Majdnem belehalt a tűznyelésbe Pierce Brosnan

Ezeket a dolgokat talán nem tudod a 70 éves színészről.Május 16-án ünnepelte a 70. születésnapját Pierce Brosnan, akiről most megtudhatsz néhány kevésbé köztudott érdekességet.

A tűznyelés majdnem az életébe került: Többek között a tűznyelést is kitanulta Pierce Brosnan, aki fiatalkorában leste el a művészetet egy utcai művésztől. Ezt a tudását például a Remington Steele című, 80-as években futó sikersorozatában is bemutatta, ám ma már hiába is kérnék tőle.

Ennek oka az, hogy 1996-ban, kicsivel az Aranyszem bemutatója után meghívást kapott a Muppet Showba, ahol megkérték, hogy mutasson be valamilyen különleges produkciót. Mivel a színész nem túl jó az éneklésben és a táncban, ezért megemlítette, hogy megtanulta a tűznyelést, amire ráharaptak a producerek.

Ám a fellépés előtt a kellékes mindenképpen azt akarta, hogy a színész ne a saját, hanem a műsor számára biztosítót kellékekkel dolgozzon. Ennek következményeként a speciális keverék felrobbant a mutatvány közben Brosnan szájában, ezért a színész örökre felhagyott a mutatvánnyal.

Már a 80-as években őt szemelték ki a következő Bondnak: Pierce Brosnan már a 80-as évek elején esélyes volt James Bond szerepére, ugyanis akkoriban Roger Moore folyton ott akarta hagyni a 007-es ügynök szerepét, ezért Broccoliék rákényszerültek, hogy állandóan azon törjék a fejüket, hogy ki legyen a következő Bond.

Emiatt Brosnan már az 1983-as Polipka kapcsán elment a londoni meghallgatásra, ám végül Mooore mégis vállalta a szerepet, Brosnan pedig időközben elköteleződött a Remington Steele című sorozathoz, ami ismertséget hozott neki.

A következő években már nemcsak a producerek, hanem a nagyközönség is úgy gondolta, hogy a színész remek Bond lenne, mivel a Remington Steele főszereplőjeként is magában hordozta a 007-es ügynök stílusát és az eleganciáját.

Amikor a Polipka premierje után Moore ismét az távozásáról beszélt, akkor a US Magazine felmérést készített, hogy az olvasói kit látnának szívesen Bond szerepében. Brosnan a szavazatok 46%-át kapta, amivel elsöprő győzelmet aratott, hiszen a második helyzet csak 11%-ot szerzett.

Brosnan és a Die Hardot rendező John McTiernan közösen indult Hollywoodban: 1999-ben mutatták be a Pierce Brosnan főszereplésével, John McTiernan rendezésében készült A Thomac Crown-ügy remake-jét.

Nem ez volt azonban kettejük első közös filmje, ugyanis az 1986-os A hordán is együtt dolgoztak. A horrorfilm mindkettejük számára mérföldkövet jelentett, ugyanis A horda volt McTiernan első nagyjátékfilmje, míg Borsnan számára az első filmes főszerep.

Néhány órán múlt, hogy végül Timothy Dalton lett a következő Bond Moore után és nem ő: Brosnan már az 1980-as évek közepén esélyes volt arra, hogy ő váltsa Roger Moore-t, ezért amikor a színész az 1985-ös Halálvágta után tényleg otthagyta Bond szerepét, Brosnan számára adott volt a lehetőség.

Ez jól is jött neki, mivel 1986-ban olyan nagyot esett a Remington Steele nézettsége, hogy az NBC elkaszálta négy évad után, így Brosnan szabad lett. Ez azonban nem tartott sokáig, mert a sorozat ismétlései népszerűnek bizonyultak, ráadásul a nézők levekkel bombázták a csatornát, hogy folytassák a szériát, ami végül mégis megkapta az ötödik évados berendelést.

Mivel Brosnant 7 éves szerződés kötötte a sorozathoz, ezért a vissza kellett térnie a szerephez. Annak érdekében, hogy a színésznek meg se forduljon a fejében a szerződésszegés, a csatorna 20 millió dolláros kártérítést helyezett kilátásba.

Brosnan végül alig pár órával a Broccoliékkal való megállapodás előtt tért vissza a Remington Steele-hez, az új James Bond pedig így a második számú jelölt, Timothy Dalton lett.

Minden Bond-filmje után kapott egy-egy autót, melyek közül egyik egy tűzeset martaléka lett: A busás fizetés mellett még egy-egy autót is kapott a négy Bond-film után Bosnan. Az eső három alkotás után egy-egy BMW-vel, a negyedik után egy Aston Martinnal lett gazdagabb.

2015 júliusában azonban tűz ütött ki Bosnan malibui otthonában, ahol szerencsére senki sem sérült meg, viszont közel egymillió dolláros kár keletkezett, ráadásul az ezüstszürke Aston Martinból is csak a két, egyedi rendszámtábla maradt meg.Az egyik legjobb angol gengszterfilmben debütált a vásznon: A ma napig az egyik legjobb angol gengszterfilmként tartják számon az 1980-as, Bob Hoskins és Helen Mirren főszereplésével készült Hosszú nagypénteket, ami egyben Brosnan legelső filmszerepe volt. A színésznek egyetlen sora sem volt, viszont a film zárójelenetében fegyvert foghatott a főszereplőre.

Egyetlen rossz mondat elég volt, hogy bukja Batman szerepét: Többek között a Tim Burton által rendezett Batman című film főszerepére is esélyes volt Brosnan, ám egy rosszul sikerült, ostoba vicc miatt nem kapta meg a munkát.

A színész ugyanis a következővel indított a rendezővel való találkozáskor:

„Tudod, egyszerűen képtelen vagyok megérteni azt, aki a nadrágján kívül hordja az alsógatyáját.”

Ezután nem csoda, hogy nem ő lett Batman. Ugyanakkor idővel mégis megérthette ezeket az emberek, hiszen közel negyed századdal később mégis szerepelt DC-filmben, ugyanis ő alakította Doktor Sorsot a tavaly bemutatott Black Adamben.

Későbbi felesége révén már a 80-as évek elején részt vett egy Bond-film forgatásán: Brosnan első felesége Cassandra Harris volt, akivel több, mint tíz évig élt együtt. A házasságuknak Harris halála vetett véget.

Harris fontos szerepet kapott az 1981-es Bond-filmben, a Szigorúan bizalmasban, ugyanis ő kapta Lisl szerepét. A görögországi forgatáson Brosnan meglátogatta a párját, aki bemutatta a Bond-filmek mindenható urának, Albert R. Broccolinak.

A producer tetszését elnyerte az akkor még pályakezdő, fiatal színész sármja, és már akkor meglátta benne a lehetséges következő Bondot. „Ha tud játszani, akkor az én emberem” – mondta állítólag, már azon gondolkodva, hogy ki lehetne az új 007-es ügynök Roger Moore után.

Eredetileg festő akart lenni: Az 1943-ban született Brosnant mindig is érdekelte művészet, ám a színészet helyett főleg a festészet vonzotta. Az iskola befejezése után a képzőművészet felé fordult, és egy dél-londoni stúdióban kezdett tanulni, majd portrékat, tájképeket és absztrakt alkotásokat kezdett készíteni A stílusára például Picasso, Matisse és Kandinszkij is hatást gyakorolt.

A színészettel csak később kezdett foglalkozni, egy kollégája tanácsára, ám a festészetről továbbra sem mondott le. Később, a 80-as évek végén, amikor a felesége súlyos beteg lett, újra festeni kezdett, ami egyfajta terápia volt a számára a nehéz időkben. A színész azóta is rendszeresen alkot, a festményekből szerzett bevételeit pedig jótékony célokra fordítja.

A szerep elnyerése előtt pár reklámban már eljátszott egy Bondra hajazó figurát: Habár először Timothy Dalton kapta James Bond szerepét Brosnan helyett, mégis a színészt annyira remek választásnak találták a szerepre, hogy a Coca-Cola több olyan reklámjába is felkérte, amelyben egyértelműen a 007-es ügynököt, vagy annak paródiáját játszhatta.


(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com