Megvalósulhat a filmekben megjósolt ökológiai katasztrófa

Ma már igazi fenyegetést jelent a korábban kitalációnak vélt sötét jövő.Nagy általánosságban elmondható, hogy az emberek azért néznek filmeket, hogy kikapcsolódjanak, eltávolodjanak a valóságtól, a mindennapok problémáitól, ezért sokan olyan filmet választanak, amiről azt gondolják, hogy köze sincs a valódi élethez.

Az igazság azonban az, hogy még a legelvontabb filmnek is lehet mondanivalója, és egy létező problémára próbálhatja felhívni a figyelmet. Ilyennek az alábbi listán szereplő filmek is, amelyekről évekkel ezelőtt azt hittük, hogy az azokban látott sötét jövő soha nem fog megvalósulni, ma viszont tudjuk, hogy nagyon is valódi fenyegetésről volt szó bennük.

WALL-E: Az egyik legaranyosabb környezetvédő mese elkeserítő jövőt vázol fel, de arra is rámutat, hogy összefogással sok jót lehet elindítani. A történet egy szemetet gyűjtő robotról szól, aki minden erejével védi az egyetlen élő organizmust, ami évszázadok óta megjelent a Földön.

Habár a mese lezárása több oldalról is naiv elképzelésnek tűnhet a felnőtt nézők számára, mégis a felvázolt disztópia rendkívül ijesztő, ugyanis a Pixar egy olyan jövőt képzelt el, amiben az elhízott, egymás iránt közömbös, természettől teljesen eltávolodott emberek szinte teljesen a technológiától függnek.

Ami még ennél is elkeserítőbb, hogy az űrhajókon élő emberek semmit sem tanultak a történtekből, hiszen ugyanolyan felelőtlenül viselkednek, ezért a földi környezet elpusztítása után számukra csupán az maradt, hogy az űrben pusztítsák el egymást. Mindebből látszik, hogy a mese erőteljes üzenetet akart eljuttatni a nézőkhöz, ez pedig sokaknál célba talált.

A 2008-ban bemutatott WALL-E történetéből az mára teljesen megvalósulni látszik, hogy az emberek a technológiától függnek. Emellett a közelmúltban megjelent egy megdöbbentő képsorozat arról, hogy hogyan fog kinézni a jövő emberre.

Azt pedig magyarázni sem kell, hogy a Föld mennyire közel jár ahhoz, hogy egy hatalmas szemétheggyé váljon, annak ellenére, hogy egyre komolyabb törekvésekkel próbáljuk ezt elkerülni.

Zöld szója: Az 1973-ban bemutatott film 2022-ben játszódik, ami számunkra már egyáltalán nem olyan távoli jövő. A Zöld szójában a Föld már átesett a globális ökológiai katasztrófán, az étkezési alapanyagok teljesen kimerültek, az emberek elképesztően szigorú törvények között élnek, az élelmezést pedig mesterséges táplálékkal, vörös, sárga és zöld szójával, oldják meg.

A film főszereplője Thorn, egy detektív, aki New York sötét, rothadó utcáin dolgozik, egy nap pedig olyasmire jön rá, ami kihatással lesz az emberiség egész sorsára. A sikeres könyvből készült film nem egy pillanata, köztük a történet végi csavar, alaposan meglepi a nézőket.

A Zöld szója jövőképe fojtogató, rémisztő, és ma már nem áll távol a valóságtól. Ezt bizonyítja egy 2018-as jelentés, amiből kiderült, hogy a világon kilenc emberből egy éhezik, 150 millió gyerek pedig alultáplált.

Az is tény, hogy az elmúlt években az éhezők száma emelkedett, visszaesett a 10 évvel ezelőtti szintre. Az alapvető élelmiszerek hiánya vagy az áremelkedése oka az, hogy ezekben a régiókban elképesztően nagy a vízhiány.Holnapután: Ebben a filmben tulajdonképpen valóra vált, a korábbi amerikai elnök, Al Gore előrejelzése, ugyanis ő volt az, aki hevesen kampányolt a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért. Többek között ezt fejti ki részletesen A kellemetlen igazság című dokumentumfilm is.

Roland Emmerich rendkívül látványos hollywoodi effektekkel varázsolta filmvászonra a katasztrófát, ám talán éppen ezért tűnt kevésbé rémisztőnek a klímaváltozás fenyegetése. Habár a Holnapután olyannyira túlzásba vitte a hatásvadászatot, hogy emiatt hiteltelennek tűnik, mégis azért érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire vannak jelen a mindennapokban a természeti katasztrófák.

Ha olyan hirtelen és hollywoodi túlzásokkal nem is fog bekövetkezni az, ami a Holnaputánban, mégis a jéghegyek olvadása egyre nagyobb probléma, a környezeti katasztrófák pedig egyre gyakoribbak és pusztítóbbak.

Silent Running: Freeman Lowell, a film főszereplője teszi fel az elgondolkodtató kérdést, ami így hangzik: „Mi történik akkor, ha az erdők és minden szépség örökké megszűnik létezni?”

A Silent Running egy olyan jövőben játszódik, amiben a Föld teljes növényzete elpusztult, az emberek kolóniában élnek egy űrhajón, ahol digitálisan létrehozott kertekkel teremtik meg a Föld természetes környezetének látszatát.

A filmben nem az a legrémisztőbb, hogy az emberiség valódi növények, tiszta víz és levegő nélkül élnek, hanem az a közöny és könnyedség, amivel mindezt ábrázolják. Ennek oka az, hogy egy 1972-es alkotásról van szó, ugyanis abban az időben az emberek nem érezték a klímaváltozás szelét, ezért számukra az egy soha be nem következő katasztrófának tűnt.

2019-ben még számunkra is távolinak tűnhet ez a katasztrófa, de leginkább azért, mert az ilyen mértékű űrutazás még kivitelezhetetlennek tűnik. Emellett azt is nehéz megsaccolni, hogy mikorra fog teljesen kipusztulni a Föld növényvilága, és azzal együtt majd az állatvilág, hiszen képtelenség megmondani, hogy ez a bonyolult, sok szempontból egymásra épülő rendszer mikor veszti el az egyensúlyát, és dől végleg romokba.

Amit tudunk az az, hogy az ipari forradalom óta közel 600 növényfaj pusztult ki, ez a szám pedig még tovább emelkedhet. Az is tény, hogy 2100-ra átlagosan 3 °C-os felmelegedést jósolnak, ami azt jelenti, hogy a Föld legtöbb helye élhetetlenné fog válni az emberiség számára.Mad Max-filmek: George Miller trilógiája nem egy közvetlen felszólalás a környezetváltozás témájában, mégis a történet több részletében is komoly kérdéseket feszeget, már csak azzal a kitalált világgal is, amelyben a filmek játszódnak.

A Mad Max második részében kiderül, hogy amikor kimerültek a Föld olajkészletei, akkor eljött az apokalipszis, ami alapjaiban rendezte át a társadalmat, és visszahozta a vadállati, falkaszerű életmódot, pusztai csőcseléket, ami üzemanyagért és ételért harcol.

Habár a filmek leginkább arról szólnak, hogy Mel Gibson, az újabb epizódban már Tom Hardy, látványos akciók közepette küzd az életben maradásért, mégis a nézőt mellbe vághatja a felismerés, hogy ez a „zöldtelen” világ nem is olyan elképzelhetetlen a valóságban.

Erre utal, hogy bár egyre komolyabb piacot ural az elektromos autó, mégis még mindig a hagyományos üzemanyag uralja a piacot. A felmelegedésről pedig tudjuk, hogy létezik, és egyszer el fogja hozni a poklot.


Logan futása:
A XXIII. században játszódó filmben az embereket kupolák védik az elpusztult világ romjaitól. Ebben a világban létezik egy szigorú szabály, ami az, hogy mindenkinek meg kell halnia, aki betöltötte a 30. életévét azért, hogy egy különleges rituálé során újjászülessen.

A technológiától függő társadalmat csak a fajfenntartás és az étel érdekli. Mivel az emberek életét a számítógépek uralják, ezért hedonista életstílusba fullad a céltalanságuk. Ennek a történetnek a főszereplője Logan, aki rájön, hogy az újjászületésről szóló propaganda hazugság.

Habár a Logan futása nem rendelkezik valami acélos cselekménnyel, mégis érdekes témákat feszeget, hiszen például a túlnépesedés problémája nagyon is, hogy valós, egyelőre pedig senki sem tudja, hogy mit lehetne vele kezdeni. Egyes becslések szerint a föld népessége 2050-re elérheti a 9,7 milliárdot.

(Forrás: divany.hu)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com