Meglepő érdekességek Az utolsó cserkészről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 30 éve bemutatott akciófilmről.1991. december 13-án mutatták be az amerikai mozikban Az utolsó cserkész című akciófilmet, amiről a premierje 30. évfordulójának alkalmából olyan érdekességeket tudhatsz meg, amelyekről talán még nem hallottál.

A producer és Bruce Willis is belenyúltak a forgatókönyvbe: Az utolsó cserkész forgatásán több konfliktus is nehezítette a munkát. Ezek egyike volt az, hogy a producer és Bruce Willis többször belenyúlt a forgatókönyvbe, amin jelentős változtatásokat eszközöltek.

Ennek következményeként megváltozott a film utolsó harmada, ami az eredeti terv szerint végig vízen játszódott volna, ám végül egy futballstadion volt a nagy finálé helyszíne. Emellett részben Willis kérésére változtatták meg az eredeti verziót, hogy elrabolják Hallenbeck feleségét, mert a színész nem akart a Drágán add az életed után még egy filmben a felesége megmentésén ügyködni.

A forgatókönyv eredeti verziója amellett, hogy sokkal sötétebb és komorabb hangvételű volt, az egybehangzó vélemények szerint jobb is, mint a végül elkészült film. Érdekes módon ezt az író és maga Tony Scott is aláírta.

A forgatókönyv ára pár nap alatt több mint a háromszorosára ment fel: A Foxnak ajánlotta fel legelőször a kész forgatókönyvet Shane Black, majd néhány nap gondolkodás után a stúdió 850 ezer dollárt ajánlott érte.

A versenybe azonban beszállt a Geffen, majd hamarosan a Carolco és a Tri-Star is, aminek hatására az első ajánlat 2 és fél millió dollárra kúszott fel két nap alatt. A Carolco és a Tri-Star által ajánlott összeget Black mégsem fogadta el, ugyanis inkább az időközben jelentkező Warnerrel kötött üzletet, annak ellenére, hogy ők csak 1,75 millióért akarták megvenni a forgatókönyvet.

Az író meglepő döntését Joel Silver neve magyarázta, ugyanis Black már ismerte őt a Halálos fegyver miatt, így biztos volt abban, hogy a producer tökéletesen érti majd az elképzeléseit, valamint bízott a Warnerben, hisz már dolgoztak együtt, igaz akkor is akadtak nézetkülönbségeik.

A korábbi munkakapcsolat tehát elég volt ahhoz, hogy Black nemet mondjon a komolyabb összegre. Az író később így magyarázta a döntését:

„A mondás szerint jobb az a Sátán, amelyiket már ismered, mint az a Sátán, akit még nem ismersz.”

Ez volt az első hollywoodi film, amelyen érződik a hongkongi akciófilmek hatása: Bár Tony Scott azok közé a rendezők közé tartozik, akiknek kézjegyét könnyű felismerni, mégis Az utolsó cserkészben jól érezhető az akkoriban népszerű hongkongi akciófilmek, és főleg John Woo előtti tisztelgés.

Abban az időszakban Woo már elkészítette a Szebb holnapot, majd annak a folytatását, A bérgyilkost és a Golyó a fejbe című filmjét. Az utolsó cserkészben látható képsort, amelyben Bruce Willis két pisztollyal a kezében rohan az utcán, miközben a tárból kirepülő töltényhüvelyek is láthatóak, egyértelműen a John Woo által kitalált, úgynevezett hősies vérontás ihlette.

Woo egyébként kevéssel Az utolsó cserkész premierje után kapta meg az első hollywoodi munkáját, a Jean-Claude van Damme főszereplésével készült Tökéletes célpontot, amit két évvel később mutattak be.A forgatókönyv eredeti címét végül egy másik kultikus akciófilm vette át: Az utolsó cserkész filmterve eleinte tejesen más címet kapott. A történet alapötletét még 1987-87 körül találta ki Black, aki ezt fel is vázolta a korszak egyik legbefolyásosabb producerének, Joel Silvernek.

A producer akkoriban az 1979-ben megjelent, Roderick Thorp által írt, Semmi sem tart örökké (Nothing Lasts Forever) című könyv filmadaptációján dolgozott, ám a cím egyáltalán nem tetszett neki, ezért mindenképpen meg akarta változtatni.

Mivel Black munkájának címe nagyon tetszett neki, elkérte azt, s így lett az adaptáció címe Die Hard. Akkoriban Black még nem is gyaníthatta, hogy néhány év múlva Silver lesz a producere, Bruce Wilis pedig a főszereplője a filmtervének.

Nem csak a forgatás, az utómunka is nehéz folyamat volt: Nemcsak a forgatás, hanem az utómunka is tele volt nehézségekkel. A legnagyobb problémát az okozta, hogy Tony Scott szinte feldolgozhatatlan mennyiségű anyagot rögzített, leginkább azért, mert egyszerre több kamerával rögzítettek minden jelentet.

Ugyan a stáblistáján három vágó nevét tüntették fel, mégis a hírek szerint még minimum négyen dolgoztak az anyagon. Ezzel kapcsolatban Mark Helfrich elmondta, hogy soha korábban nem találkozott olyan mennyiségű munkaanyaggal, mint amilyen Az utolsó cserkész volt, Mark Goldblatt pedig egyenesen kijelentette, hogy fájdalmas folyamatként élte meg a vágás felügyeletét.

Végül a kétszeres Oscar-jelölt, korábban a Tango és Cash-t is megmentő Stuart Baird segítségét kérték. Amellett, hogy neki meg kellett küzdenie a kegyetlen mennyiség anyaggal, még az első tesztvetítések negatív fogadtatásával is szembesülnie kellett, ami után úgy kellett javítania a filmen, hogy az a szigorú, NC-17-es korhatár-besorolásból az egy szinttel kedvezőbb R-kategóriába kerüljön.

Baird kései szerződtetés egyébként jól látható, ugyanis például az első előzetesben akad jelenet, amely a filmben máshogy szerepel, vagy teljesen kivágták abból.

Shane Black fizetése két hónapig tartotta a rekordot: Az alig 30 éves Shane Black lett Hollywood legjobban fizetett forgatókönyvírója, köszönhetően annak, hogy a Warner 1,75 milliót fizetett neki a forgatókönyvéért.

A rekordot, amit először, de nem utoljára szerzett meg, két hónapig őrizhette, ugyanis 67 nappal később Joe Eszterhas elhódította tőle a címet, miután az Andy Vajna tulajdonában álló Carolco 3 millió dollárt fizetett neki a friss munkájáért, amiből a híres Elemi ösztön készült.

Nem csupán Willis és Wayans utálták egymást a forgatáson: Habár Az utolsó cserkész két főszereplője, Bruce Willis és Damon Wayans remek párost alkotott a filmben, a valóságban utálta egymást a két színész.

Ennek oka a hírnevük közti nagy eltérés volt, ugyanis Willis A simlis és a szendének, valamint a Drágán add az életednek köszönhetően hatalmas népszerűségnek örvendett, míg Wayans csak egy feltörekvő tévés komikus volt.

A kölcsönös gyűlölködésében azonban nemcsak a két színész, hanem a stáb több fontos tagja is kivette a részét, ugyanis a forgatókönyvíró, a producer és a rendező is utálkozott egymással. Ugyanakkor míg a két színész a hírnevük közti különbség miatt feszült egymásnak, addig Shane Black, Joel Silver, Tony Scott és Bruce Willis esetében a gondot az okozta, hogy mind úgy érezték, hogy a szakmájuk csúcsán járnak, amit nemcsak éreztetni akartak egymással, hanem felül is akartak kerekedni egymáson.

A rendezőasszisztens, James Skotchdopole néhány évvel később úgy nyilatkozott, hogy igazi alfahím-túltengés volt a fogatáson.A forgatókönyvet Shane Black egy kétéves magánéleti krízise alatt írta meg: Bár a Halálos fegyver miatt Shane Black már az egyik legnagyobb reményű írónak számított Hollywoodban, mégis a film sikere után visszavonult, aminek egyaránt megvoltak a magánéleti és szakmai okai.

Akkoriban hagyta el ugyanis élete első nagy szerelme, ami akkora szívfájdalmat okozott neki, hogy önsajnálatában semmi máshoz nem volt kedve, csak ahhoz, hogy olcsó ponyvákat olvasson, a barátaival bandázzon, elmenjen Mexikóba és dohányozzon.

Ez a két év keserűség azonban jól jött ahhoz, hogy megszülessen Az utolsó cserkész forgatókönyve, ugyanis amikor 1989 végén Black végre visszatért a munkájához, akkor részben beledolgozta a keserűségét és az önsajnálatát Hallenbeck karakterébe, akit aztán Bruce Willis keltett életre.

Tony Scott a film produceréről mintázta következő filmjének egyik figuráját: Tony Scott következő filmje, az 1993-ban bemutatott Tiszta románc, tele van negatív karakterekkel, köztük pszichopatákkal, kegyetlen maffiózókkal és szadista verőemberekkel.

Ugyanakkor akad egy sokkal visszafogottabb, de mégis negatív figura, a Saul Rubinek által alakított, öntelt, arrogáns és nagyképű producer, Lee Donowitz. Bár a forgatókönyvet Quentin Tarantino írta, mégis Scott úgy alakította a karaktert, hogy az egyértelműen Az utolsó cserkész általa utált producerére, Joel Silverre hasonlít.

A szándék és a karakter annyira nyilvánvaló, hogy a film bemutatása után Silver sok ideig nem állt szóba a rendezővel.

Az első vázlatban a detektív társa egy kisfiú volt, nem pedig egy focista: Az eredeti forgatókönyvbe Shane Black nem egy korábbi focistát tett meg a kiégett, lecsúszott, de a szakmájához nagyon értő nyomozó társául, hanem egy nagyszájú, rámenős gyereket, akinek minden vágya, hogy nyomozó legyen. Bár Az utolsó cserkészben a nyomozó-gyerek felállás nem valósult meg, azt Black később bepótolta a Rendes fickókban, és némileg a Vasember 3-ban.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com