Mel Gibson is szerepel a John Wick-előzménysorozatban

Az Oscar-díjas Mel Gibson is szerepel abban a háromrészes tévésorozatban, amely a John Wick-filmekben megismert Continentalról, a bérgyilkosok hoteljéről szól.A Lionsgate Televízió által megrendelt háromrészes produkció a hetvenes évekbeli ifjú Winston Scott szemszögéből mutatja be a Continental történetét. Winston veszélyes utat jár be a New York-i alvilágban, hogy megszerezze az ikonikus szállodát, a világ legveszélyesebb bűnözőinek találkozóhelyét. A deadline.com cikke szerint arról egyelőre nincs hír, hogy ki alakítja Scottot, akit a filmekben Ian McShane játszott. Gibson egy Cormac nevű karakter szerepét kapta.
    

Az ausztrál színész-rendező 1976 és 1983 között a The Sullivans című ausztrál tévésorozatban mutatkozott be a közönségnek. A széria alatt forgatta George Millerrel a Mad Maxet, majd Peter Weir Gallipoli és A veszélyes élet éve című filmjeit. Hollywoodban a Halálos fegyver-sorozattal futott be, két Oscar-díját pedig A rettenthetetlen című filmért kapta rendezőkét és producerként 1996-ban.
    

A John Wick-trilógia eddig csaknem 600 millió dolláros (186 milliárd forintos) jegybevételt hozott világszerte. A negyedik epizódot éppen most forgatják Németországban, Franciaországban és Japánban Keanu Reeves főszereplésével. McShane korábban elmondta, hogy nem szerepel a The Continentalban, legfeljebb a hangalámondásban vesz majd részt. Valószínűleg Reeves sem játszik benne, de az elképzelhető, hogy executive producerként dolgozik majd a minisorozaton.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Fontos kérdések, amelyek megválaszolásra várnak a Pókember: Nincs hazaút mások előzetese után

Fontos kérdések, amelyek megválaszolásra várnak a Pókember: Nincs hazaút mások előzetese után

Mi mindent szellőztet meg a magyar mozikba december 16-án érkező film új kedvcsinálója?

Így készült a 20 éve bemutatott Harry Potter és a bölcsek köve!

Így készült a 20 éve bemutatott Harry Potter és a bölcsek köve!

Hogyan jutott el J. K. Rowling gyerekkönyve a filmvászonig?

Gyanús találgatásokhoz vezetett Angelina Jolie és a bátyja szoros kapcsolata

Gyanús találgatásokhoz vezetett Angelina Jolie és a bátyja szoros kapcsolata

Ezeket az érdekességeket talán még nem tudod a híres színésznőről.

Meglepő érdekességek Charles Bronsonról

Meglepő érdekességek Charles Bronsonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 100 éve született színészről.

Rossz döntések után tört fel a csúcsra Ryan Reynolds

Rossz döntések után tört fel a csúcsra Ryan Reynolds

Ismerd meg a 45 éves színész eddigi pályafutását!

Minden idők legőrültebbje lehet az új Batman a DC FanDome-on bemutatott előzetes szerint

Minden idők legőrültebbje lehet az új Batman a DC FanDome-on bemutatott előzetes szerint

Okok, ami miatt rendkívül félelmetesnek ígérkezik a Robert Pattinson által alakított képregényhős.

Majdnem repülőgép-baleset áldozatává vált Rowan Atkinson

Majdnem repülőgép-baleset áldozatává vált Rowan Atkinson

Meglepő érdekességek az angol színészről.

Egy egész falut átvert Sacha Baron Cohen

Egy egész falut átvert Sacha Baron Cohen

Öt érdekesség, amit talán még nem tudsz az 50 éves komikusról.

Zach Braff mindenképpen meg akarta tartani a Dokikban szereplő kitömött kutyát

Zach Braff mindenképpen meg akarta tartani a Dokikban szereplő kitömött kutyát

Érdekességek a 20 évvel ezelőtt bemutatott sorozatról.

Az igazi maffiózók is rajongtak a Maffiózók című sorozatért

Az igazi maffiózók is rajongtak a Maffiózók című sorozatért

Érdekességek, amelyeket nem biztos, hogy tudtál a híres szériáról, amelynek előzményfilmét a napokban mutatták be.

http://ujhazak.com