Külföldön híres magyar filmesek

Rendezők és operatőrök, akikre igazán büszkék lehetünk.Lugosi Béla, Gábor Zsazsa és Andy Vajna csak néhány név azon magyarok közül, akik külföldön világhírnévre tettek szert, ám rajtuk kívül még bőven akadnak olyan magyar filmesek, akikre joggal lehetünk büszkék.

Csupó Gábor: 1975-ben, mindössze 23 évesen szökött külföldre Csupó Gábor, aki az Egyesült Államokban alapította meg a Klasky Csupo Inc. céget, ami a világ egyik legismertebb animációs filmstúdiójává nőtte ki magát.

A Klasky Csupo Inc. érdeme például a többszörös Emmy-díjas Simpson család és a Fecsegő tipegők. Emellett azt is meg kell említeni, hogy Csupó Gábor rendezte a Híd Terabithia földjére, A holdhercegnő című filmeket. Legutóbb a Pappa Piát készítette.

Tarr Béla: Elsősorban a művészfilmek rajongóinak ismerős a Kossuth-díjas magyar filmrendező és forgatókönyvíró neve.

Tarr Béla rengeteg filmet készített a pályafutása során, ám a leghíresebb munkája a 2011-ben bemutatott Torinói ló, ami több nemzetközi filmfesztiválos jelölést kapott, a Berlini Filmfesztiválon pedig elnyerte a Zsűri Nagydíját.

Tarr Béla másik jól ismert filmje a 415 perc hosszú Sátántangó. A 2007-es Londoni férfi Arany Pálma-jelölést kapott Cannes-ban.

Szabó István: Nemzetközileg elismert, díjakkal teli filmrendező Szabó István, akinek az első filmje, a Mephisto hozta meg a sikert és az Oscar-díjat. Később a Bizalom, a Redl ezredes és a Hanussen kapott jelölést a legjobb külföldi film kategóriában. Szabó István eddig olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Ralph Fiennes, Annette Bening és Helen Mirren.

Mundruczó Kornél: A film- és színházrendező Mundruczó Kornél rengeteg filmet készített, amelyek közül a Fehér Isten aratta a legnagyobb sikert hazánkban és a filmfesztiválokon. Cannes-ban elnyerte az Un Certain Regard fődíját. Mundruczó Kornél legújabb alkotása a Jupiter holdja, ami Arany Pálma jelölés kapott a Cannes-i filmfesztiválon.Zsigmond Vilmos: 2016-ban, 85 éves korában hunyt el Zsigmond Vilmos, aki az 56-os forradalmi események megörökítésének köszönhette a filmes karrierjét, aminek során később Oscar-, Emmy- es, BAFTA-díjas operatőr lett Amerikában.

Zsigmond Vilmos rengeteg filmben dolgozott operatőrként, ami során olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint például Steven Spielberg, Woody Allen és Barbra Streisand. A legfontosabb alkotásai közé tartózik a Harmadik típusú találkozások, Fekete Dália, Az eastwicki boszorkányok és A szarvasvadász.

Nemes Jeles László: A Magyarországon született Nemes Jeles László Párizsban tanult, majd több filmet is készített, mígnem 2016-ban végre igazán berobbant a köztudatba, köszönhetően a Saul fia című filmnek, ami 2016-ban elnyerte a Legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat, és a Legjobb idegen nyelvű filmért kiosztott Golden-Globe díjat.

Antal Nimród: Az egyik legismertebb magyar rendező, aki esetében biztos, hogy legalább egyszer mindenki hallotta már nevét. Ha máskor nem is, akkor a közelmúltban, hiszen neki köszönhető a Viszkis című film, ami nagy sikert aratott a mozikban.

Antal Nimród Los Angelesben született, majd Magyarországon tanult rendezést. A karrierjében a Kontroll című film hozta meg az áttörést. A magyar siker után visszaköltözött Hollywoodba, ahol a Ragadozó-széria harmadik részét és a Metallica különleges koncertfilmjét rendezte.

Deák Kristóf: Tavaly ismerte meg a világ Deák Kristóf nevét. A sokfilmes magyar filmrendező, vágó, forgatókönyvíró és filmproducer a Mindenki című rövidfilmjéért kapott Oscar-díjat a Legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában. Emellett összesen 13 nemzetközi díjra jelölték, az esetek többségében pedig meg is kapta az elismerést.Jancsó Miklós: Többek között a Szegénylegények című alkotást köszönhetjük Jancsó Miklósnak. A film Arany Pálma jelölést kapott Cannes-ban, ám Jancsó Miklós karrierjében a Csillagosok, katonák hozta meg az első nemzetközi díjat.

Később a Még kér a nép című filmjéért vehette át a Legjobb rendezőnek járó díjat Jancsó Miklós a Cannes-i Filmfesztiválon. A Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-életműdíjával is kitüntették a termékeny filmrendezőt és forgatókönyvírót, aki 2014-ben, 92 évesen halt meg.

Enyedi Ildikó: Az idei Oscar-jelölésnek köszönhetően ismerték meg a legtöbben Enyedi Ildikó nevét, akinek alkotásai bejárták az összes nemzetközi filmfesztivált. Amellett, hogy Enyedi Ildikó rendező, még az is elmondható róla, hogy szinte minden filmjének ő írta a forgatókönyvét.

A rengeteg díj között elnyerte az Arany Medve és az Arany Kamera elismerést is. A Testről és lélekről című alkotása a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét nyerte meg.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com