Margot Robbie szívügye a Ragadozó madarak

Érdekességek a február 6-án érkező szuperhősfilmről, amiben szinte senkinek sincs szuperereje.Február 6-án mutatják be a mozikban a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) című filmet, ami a DC első filmje lesz az 1996 óta létező antihős-csapatról.

A magas korhatár-besorolással érkező alkotás igazi őrült szórakozást ígér az előzetesek és képek alapján, ráadásul rég készült olyan képregényes csapatfilm, ami ennyire nyíltan felvállalja, hogy nem is csapatfilm.

Ez látszik az egy levegővétellel aligha végigmondható címből is, hiszen már abban is szerepel Harley Quinn neve, a történet pedig a nő Joker utáni kalandjáról szól. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a Ragadozó madarak egyfajta szerelemprojekt Margot Robbie számára, akinek nem csak színészi kredit jutott a stáblistán.

Ha azonban kicsit jobban beleássuk magunkat a Ragadozó madarak múltjába, akkor egyfelől kiderül, hogy az alkotók mennyi mindent változtattak meg, másfelől az is nyilvánvalóvá válik, hogy milyen lehetőségek rejlenek a történetben.

Ebben a szupercsapatban (szinte) senkinek nincs szuperereje: A film szereplőit nézve elmondható, hogy nem is olyan szuperek, hiszen Vadásznő, Renee Montoya és Cassandra Cain inkább profi bunyós.

A csapat egyetlen kivétele Fekete Kanári, akinek szupereje a „kanári sikoly”, aminek létezését többféleképpen magyarázzák. Egyszer veleszületett képesség, máskor laboratóriumban kifejlesztett, vagy mágikus eredetű. A lényege nagyjából az, hogy az elképesztő erejű, szuperszonikus kanári sikoly olyan sok energiát emészt fel, hogy a hős csak igazán nagy vészhelyzetben vetheti be.

Fekete Maszk sose volt a Ragadozó madarak ellenfele: Eleinte nem Fekete Maszk, hanem Pingvin és nem Ewan McGregor, hanem Sam Rockwell neve merült fel, mint ellenfél, de végül Pingvin, Colin Farrell megformálásával, a The Batmanben kapott helyett.

Habár megszokhattuk, hogy a képregényfilmekben a főgonosz olyan személy, akivel a hősnek a képregények lapjain már meggyűlt a baja, most mégsem erről van szó, ugyanis Fekete Maszknak, polgári nevén Roman Sionis-nek, eddig egyszer sem akadt dolga a címszereplőkkel a saját képregényes múltjában.

Fekete Maszk háttértörténetéből kiderül, hogy a férfi előkelő családból származik, de annyira elege volt a társadalmi státuszból, hogy amikor a szülei megtiltották neki, hogy a középosztályhoz tartozó Circe-kel randevúzzon, akkor elevenen elégette őket.

Ezt követően maszkot faragott az apja koporsójából, majd elkezdődött Fekete Maszk karrierje. Fiatalkorában egyébként Roman kénytelen volt olyan emberekkel barátkozni, mint Bruce Wayne, de maszkkal az arcukon már távolról sem haverok.

A film Margot Robbie ötlete volt: Amikor 2015-ben az Öngyilkos Osztagot forgatták, akkor a felkészülés során Margot Robbie felismerte, hogy milyen sok lehetőség rejlik az általa játszott karakterben, és Harley Quinn akár egy saját filmet is megérdemelhetne.

A színésznő saját maga állt a Warner elé a saját filmötletével, majd ő lett a projekt vezető producere a saját cége, a LuckyChap által. A Ragadozó madarak rendezői székét Cathy Yan kapta, a forgatókönyvet pedig Christina Hodson írta.

A célkitűzés az volt, hogy az eredmény egy olyan film legyen, ami nem az Öngyilkos Osztag folytatása, hanem egy saját lábán megálló alkotás, ami az Aquaman és a Joker esetében is sikernek bizonyult.

Batgirl is majdnem színre lépett: Eleinte Joss Whedon, a Bosszúállók rendezője dolgozott egy Batgirl-filmen, de a direktor már rég kiszállt a projektből, amivel most a Ragadozó madarakon dolgozó Christina Hodson próbál kezdeni valamit.

De Batgirl nevét nem a közös forgatókönyvíró miatt kell megemlíteni, hanem azért, mert a képregényekben a korábbi Batgirl, Barbara Gordon volt a csapat egyik alapítója, és egyben kulcsfigurája, de már Orákulumként.

Ugyanakkor itt van Cassandra Cain, aki egy másik Batgirl, ám abból, amit eddig mutattak a karakterből, elég furcsa lenne, ha a DC úgy döntött volna, hogy egycsapásra denevérjelmezre cseréli Cassandra utcai ruháját.

A híresztelések szerint egyébként Batgirl is szerepelt egy korábbi draftban, de az előbb említett szólófilm miatt végül kihúzták a történetből.Nem ez az első élőszereplős feldolgozás: Mozifilmként valóban most először lesz látható a Ragadozó madarak, de nem ez lesz az első élőszereplős történetük, ugyanis a csapatból korábban készült egy 13 (próbaepizóddal együtt 14) részes sorozat, a Birds of Prey.

A szériával 2002 és 2003 között próbálkozott a The WB csatorna, ahol kissé belekutyultak a karakterek háttértörténetébe. Vadásznő például Batman és Macskanő lánya volt, és a Helena Kyle nevet kapta, Fekete Kanári pedig az igazi Fekete Kanári lánya lett. A sorozat harmadik szereplője Orákulum, vagyis Barbara Gordon, a Birds of Prey egyik alapító tagja volt.

A széria cselekménye nem érintette a csapat képregényes múltját. Harley azonban innen sem hiányzott, ugyanis ő volt a főgonosz. A Birds of Prey egy évad után kaszát kapott, a csatorna pedig 2006-ban búcsúzott.

Harley Quinn nem is igazi Ragadozó madár: Az előzetesekből azt hihetnénk, hogy Harley igazi Ragadozó madár, ám ez távolról sem igaz, ugyanis a képregényekben soha nem csatlakozott a csapathoz.

Ennek oka nem az, hogy Harley túl gonosz ahhoz, hogy csapattag legyen, ugyanis az 1996-ban alakult bandának már több, mint húsz tagja volt, köztük Méregcsók és Macskanő is, tehát az erkölcsi iránytűnek semmi köze ahhoz, hogy kiből lehet Ragadozó madár.

Egyszerűen csak arról van szó, hogy Harley sorsa úgy alakult, hogy végül ellenségé vált a The WB sorozatában, de valószínű, hogy a film után más jövő vár a karakterre a DC világában.

Volt férfi tagja is az eredeti brigádnak: A Ragadozó madarak csapatnév egyáltalán nem zárja ki annak lehetőségét, hogy férfi is csatlakozzon hozzájuk. A képregényekben volt erre példa, sőt, már maga Nightwing is segített egyszer-kétszer a bandának.

A Birds of Prey vol. 2 képregénysorozatban pedig a Titánokhoz tartozó Hawk, vagyis Sólyom, aki férfi, és Dove, azaz Galamb is a csapat tagja volt.Harley Quinn nem a képregényekből származik: Sokan abban a hitben élnek, hogy Harley egy igazi képregénykarakter, de valójában a Batman: A rajzfilmsorozat 1992-ben vetített Joker szívessége című epizódban született, és mellékszereplőként tűnt fel.

A történetben Joker segítőjeként, rendőrnek álcázva magát, lopakodott be egy partira, amit James Gordonnak szerveztek. Harley karakterét már ekkor megszerette a közönség, ezért a rajzfilm mellett a képregényekbe is szerepet kapott, de nem azonnal, ugyanis hét év telt el a bemutatkozása és aközött, hogy hivatalosan is a DC-képregények részévé vált.

LMBTQ-karakterekben nem lesz hiány: A Rosie Perez által életre keltett Renee Montoya nyomozó a képregényekben leszbikus, de az Oscar-jelölt színésznő magát „kvázi heteónak” tartja. Az, hogy ennek mekkora szerepe lesz a filmben, egyelőre kérdés, de ennél érdekesebb pletykákról is lehetett hallani a közelmúltban.

Ilyen híresztelés volt az, hogy Fekete Maszk és Victor Zsasz meleg bűnözőpárost alakíthat. Ezt az értesülést tulajdonképpen megerősítették egy friss interjúban, de valószínű, hogy a DC ugyanazt fogja tenni, amit a Marvel és a Star Wars, vagyis maximum utalgatnak a két karakter nemi irányultságára, de semmit sem fognak hangoztatni ezzel kapcsolatban.

Victor Zsasz már filmben és sorozatban is felbukkant: A Chris Messina által megformált Victor Zsasz élőszereplős megjelenését már sok rajongó várta. A szemfüles DCEU nézők azonban tudják, hogy a saját bőrén strigulázó sorozatgyilkos már tiszteltét tette a Batman: Kezdődik!-ben.

Ott Tim Booth alakította a karaktert, aki csak pár rövid pillanatot kapott. Ezek egyike a 2005-ös film elején látható tárgyalótermi jelenet volt, majd később az arkhami intézetben is felbukkant. Emellett Zsasz szerepet kapott a Gotham című előzménysorozatban is, ahol Anthony Carrigan kelthette életre.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com