Még nem választották ki Daniel Craig utódját a következő Bond-filmhez

Még nem választották ki Daniel Craig utódját a következő James Bond-filmhez. Barbara Broccoli, a film producere közölte, hogy ezt csak a Nincs idő meghalni című 007-es film bemutatása után fogják megtenni.Barbara Broccoli a Nincs idő meghalni című Bond-produkció bemutatásának időpontjával kapcsolatban beszélt erről a Total Film című brit magazin pénteken megjelenő számának adott interjújában.

A filmsorozatban Daniel Craig ötször alakította a legendás brit titkosügynököt.

    
Bár számos pletyka szerint Tom Hardy lehet a megfelelő jelölt, Broccoli egyelőre kitért a válasz elől. Mint mondta "az ember egyszerre csak egyvalakibe lehet szerelmes", ha az új film mozikba kerül, és már eltelik egy kis idő, akkor kezdenek el gondolkodni a jövőn. "De egyelőre senki másra nem tudunk gondolni Danielen kívül" - szögezte le.
   

 Broccoli arra is kitért, hogy ha majd Craig helyébe lép valaki, Bond szerepét ugyanúgy ismét át kell gondolni, mint minden korábbi főszereplő esetében. "Éppen ezért olyan izgalmas és szórakoztató ez a sorozat, a karakter fejlődik. Amikor majd ezen gondolkodunk, az segít megtalálni a megfelelő személyt" - fűzte hozzá.
  

A Nincs idő meghalni Cary Joji Fukunaga rendezésében készült, a filmben Rami Malek alakítja Bond ellenfelét. A szereplők között van még Lashana Lynch, Ana de Armas, Lea Seydoux, Ralph Fiennes, Jeffrey Wright, Ben Whisaw és Naomie Harris is. Az MGM filmstúdió a minap döntött úgy, hogy a pandémia miatt mégsem novemberben, hanem csak 2021 áprilisában mutatja majd be a produkciót.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com