Mészáros Márta restaurált filmjeit vetítik a New York-i MoMA-ban és a Berlinalén

Mészáros Márta Ők ketten című filmjét vetítik hétfő este a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) a restaurált filmek fesztiválján; az Örökbefogadás című alkotást pedig február 12-én tűzik műsorra a 69. Berlinale felújított filmklasszikusokat felvonultató szekciójában - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a napokban a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) a restaurált filmek fesztiválját To Save and Project - The 16th MoMA International Festival of Film Preservation címmel. A rangos válogatásba meghívást kapott Mészáros Márta Ők ketten című 1977-es filmje is, amely két nagyon különböző nőalak kapcsolatát és házasságát ábrázolja.

Mária egy nagyon szép, harmonikus és határozott nő, akit az akkor már világsztárnak számító Marina Vlady alakított, a másik nagyon szabálytalan, nagyon szenvedélyes nőt, Julit Monori Lili játszotta.

   
A történetben Mária, a munkásszállás igazgatónője védelmébe veszi az alkoholista férje elől gyermekével menekülő Julit. Kettejük kapcsolata és házasságuk különösen hat egymásra. Mint írják, a film különlegessége, hogy ez az egyetlen alkotás, amelyben Marina Vlady és férje, Vlagyimir Viszockij egy megkapó csókjelenet erejéig együtt is megjelentek a filmvásznon. De ebben a filmben kezdődött el Mészáros Márta és a nyolcéves Czinkóczi Zsuzsa kapcsolata is. A színész később a Naplókban a rendezőnő ifjúkori énjét alakította.
    

Februárban tűzik műsorra Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjét a 69. Berlinale felújított filmklasszikusokat felvonultató szekciójában. A filmért Mészáros Márta 1975-ben - első női rendezőként és első magyar résztvevőként - vehette át az Arany Medvét, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A finoman árnyalt női portréban Berek Katalin magányos gyári munkásnőt alakít, aki hiába szeretne nős szerelmétől gyereket. Egy nevelőotthonban élő fiatal lány lesz a "próbagyermeke", ez a kapcsolat segíti hozzá ahhoz, hogy valóban örökbe fogadjon egy csecsemőt, és életét a másoktól való függés nélkül rendezze be.
    

Mindkét film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Filmalap tízéves digitális filmrestaurálási programjának keretében, a Filmarchívum szakmai irányításával készült a Magyar Filmlaborban, az eredeti kameranegatív és az eredeti mágneshangszalag felhasználásával. Az Ők kettent 2017-ben, Kende János operatőr, az Örökbefogadást pedig 2018-ban, Koltai Lajos operatőr közreműködésével újították fel a szakemberek.
    

A Filmalap restaurálási programjában Mészáros Márta kilenc filmjének restaurálása szerepel - írták a tájékoztatóban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com