Magyar alkotó rövidfilmje is versenyezhet az Arany Pálmáért

Egy magyar rendező, Kenyeres Bálint No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét beválogatták a jövő hónapban rendezendő 78. cannes-i filmfesztivál hivatalos rövidfilmes programjába - jelentették be a szervezők pénteken.A 4781 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhet az Arany Pálmáért, amelyet a május 24-i díjkiosztó ünnepségen a Maren Ade német rendezőnő által vezetett nemzetközi zsűri ad majd át a fődíjas rövidfilm rendezőjének.

A magyar produkció tájékoztatása szerint a No.3 (The Spectacle) egy fiatal roma fiúról szól, aki egyedülálló képessége miatt egy tévéműsor révén hirtelen a reflektorfénybe kerül.

"A történet szó szerint álmomban született.

Ilyenkor az ember fogja magát és meg is csinálja" - idézte a közlemény a Sundance és európai filmdíjas rendezőt. Kenyeres Bálint visszatérő vendége a világ egyik legrangosabb filmes találkozójának: Before down című kisjátékfilmje 2005-ben szintén a rövidfilmes versenybe kapott meghívást, A repülés története című kisjátékfilmét pedig a Quinzaine des réalisateurs (Rendezők Kéthete) programjában mutatták be 2009-ben.

"Bálinttal több mint 15 éve tervezzük, hogy közösen készítünk filmet. Bár a körülmények egyáltalán nem, de az alkalom mégis ideálisnak tűnt erre. Ennél jobban nem is indulhatott volna a közös munka" - mondta el Bartók Anna, a film vezető producere.

A film két nap alatt forgott idén január végén Monoron, független finanszírozásból, az Anabanana gyártásában. A forgatókönyvet Kenyeres Bálint írta, operatőre az Egy szent szarvas meggyilkolását vagy A homárt is fényképező Thimios Bakatakis, producerei Bartók Anna, Kisgergely Zita, Hutlassa Tamás, Jeremy Zelnik és Romwalter Judit.

A No.3 (The Spectacle) két főszerepében amatőrök: Jónás Vilmos és Oláh Józsefné Jolika, a további szerepekben Sándor Soma, Udvari-Kardos Tímea és Váradi Gábor láthatók. A rövidfilm vágója Vághy Anna, látványtervezője Sztevanovity Sandra, a jelmezeket Nagy Annamari tervezte, a digitális trükkökért Birkás Máté felelt, maszkmestere Kriskó Ancsa, hangmestere pedig Jan Schermer.

A magyar közönség várhatóan ősszel láthatja majd Kenyeres Bálint új alkotását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com