Lengyel változat készül Zelenszkij A nép szolgája című tévésorozatából

Lengyel remake készül Volodimir Zelenszkij A nép szolgája című népszerű ukrán tévésorozatából - számolt be róla a The Hollywood Reporter.A Polsat lengyel tévécsatornánál azonos címmel forgatják a színész-producer Zelenszkij politikai karrierjét is elindító sorozat lengyel verzióját. A Polot Media produkciójában készülő adaptáció főszerepét Marcin Hycnar kapta, rendezője pedig Maciej Bielinski. A szatirikus hangvételű eredeti szériában, amely nagy sikert aratott Ukrajnában, Zelenszkij alakította a főhőst, egy középiskolai történelemtanárt, aki véletlenül csöppen bele a politikába, és államfő lesz belőle. A vígjátéksorozat sikere nyomán a színész politikai karrierje is beindult, és 2019-ben megválasztották Ukrajna elnökévé.
    

Az Ukrajna ellen indított orosz háború kitörése után a Netflix, amelynek kínálatában korábban már szerepelt a sorozat, újra műsorra tűzte, de számos ország tévécsatornája is megvásárolta a sugárzási jogokat. Mindeddig Lengyelország fogadta be a legtöbb ukrán menekültet a háború kitörése óta. A lengyel határőrség múlt héten posztolt Twitter-üzenetében azt írta, hogy az orosz katonai invázió február 24-i kezdete óta mintegy 5,4 millió ember érkezett Ukrajnából Lengyelországba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com