Minden, amit tudni érdemes Obi-Wan Kenobiról

Fontos információk a jedi mesterről, akinek saját sorozata ma érkezik a Disney+-ra.Rengeteg rajongó várja a Disney+-on ma induló Star Wars: Obi-Wan Kenobi című tévésorozatot, aminek főszereplője több szempontból is kulcsfontosságú karakter a Star Wars világában, hiszen a jedi mester tanította ki Anakin Skywalkert, aki később Darth Vader lett, az Erő használatára, valamint ő indította el a jedivé válás útján Luke Skywalkert, a galaxis későbbi megmentőjét.

Obi-Wan Kenobit az eredeti trilógiában Sir Alec Guinness alakította, míg az előzménytrilógiában Ewan McGregor, aki a sorozatban visszatért a karakterhez, akiről most minden fontos információt megtudhatsz.

Egy nem annyira ismerős figura: Amikor 1977-ben váratlan sikert aratott az akkor még csak Csillagok háborúja címen futó, ma már Egy új reményként ismert Star Wars, akkor a Lucasfilm rögtön nekilátott a különféle kapcsolódó termékek és tartalmak gyártásának.

Ilyen kiadvány volt az 1977-ben megjelent Star Wars képregénysorozat, ami már akkor is a Marvel gondozásában készült és havi rendszerességgel érkezett az új rész. Abban az időben még nem dolgozták ki rendesen a karaktereket és a történeteket, ezért mai szemmel nézve elég nagy butaságokkal volt tele némely történet.

Az Egy új remény előtti időszakról kimondottan változatos elképzeléseik voltak az alkotóknak, akik Obi-Wan Kenobihoz is költöttek egy elég furcsa történetet a Marvel retró kiadványaiban. Az egyik füzetben Obi-Wan leginkább képregényhősökre, főleg a Megtorlóra, de biztos, hogy nem jedikre jellemző ruházatban jelent meg, a viselkedése pedig kicsit sem emlékeztetett a rend lovagjaitól megszokott magatartásra.

A történetben Obi-Wan egy luxusjachton iszogatott egy bárban, ami azért nem áll messze a filmekben megszokott viselkedésétől, majd egy vita hevében a fénykardjával megölte a bár egyik kötekedő vendégét. Az biztos, hogy ez a helyzetkezelés ellentmond a „mi vagyunk a béke őrei” jedi mentalitásnak. Ezeket a képregények ma már a Legendák kontinuitás közé sorolják.

Tanítványévei: A yavini csata, tehát az Egy új remény eseményei előtt 57 évvel, a Stewjon bolygón született Obi-Wan Kenobi, aki néhány hónapos korában a Jedi Templomba került, ahol klánokba, azaz kis létszámú csoportokba, osztották a növendékeket, akik együtt tanultak.

Obi-Want egy négylábú patás állatról, a kybuckról elnevezett klánba sorolták. Az ott töltött ideje alatt tanulhatott például Yodától és a rend vívómesterétől, Cin Dralligtól. Azt követően, hogy Obi-Wan teljesítette az első próbáit és padavanná vált, Qui-Gon Jinn mestert jelölték ki a mesterévé, akivel sok vitájuk volt a különböző mentalitásuk miatt. Végül azonban sikerült megtanulniuk tisztelni egymásban a különbségeiket, amiket arra használtak, hogy kiegészítsék egymást.

Ez akkor következett be, amikor Qui-Gon már szinte lemondott arról, hogy jó mestere lehet Obi-Wannak, ám a Pijal bolygón teljesített küldetésük során ráébredt, hogy micsoda erő rejlik kettejük különbségeiben.Anakin kiképzése: A yavini csata előtt 32-ben bízták meg azzal Obi-Want és Qui-Gont, hogy találjanak diplomáciai megoldást a Kereskedelmi Szövetség Naboo rendszerben létesített blokádjára, ám a helyzet elfajult, ezért a jediknek ki kellett menekíteniük Padmé Amidalát.

A szökés közben megsérült a jedik hajójának hiperhajtóműve, emiatt nem tudtak Coruscantra ugrani, így kénytelenek voltak a Tatuinon landolni, hogy megjavítsák a hajót. A leszállás után Obi-Wan a hajón maradt, Qui-Gon pedig az időközben összeszedett útitársaikkal, Jar Jar Binksszel, R2-D2-val és a szolgálólánynak álcázott királynővel elindult új hiperhajtóművet keresni. Kutatás közben találkozott egy Anakin Skywalker nevű fiatal rabszolgafiúval, akivel kapcsolatban úgy érezte, hogy a gyerek érzi az Erőt, ezért vérmintát vett tőle, majd azt elküldte Obi-Wannak, hogy elemezze ki.

Az eredményből kiderült, hogy Anakin vérében olyan magas a midiklorián szám, amilyen egyik másik jediében sem. A jedi tanok szerint a midikloriánok minden élőlény sejtjeiben megtalálhatók és szimbiózisban élnek velük. Azt, hogy valaki Erő-érzékeny-e, a testében található midiklorián számok határozzák meg.

Azt követően, hogy a Naboo-ra visszatérő Padménak sikerült kibékítenie az embereket és a bolygó őshonos népét, a gunganeket, kezdetét vehette a blokád felszámolása. Ezt a csatát Qui-Gon nem élte túl, ugyanis megölte a Sith tanítvány Darth Maul, akivel aztán Obi-Wan végzett, legalábbis látszólag.

Mielőtt Qui-Gon meghalt, utolsó szavaival megbízta Obi-Want, hogy tanítsa ki Anakint, mert szerinte ő a Kiválasztott, aki az ősi jedi prófécia szerint egyensúlyt hoz majd az Erőbe. Bár a tanács kezdetben vonakodik, de végül megengedik Obi-Wannak, hogy kiképezze Anakint.

Habár kettejüknek is volt jó néhány konfliktusa, mégis végül olyan erős kapcsolat alakult ki köztük, hogy Obi-Wan még a rendet is otthagyta volna azért, hogy megvédje Skywalkert. A klónok háborúja elején Anakin átment a próbákon, így jedi lovag vált belőle, sőt, még tanítványt is fogadott, Ahsoka Tano személyében.

A szerelem sem kerülte el: Ahogy sok más jedi életében, úgy Obi-Wanéban is kiemelt szerepet töltött be egy különleges nő. Esetében Satine Kryze, a Mandalore bolygó grófnője, akivel egy küldetés során ismerkedett meg Obi-Wan, aki akkor még Qui-Gon tanítványa volt.

A találkozásuk Yavin előtt 42-ben történt, amikor polgárháború tört ki a bolygón, miután Satine hatalomra került, ugyanis ő új, pacifista, semlegességre törekvő politikát akart folytatni az addig megszokott harcias, hódító helyett.

Természetesen ez megosztó változás volt, ami komoly konfliktust szült az új és a régi irányzat követői között. Ebbe a káoszba érkezett Qui-Gon és Obi-Wan, hogy megvédjék a fiatal Satine grófnőt, ami sikerült, a bolygón pedig a pacifisták maradtak hatalmon. A küldetés során került elég közel egymáshoz Obi-Wan és Satine, de végül a jedi a rendet választotta, ám a grófnő iránti érzései később sem szűntek meg.

Néhány rajongói elmélet szerint a két fiatal szerelme beteljesedett, ugyanis Santine az unokaöccseként mutatta be a Korkie nevű rokonát A klónok háborújában, ám a grófnő egyetlen ismert testvére, a több Star Wars sorozatban megjelenő, Bo-Katan, aki esetében nem esett szó arról, hogy lenne egy fia, és eddig egyáltalán nem mutatott kötödést a fiú iránt.

A rajongói teóriát azonban eddig senki sem erősítette meg, és valószínűleg nem is fogja. Ami viszont biztos, hogy Obi-Wan csak 15 éves volt, amikor összemelegedett a grófnővel.Egy elfeledett régi ellenfél: Obi-Wan egy életre szóló ellenségre tett szert a korábbi sith harcos, Maul képében, aki a családja, az Éjnővér boszorkányok mágiája és a saját haragja által élte túl a Baljós árnyakban szerzett sérüléseit.

Maul évekig élt a Lotho Minor nevű szeméttelep bolygón, ahol fémhulladékból készített magának pókszerű altestet. A fájdalom és a kudarc miatt teljesen megőrült és csak az éltette, hogy bosszút akar állni azon, aki így elbánt vele.

Végül a fivére, Savage Oppress megtalálta és hazavitte a szülőbolygójukra, a Dathomirra, ahol a boszorkányok vezetője, Talzin rendbe hozta Maul elméjét és új mechanikus lábakat készített neki. Ezt követően Maul életcélja az lett, hogy megtorolja, amit Obi-Wan vele tett. Ők ketten többször is harcoltak egymással a háború során.

Maul azonban soha nem tudta legyőzni a jedit, ezért úgy döntött, hogy másképpen okoz neki szenvedést. Miután a Mandalore megmaradt radikálisai, a Halálőrség segítségével átvette a hatalmat a bolygó felett, megölte Obi-Wan szerelmét, Satine grófnőt.

Maul azonban soha nem tudta sokáig megőrizni a hatalmát a Star Wars világában, ezért a Mandalore felett is gyorsan elvesztette az irányítást. Később megalapította a saját bűnszervezetét, a Vörös Hajnalt, amit eddig ismeretlen körülmények között, szintén elvesztett a Birodalom felemelkedése után, úgyhogy ismét az Obi-Wan elleni bosszúvágya éltette.

Kettejük végső párbajára a yavini csata előtt két évvel került sor a Tatuinon, ahol a már idős Obi-Wan könnyedén legyőzte az ősellenségét, akinek holttestét a jedik hagyományait követve egy halotti máglyán égette el.

Bár sokan azt remélték, hogy az Obi-Wan Kenobi sorozatban szerepet kap Maul, ám az egy elég kerek, lezárt történet, amit ha megbolygatnak, biztos, hogy felrúgná az idővonalat és rengeteg magyarázkodáshoz vezetne.

Maul megjelenésével kapcsolatba Deborah Chow, a sorozat showrunnere és rendezője a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy amióta ő a projekten dolgozik, azóta fel sem merült, hogy Maul szerepet kap a sorozatban.

(Forrás: gamestar.hu)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com