Kisjátékfilmeket és filmfesztivált támogat a médiatanács

Tizennégy kisjátékfilm készítőjét összesen 75,5 millió forinttal, a budaörsi Primanima Nemzetközi Animációs Filmfesztivált pedig másfél millió forinttal támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint a kisjátékfilmeket a médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program 2018-as Huszárik Zoltán-pályázatának első fordulójában támogatja. A cirkuszalapító Eötvös Aladár gyerekkori történetét Steinmetz Anikó viszi filmre. Balog Ernő Zoltán készít filmet Kucsera Ferenc vértanúságáról, Szentiványi Gábor pedig egy csapdába esett katona történetét meséli el.


    
A '80-as években a pártállam egyik ügynöke kerül visszás helyzetbe Kocsis Dániel alkotásában. Sallai Ervin - megtörtént eset alapján - egy szokatlan biztosítási csalásról forgat filmet. Az alkotói, kreatív folyamatokat kíséri végig Laskai Csaba szürreális alkotása, Dér András készülő filmjében pedig a főhősnő egy másik korban, Rubens modelljeként találja meg a boldogságot. Családi problémákat boncolgat két alkotás is: Fonyó Gergely filmje egy fiú és alkoholista anyja kapcsolatát dolgozza fel, míg Saufert Ákos munkája egy éjszaka dolgozó apa és egy nappal dolgozó anya 60 óráját láttatja majd.
   

Egy magának való nő aknára lép egy horvát határmenti faluban, a túlélésért pedig súlyos döntést kell meghoznia - erről Pacsorasz Viktor filmje szól. A nagy találkozások mint téma három rendezőt is megihletett. Két magányos, fiatal nő ismerkedik meg a jugoszláv újszülött-kereskedelem virágzásakor egy vajdasági kórház szülészeti osztályán a '90-es évek elején K. Kovács Ákos kisfilmjében. Valcz Péter alkotásában egy fiatal nő és egy középkorú férfi egy tizenhat emeletes irodaépület lépcsőházában elromlott lift miatt küzd azért, hogy előbb lépjen be a neves reklámcég bejáratán. Gyimesi Anna pedig arról forgat, hogy egy nő és egy férfi különös találkozása egy pillanatra visszaadhatja a reményt a kitörésre a csapdahelyzetből.
    

Egy könnyedebb témájú alkotásban - a rendező Márton Dániel - a tízéves Brúnó barátaiból boronál össze szuperhősligát, hogy megkeressék Juci eltűnt rollerét - tudatta az NMHH. Közölték azt is, hogy a médiatanács  másfél millió forinttal támogatja a Primanima Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, amelyet október 24. és 27. között Budaörsön rendeznek. A diák-, diploma- és elsőfilmesek versenyében évente több mint ötszáz alkotást neveznek, az indulók között a világ vezető animációs iskolái is rendszeresen képviseltetik magukat Japántól Franciaországon át az Egyesült Államokig.
    

A testület a magyar animáció három kimagasló alkotójáról elnevezett, a legígéretesebb magyar tehetségnek járó George Pal-, a közönség körében legnépszerűbb magyar filmnek járó Macskássy Gyula- és a gyermekközönség szavazatai alapján legnépszerűbb magyar meseanimációnak járó Csermák Tibor-díjra ajánlott fel kategóriánként 500 ezer forintot - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com