Megújítva nyílik meg ismét a hévízi mozi

Csütörtöktől közösségi térként is használható megújult előtérrel és átalakított pénztári rendszerrel nyílik meg a hévízi Fontana Filmszínház, Magyarország leglátogatottabb egytermes mozija.Az újranyitásról tartott szerdai sajtótájékoztatón Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a járványhelyzet miatti kényszerű leállást kihasználva az I. gróf Festetics György Művelődési Központhoz tartozó intézményben átalakították és további ülőhelyekkel bővítették ki a fogadóteret, a jegypénztárt pedig összevonták a büfével. Az átalakítást az is indokolta, hogy a költségvetési kiadások lefaragása miatt a művelődési központ létszáma csökkent, így kisebb személyzettel is működni tud a filmszínház.

    
A polgármester hozzátette: a csütörtöktől újranyitó moziban egyelőre a hét utolsó négy napján naponta négyszer tartanak vetítéseket, hétközben pedig iskolai, óvodai csoportokat is fogadnak. A fürdővárosi szállásfoglalások egyre emelkedő számát remélve tervezik, hogy a vetítés napjait is kibővítik. A járványügyi szabályoknak megfelelően jelenleg a hévízi mozi is csak védettségi igazolvánnyal látogatható, 18 év alattiak felnőtt kíséretében mehetnek be, a tereket naponta legalább egyszer ózongenerátorral fertőtlenítik.


A nyitvatartási időben a kibővített előtér közösségi térként is bárki által igénybe vehető, a betérők számára olvasósarkot, illetve mobiltelefonos töltőállomást is biztosítanak - emelte ki Papp Gábor. Hermann Katalin, a művelődési központ igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a hévízi filmszínházban 2019-ben volt a legtöbb néző, az ország leglátogatottabb egytermes mozijaként akkor mintegy 60 ezer jegyet váltottak az előadásokra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com