Los Angelesben és New Yorkban is bemutatták a Semmelweis-filmet az Amerikai Filmakadémia tagjai számára

Az elmúlt két hétben Los Angelesben és New Yorkban is bemutatkozott a Koltai Lajos rendezésében készült Semmelweis című film az Amerikai Filmakadémia tagjai előtt – közölte a Szupermodern Filmstúdió, a film gyártója az MTI-vel szerdán.Koltai Lajos Semmelweis című történelmi drámája Magyarország hivatalos nevezése a 2025-ös Oscar-díjra a nemzetközi film kategóriában. A filmes világ legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos Oscar-nevezései (entry) közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki azt az öt jelölt játékfilmet (nominee), amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját január 17-én hozzák nyilvánosságra.

Los Angelesben november 15. és december 3. között három sikeres vetítésen mutatkozott be Magyarország Oscar-nevezettje.

Koltai Lajostörténelmi drámáját a NeueHouse Hollywoodban, a University of Southern California (USC) Zemeckis Center IMAX Theaterben, valamint a Sunset Screening Rooms-ban vetítették prominens filmesek, köztük színészek, rendezők, operatőrök és producerek, valamint az amerikai filmakadémia tagjainak részvételével.

A téjékoztató szerint Koltai Lajos a vetítését követő beszélgetésen megosztotta az alkotás készítésének történetét. Többek között elhangzott az is, hogy a Semmelweis Ignác életét bemutató film többéves nézettségi rekordokat döntött meg a magyarországi mozikban, valamint hogy a főszereplő hosszas keresése alatt Szabó István rendező javasolta Koltai Lajosnak Vecsei H. Miklóst, Nagy Katicát pedig Koltai Lajos lánya fedezte fel – írták.

New Yorkban a szakmai vetítést a Soho House-ban tartották teltház előtt. Koltai Lajos a filmet népszerűsítő kampányban több interjút adott és közönségtalálkozókon vett részt. Emellett a számos akadémiai tagot magában foglaló Malibu Film Society egy héten keresztül vetítette a Semmelweist Amerikában. A tájékoztató idézi Koltai Lajost, aki elmondta, hogy az amerikai vetítések életre szóló élményt nyújtottak számára, a közönség pedig Los Angelesben és New Yorkban is szeretettel és kíváncsisággal fogadta a filmet .

„A zsúfolásig telt termekben a meghatott visszajelzések és a vetítéseket követő beszélgetések mind azt mutatták, hogy Semmelweis története nemcsak Magyarországon, hanem a világ másik felén is megtalálta a közönségét. Az izgatott figyelem, amivel a nézők felfedezték a Semmelweis üzenetét, és ahogyan továbbadták azt, igazolta, hogy valóban egy időtlen alkotást sikerült létrehoznunk” – összegezte a kampány során szerzett élményeit a rendező.

Az Oscar-díj legjobb nemzetközi film kategóriájában mintegy 90 film versenyez az első fordulóban, a szavazása december 9. és 13. között zajlik. A továbbjutó mintegy 15 filmet tartalmazó szűkített listát (Oscar shortlist) december 17-én hozza nyilvánosságra az amerikai filmakadémia. A 97. Oscar–díjátadó március 2-án lesz Los Angelesben.

Koltai Lajos Semmelweis című filmje a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. Producere Lajos Tamás és Vida Joe, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com