Megrendezik a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztivált, nevezni május 15-ig lehet

Augusztus 19-től 22-ig rendezik meg a Bujtor István Filmfesztivált Balatonszemesen, az alkotók, műhelyek, stúdiók nevezését május 15-ig várják a filmes versenyprogramba - közölte a főszervező Latinovits Emlékmű Alapítvány hétfőn az MTI-vel.A közleményben az alapítvány kuratóriumi elnökét, Lutter Imre fesztiváligazgatót idézve azt írták: a seregszemlére már az elmúlt években is több száz filmes produkciót neveztek, és hagyományosan sok ezer vendég kíváncsi a programokra. Ismertetésük szerint hagyományos Ötvös Csöpi filmek vetítése, a sok zenei, gasztro- és családi program mellett a fő vonulatot a versenyfilmek vetítése és az ahhoz kapcsolódó pódiumbeszélgetések, közönségtalálkozók jelentik majd. A Bujtor István-díj mellett milliós díjazás várja a filmes alkotókat, produkciós cégeket, filmgyártókat.

    
A versenyprogramba egyéni alkotók és stábok, műhelyek egyaránt nevezhetik alkotásaikat több kategóriában. Nevezni 2020. január 1. után elkészült, vagy korábbi, de még be nem mutatott fikciós rövid és egész estés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal és versfilmekkel lehet.
    

A szervezők - Bujtor István szellemiségét szem előtt tartva - olyan filmeket várnak, amelyek a humor eszközével, formájával élnek, vagy drámai cselekményt, fordulatot tartalmaznak, valamilyen rejtély, bűnügy, titok körüli cselekményt dolgoznak fel, de költészeti alkotásokat, verset, balladát, költői életművet feldolgozó alkotás is nevezhető.
   

A fesztivál fővédnöke Bujtor Judit, Bujtor István özvegye, igazgatója Lutter Imre Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, producer. Az egyes műfaji kategóriák legjobbjai egymillió forintos összdíjazásban részesülnek, és a kategóriagyőztesek hazavihetik a Bujtor István-díjat. Nevezési feltételek és a jelentkezési lap a www.bujtorfilmfesztival.hu oldalon található.
    

A járványhelyzetre tekintettel a szervezők jelezték, hogy ha a körülmények indokolják, a seregszemlét kísérőprogramok nélkül, online térben rendezik meg. "Azonban az elsődleges cél a valós, vörös szőnyeges közönségtalálkozó megvalósítása nyár végi fesztiválhangulatban"- írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com