Március végén debütál a mozikban a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című film

Március 23-tól kerül országszerte a mozikba Szakonyi Noémi Veronika nyílt örökbefogadást feldolgozó Hat hét című drámája, amely nemrég megkapta a Magyar Filmkritikusok fődíját.A Nemzeti Filmintézet (NFI) keddi közleménye szerint a Hat hét a nyílt örökbefogadás kérdéskörét egy nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser lány történetén keresztül mutatja be. A film főhőse az érettségi előtt álló, profi asztalitenisz-karrierért küzdő Zsófi, aki nehéz anyagi körülmények között él labilis édesanyjával és húgával.     


Zsófi terhes lesz és úgy dönt, hogy születendő gyermekét egy civil szervezeten keresztül örökbe adja egy hosszú évek óta várakozó párnak, ám Zsófi határozott döntése ellenére nincsen felkészülve arra a fizikai és érzelmi hullámvasútra, amely a szülés után jelentkezik. A Hat hét Zsófi szemszögén keresztül követi végig azt - az örökbeadó és örökbefogadó szülőknek egyaránt érzelmileg megterhelő - hat hetes időszakot, amikor az életet adó anya még meggondolhatja magát.
    

A film szereplői Román Katalin mellett Balsai Móni, Mészáros András, Járó Zsuzsa, Szczaurski Lana, Takács Kati és Györgyi Anna. Mint írják, a rendező Szakonyi Noémi Veronika állandó alkotótársával, Vincze Máté Artur forgatókönyvíróval több éve aktívan kutatja az örökbefogadás témakörét. Szerintük a nyílt örökbefogadás folyamatában a legnagyobb kihívást ez a bizonytalan hat hét jelenti. Ez a megindító, feszült, szívfacsaró helyzet inspirálta a Hat hét forgatókönyvét - olvasható a közleményben.      
    

A film magyarországi premierje a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol elnyerte a fesztivál nagydíját, emellett nemrég a legjobb film és a legjobb női főszereplő kategóriájában is megkapta a Magyar Filmkritikusok díját. Külföldön a rangos szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában debütált, majd világszerte számos fesztiválon szerepelt sikerrel. Az 'A' kategóriás Tallinn Black Nights filmfesztiválon megkapta a Just Film versenyszekció nagydíját.
    

Március 16-tól a Hat hét több helyszínen is premier előtt lesz látható, részletek a film Facebook-oldalán érhetők el. A Hat hét az NFI támogatásával készült a SPARKS gyártásában, Romwalter Judit producer irányításával. A téma aktualitása és hiteles ábrázolása miatt a film pedagógiai segédanyagként is használható - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com