Marvel történelem

Hogyan változtatta meg a Marvel az emberek életét és a filmvilágot tizenegy év alatt?Amikor 2008-ban megjelent a Marvel Moziverzum első filmje, a Vasember, akkor senki sem fogadott volna arra, hogy tizenegy évvel később, 2019 legjobban várt filmje lesz a Bosszúállók: Végjáték lesz, ami lezárja a Marvel Moziverzum eddigi korszakát.

Az elmúlt több, mint egy évtized rengeteg mindenben megváltoztatta az emberek életét és a filmvilágot. Lássuk, hogy hogyan!

ELSŐ FÁZIS

1. A Vasember (2008): A Jon Favreau által rendezett film főszerepét Robert Downey Jr. kapta meg, aki abban az időben eléggé rossz passzban volt, ám Tony Stark szerepében, mondhatni, feltámadt. A mára az egyik legnagyobb közönségkedvenc színésztől és a Marveltől egy olyan szuperhősös filmet kaptunk, ami több volt, mint látványos akció, ugyanis amellett szórakoztatott, ráadásul volt benne lélek. A Vasemberrel kapcsolatban érezni lehetett, hogy milyen sok ember érezte fontosnak, hogy a lehető legjobbat nyújtsák a közönségnek.

2. A hihetetlen Hulk (2008): A Louis Leterrier rendezésével készült film nevezhető a Marvel fekete bárányának, sokan pedig a létezését is elfelejtették. Ennek oka, hogy a Hulk szerepére választott Edward Norton nem bizonyult a legjobb döntésnek, mert a színésznek megvolt a maga kreatív elképzelése, ami megnehezítette a vele való közös munkát.

A hihetetlen Hulk nem lett rossz film, de távolról sem nyújtott akkora élményt, mint a Vasember, tehát a Marvel Moziverzum egy átlagos szuperhősfilmmel folytatódott.

3. Vasember 2. (2010): Annak idején sokakat aggodalommal töltött el, hogy a Jon Favreau rendezésével készült Vasember 2 egy elég semmitmondó folytatás lett, ami esetében legfeljebb annyira emlékezhetünk, hogy Don Cheadle játszotta War Machine-t.

4. Thor (2011): A Kenneth Branagh által rendezett film vízválasztónak tekinthető, hiszen a Marvel itt egy olyan karakterhez nyúlt, aki világszerte ismert. A főhős szerepére sikerült tökéletes színészt találni Chris Hemsworth személyében, bár itt még sokan lebecsülték. Thor párját Natalie Portman keltette életre, míg Loki szerepét Tom Hiddleston, Odinét pedig Anthony Hopkins kapta.

Habár a kiválasztott színészek mindegyike jó döntésnek bizonyult, mégis maga a film nem nyerte el mindenki tetszését, mert sokan túlságosan lágynak találták, de összességében mégis az mondható, hogy egy korrekt alkotással gazdagodott a Marvel Moziverzum.

5. Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (2011): A Joe Johnston által rendezett film esetében nem érdekelte a készítőket, hogy Chris Evans már szerepelt egy másik Marvel-filmben, a Fantasztikus Négyesben, mert úgy találták, hogy a színész született Amerika Kapitány.

Az alkotók nem tévedtek, hiszen Evans személyében megkaptuk az egyik legtisztább és legjobb értékrenddel rendelkező hőst, aki talán túlzásba is vitte a jóságot. Ugyanakkor maga a film az erős érzelmi töltet ellenére sem tekinthető kiemelkedő darabnak.

Ez mégsem zavarta a nézőket, mert már tudták, hogy a Marvel filmek extra könnyű képregényadaptációk, amik távolról sem komolyak, viszont szórakoztatóak, és mindenki számára kellemes élményt nyújtanak.

6. Bosszúállók (2012): Végre eljött annak a filmnek a pillanata, ami tényleg képes volt megváltoztatni a filmvilágot, hiszen ilyen alkotás korábban soha nem volt. A Marvel immár négy éve építkezett, hogy végül elhozza a Bosszúállókat, ami nemcsak összefogta az eddig megismert hősöket, hanem értelmet adott minden korábbi utalgatásnak és rejtélynek is.

A Marvel nem bízta a véletlenre a rendezést, ugyanis a geekek királyát, Joss Whedont bízta meg azzal, hogy irányítsa egy helyre a hősöket, de úgy, hogyy közben haladjon a személyes történetük is. Ennek a bonyolult munkának lehetett volna egy óriási katyvasz az eredménye, de hála Whedon munkájának, egy kiemelkedően jó filmmel gazdagodott a filmvilág.

A Bosszúállók a modern popkultúra meghatározó alkotása lett, és amellett, hogy lezárta az első fázist, még sikerült komoly tényezővé tennie a Marvel Moziverzumot.MÁSODIK FÁZIS

7. Vasember 3. (2013): A második fázis nyitányához a Marvel immár legnépszerűbb karakterét választották, Vasembert, aminek harmadik részét egy új rendezőre, Shane Blacket bízták. Amikor kiderült, hogy a Halálos fegyver alkotója dirigálja a filmet, akkor már sokan tudták, hogy a Vasember 3. nem lesz egy átlagos alkotás.

Shane Black nem okozott csalódást, mert a Vasember 3. a bátor megoldásokkal és a szokottnál viccesebb hangvétellel üde színfoltja lett a Marvel világának, még akkor is, ha egyébként kilóg a sorból.

8. Thor: Sötét világ (2013): Az Alan Taylor által rendezett filmről leginkább azt lehet mondani, hogy dühítő, mert Thor karakteréből ennél sokkal többet lehetett volna kihozni, és ezt nemcsak a rajongók gondolják így, hanem maga Chris Hemsworth is azt nyilatkozta a közelmúltban, hogy itt kezdett belefásulni a szerepébe. Nem kizárt, hogy Natalie Portman is a Thor: Sötét világ semmilyensége miatt unt rá a szuperhős filmre. Mindenesetre a film egynek jó volt ahhoz, hogy a Marvel tovább építkezhessen.

9. Amerika Kapitány: A tél katonája (2014): A Marvel egyik történelmi pillanata, hiszen ez volt az első filmjük, amit Joe és Anthony Russo rendezett. Ekkor még senki sem sejtette, hogy a rendezőpáros milyen meghatározó alakja lesz a Marvel Moziverzumnak.

Amerika Kapitány második filmje zseniális lett, tele látványos jelentekkel, izgalommal, ami inkább volt kémes thriller, mint klasszikus szuperhősfilm. Ez a film bizonyította be, hogy komolyan is lehet venni ezt a műfajt, ezért az Amerika Kapitány: A tél katonája tekinthető az egyik legjobb képregényadaptációnak.

10. A galaxis őrzői (2014): A Marvelnek most is sikerült tökéletes rendezőt találnia James Gunn személyében, aki annak ellenére hatalmas potenciált látott A galaxis őrzőiben, hogy az egyáltalán nem nevezhető az egyik legismertebb képregénynek, ráadásul Chris Pratt ennek a filmnek köszönhetően vált világsztárrá.

A galaxis őrzői egy nagyszerűen összeállított, szórakoztató, csupaszív alkotás, ami fontos értékeket képvisel.

11. Bosszúállók: Ultron kora (2015): Joss Whedon visszatért, hogy megmutassa, másodszor is képes zseniális filmet letenni az asztalra, ez mégsem jött össze a rendezőnek, mert a második Bosszúállók-film nem lett annyira jó, mint az első.

Ugyanakkor ez nem egészen a rendező hibája, mert talán a rajongók vártak túl sokat. Maga a film most is egyensúlyban tartotta a karaktereket, ráadásul Sólyomszem a korábbinál nagyobb szerepet kapott. A Bosszúállók: Ultron kora kicsit megtörte a Marvel eddig vonalát.

12. A Hangya (2015): A Peyton Reed rendezésével készült A Hangya inkább vígjáték, mint szuperhősös film, ami nagyban Paul Rudd könnyed játékának és szerethető karakterének köszönhető.

Ezt a Marvel-filmet egy másodpercig sem lehetett komolyan venni, sokan pedig úgy könyvelték el, hogy A Hangya teljesen felesleges, nevetséges alkotás, ám ez nem igaz, mert igenis kellett egy ilyen film, ami tovább színesítette a Marvel világát.HARMADIK FÁZIS

13. Amerika Kapitány: Polgárháború (2016): Hatalmas robbanással indult a Marvel harmadik fázisa, köszönhetően a Joe és Anthony Russo által rendezett Amerika Kapitány: Polgárháborúnak, ami akár egy külön Bosszúállók résznek is tekinthető.

Ez volt az a film, ahol a Russo testvérek bebizonyították, hogy tudják, hogy mire vágynak a rajongók, és képesek egyszerre több karaktert mozgatni. Ma már jól tudjuk, hogy ez mit jelentett a Marvel jövőjére nézve.

14. Doctor Strange (2016): A korábban horrorokat rendező Scott Derrickson kapta azt a feladatot, hogy hozza be a mágiát a Marvel univerzumába, méghozzá azáltal, hogy elmeséli Doctor Strange történetét, aminek főszerepét a Sherlock tehetséges színésze Benedict Cumberbatch kapta.

Azzal, hogy a varázslók megérkeztek, rengeteg új lehetőséget teremtett Marvel, valamint tovább színesítette a filmes világát. Habár sokan kicsit feleslegesnek tartották a filmet, azt mégsem lehet annak nevezni, mert a látványos elemek mellett tele van kreatív megoldásokkal, tehát a Marvel jobb darabjai közé tartozik.

15. A galaxis őrzői vol. 2. (2017): James Gunn és az első részben megszeretettet csapat visszatért, hogy egy olyan szórakoztató és különleges filmmel örvendeztesse meg a rajongókat, ami által egy kicsit fura, de nagyon szerethető család részének érezhetik magukat.

James Gunn nemcsak ismeri a karaktereit, hanem azt is tudja, hogy mit kezdjen velük, éppen ezért nagy öröm, hogy végül a Disney is belátta, hogy öngyilkosság lenne a részéről, ha másra bízná a harmadik rész rendezését.

16. Pókember: Hazatérés (2017): Végre Pókember is megkapta a saját filmjét a Marvel Moziverzumban, ám a Jon Watts által rendezett filmben nem használták ki a karakterben rejlő lehetőségeket, így pedig hiába Tom Holland szerethető játéka, a film súlytalan és komolytalan lett.

17. Thor: Ragnarök (2017): Nem csoda, ha Thor rajongói félve ültek be a moziba, hiszen a viharistenről szóló első két film nem alkotott maradandót, ám a Thor: Ragnarök végén mindenki, beleértve a színészgárdát is, imába foglalhatta Taika Waititi nevét, hiszen a rendező képes volt a legunalmasabb szuperhősből megalkotnia Marvel legviccesebb filmjét.

Habár Taika Waititi vérfrissítése bevált, és megmentette a sorozatot attól, hogy a feledés homályába vesszen, mégis egy kicsi komolyság nem ártott volna, mert így a nagy nevetés közepette, senki sem érezte át annak a súlyát, hogy egy birodalom készül elpusztulni.

18. Fekete Párduc (2018): A legjobb film kategóriájában való Oscarra jelölés azért erős túlzás volt, mégis a Ryan Coogler által rendezett Fekete Párduc filmtörténelmi mérföldkőnek számít, amiért egy ilyen hatalmas produkció színes bőrű karakterről szól. Ugyanakkor a Fekete Párducban látott akció elég mű és a címszereplő hős sem elég érdekes.

19. Bosszúállók: Végtelen háború (2018): Korunk legmeghatározóbb képregényadaptációja a Végtelen háború, aminek rendezői székét Joe és Anthony Russo foglalhatta el. A rendezőpáros egy olyan filmet tett le az asztalra, amilyet a filmvilág még soha nem látott.

Az érzelmileg nagyon ütős Bosszúállók: Végtelen háború alkotói kiválóan kezelték a rengeteg hőst és az akciót, ráadásul megtalálták az egyensúlyt a humor és a dráma között. Ez a film megváltoztatta a képregényadaptációkról eddig kialakított képet, és új etalont állított fel.

20. A Hangya és a Darázs (2018): A Peyton Reed által rendezett folytatás, bár vizuálisan csodás, szórakoztató és nem sajnálták belőle a kreatív megoldásokat, mégis sajnos semmit sem tanult az első rész hibáiból.

Paul Rudd most is lubickolt a szerepében, de nehéz lenne megmondani, hogy a komolytalan karakter meddig lesz képes fenntartani a nézők figyelmét. A Hangyán nem érezni a fejlődést, ami baj, ráadásul a Végtelen háború után ez a film nagyon kevés volt.

21. Marvel Kapitány (2019): Anna Boden és Ryan Fleck rendezőpáros elhozta a Marvel első női szuperhősét, akit úgy harangoztak be, hogy ő a legerősebb karakter, ám a saját filmje mégis elég súlytalannak bizonyult.

A Marvel Kapitány tipikus egynek jó film, amit leginkább azért néztek meg az emberek, hogy megtudják, Thanos tényleg komoly ellenfelek kap-e Carol személyében.

22. Bosszúállók: Végjáték (2019): Joe és Anthony Russo rendezésében végre megérkezett az év legjobban várt filmje. Az elmúlt tizenegy évet lezáró alkotásról egyelőre csak annyit sejthetünk, hogy érzelmileg megterhelő és felejthetetlen lesz.

(Forrás: noizz.hu)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com