Megvan az Európai Egyetemi Filmdíj öt jelöltje

Az Európai Filmakadémia (EFA) és a Hamburgi Filmfesztivál hétfőn nyilvánosságra hozta az Európai Egyetemi Filmdíjra jelölt filmek címét.A 2016-ban alapított Európai Egyetemi Filmdíj (EUFA) odaítéléséről európai egyetemi hallgatók döntenek. Idén a Dagmar Brunow svéd filmtörténészből, Mike Goodridge brit producerből és fesztiváligazgatóból, valamint Christophe Leparc francia fesztiváligazgatóból álló válogatóbizottság 49 játékfilm és 15 dokumentumfilm közül választotta ki a díjra jelölt öt alkotást - írja az EFA közleménye.

    
A jelöltek mezőnyében szerepel Samuel Maoz Foxtrot, Alice Rohrwacher Történet a tiszta szívről, Wolfgang Fischer Styx, Alexandru Solomon Tarzan's Testicles és Erik Poppe Utoya, július 22. című filmje. A jelölt alkotásokat 23 európai ország 23 egyetemén tekintik meg és vitatják meg a hallgatók, majd minden intézmény kiválasztja a kedvencét. December elején az egyes egyetemeket képviselő egy-egy hallgató részt vesz egy háromnapos tanácskozáson, amelyen a győztesről döntenek.
    

A döntést december 6-án hozzák nyilvánosságra, a díjat pedig december 14-én Sevillában, a 31. Európai Filmdíj-gálán adják át a győztesnek. Az Európai Filmakadémia közleménye szerint az egyetemi díjjal a fiatal közönséget akarják közelebb hozni a filmművészethez. Az EFA szándékai szerint a díj egyúttal támogatja a filmek terjesztését, a filmoktatást és a vitakultúrát is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com