkel, mint az afrikai népmeséken alapuló A világ születése című animáció, az Óvakodj a farkastól! (Beware The Wolf!), vagy a Színes álom (Dream in Color) című animációs film - írják. A kamaszoknak szóló, idén novemberben megrendezett Cinemira Teen versenyéről a Paradicsommadár (Bird of Paradise), valamint a magyar Klíma, Orrvérzésig és Perfect Match című kisfilmek lesznek láthatók.


Megtekinthető lesz az idei Cinemira Teen legjobb nemzetközi kisfilmjének választott, útkeresésről és a szülői elvárások súlyáról szóló Trófea (Trophy), valamint az animációs zsűri külön dicséretében részesített, mentális higiénéről szóló Nyári zápor (Sommerragen) című alkotás is. A Cinemira decemberi online filmfesztiváljának teljes kínálata a www.kidfestival.hu weboldalon érhető el. A Cinemira Nemzetközi Ifjúsági- és Gyerekfilmfesztivál főtámogatója a Nemzeti Filmintézet - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com