Minden, amit tudni kell Az Öngyilkos Osztag hatalmas tengericsillag-szörnyetegéről!

Ezeket az információkat érdemes megjegyezni Starróval kapcsolatban!Bár a James Gunn által rendezett Az Öngyilkos Osztag első előzetese inkább a humoros és erőszakos jelenetekre fókuszált, mégis kiderült belőle egy fontos dolog, méghozzá az, hogy a Task Force X-nek meg kell majd küzdenie a szupergonosz Hódító Starróval, aki a DC univerzum egyik legerősebb médiuma.

Ha még nem hallottál a gigantikus tengericsillag-szörnyetegről, akkor most minden fontos információt megtudhatsz róla!

Starro: A képregényekben Starro pontosan az, aminek első pillanatra látszik, egy hatalmas idegen élősködő, aki egy tengericsillagra hasonlít, és olthatatlan vágyat érez a világok meghódítására és rabszolgasorsba taszítására.

Amellett, hogy egy gigantikus lényről van szó, aki elmekontrolláló képességgel rendelkezik, még több milliónyi spórát is képes a levegőbe bocsátani, ezzel szinte megállíthatatlanná téve az előrenyomulását.

A Földet azonban még nem sikerült leigáznia, ugyanis Az Igazság Ligája eddig mindig megmentette a bolygót a szupergonosz támadásától a képregényekben, ám nem biztos, hogy az Amanda Waller által összehívott Öngyilkos Osztag is ilyen sikeres lesz Starro ellen.

Innen jött Starro ötlete: Az 1960-ban megjelent The Brave and the Bold című képregény 28-as számában jelent meg először Starro, akárcsak a nála nagyobb hírnevet szerző Az Igazság igája is. Habár az elmúlt időben Darkseid a Liga legfőbb ellenfele a DCEU filmjeiben, mégis jó 60 éve a hatalmas tengericsillag-szörnyeteg miatt állt össze a híres csapat, amely akkor Wonder Womanből, Aquamanből, a Flashből, a Zöld Lámpásból és a Marsbéli Vadászból állt, tehát Superman és Batman még nem csatlakozott.

Starrót a képregényíró Gardner Fox, a rajzoló Mike Sekowsky és kiadvány szerkesztője, Julius Schwartz alkotta meg. Közülük az utóbbi elmondta, hogy a „Hódító Starro” elnevezést a Ray Cummings által írt „Tarrano the Conqueror” ihlette.

Cummings regénye egy idegenről szól, aki mindenen és mindenkin átgázol, hogy jól kitervelt merényletekkel próbálja meghódítani a világot. Érdekesség, hogy a könyv eredeti borítóján Tarrano nagyon hasonlít Zöld Lámpás egy ősellenségre, Sinestróra.

Starro alkotói azt is elárulták, hogy azért döntöttek a hatalmas tengericsillag mellett, mert megihlették őket az akkoriban népszerű óriásszörnyes filmek, és sokat inspirálódtak a kaidzsus mozikból, így például a Godzillából.

Több képregényrajongó észrevette, hogy Starro erősen hasonlít a 1956-os Warning from Space című japán sci-fiben látható űrlényekre, tehát nem kizárt, hogy a tengericsillag-szörnyeteg alkotói ebből az alkotásból is ihletet merítettek.

Starro képes kijátszani a halált, és miután visszanyeri a teljes méretét, visszatérhet, hogy ismét megpróbálja leigázni a Földet, ezért a lény visszatérő főgonosszá vált az elmúlt évtizedekben, és többször is szerepet kapott Az Igazság Ligája-képregényekben, de a rajongók találkozhattak vele az Adventure Comicsben, a Teen Titansben és a REBELSben is.

A tengericsillag-szörnyeteg háttértörténete apránként bontakozott ki, mostanában pedig előfordult, hogy a hódítás helyett inkább hősködött egy keveset.Starro képességei: Amellett, hogy Starro ereje és kitartása olyan, mint amilyen elvárható egy kaidzsu méretű tengericsillagtól, még képes a repülésre, az energiamanipulációra és a regenerációra is. Ha tehát akad egyetlen darabkája is, amely túlélte a harcot, akkor Starro minden probléma nélkül visszanöveszti magát az eredeti méretére.

A legnagyobb erőssége mégsem ez, hanem a médiumi képessége, ugyanis telepátiával képes irányítani mások elméjét, méghozzá olyan erős szuperhősökét is, mint például Zöld Lámpás. Emellett arra is képes, hogy több millió kisebb változatot hozzon létre magából, majd a kis Starrók rátapadnak az áldozatokra, akiknek testét addig irányítják, amíg ez a kapcsolat megmarad.

Starro tehát egyfajta mesteri keveréke az óriásszörnyeknek és az Alien-filmek xenomorfjainak. Általában a tengericsillag-szörnyeteg több száz méter magas, tehát hatalmas pusztítást tud okozni a nagyvárosokban is, de arra is volt példa, hogy olyan nagyra nőtt, hogy egy egész óceánt lefedett, és így terraformálta a célba vett bolygókat.

Mindez azonban nem jelenti, hogy nincsenek gyenge pontjai. Például a Ligával való első találkozásakor azért bukott el, mert kiderült, hogy az égetett mésszel bevont testű Snapper Carr immunis a szupergonoszra, majd egy későbbi harc esetében Starro a szennyezett vízből merít energiát, ezért Aquaman friss óceánvízzel árasztja el a környéket.

Starro vs. Hódító Starro: A DC sok ideig szinonimaként használta a két nevet a képregényekben, de a közelmúltban kiderült, hogy Starro és Hódító Starro két külön karakter. A Tony Bedard által jegyzett, 2009-ben megjelent REBELS lapjain Hódító Starro nem tengeri csillag alakú, hanem ember formájú idegen, aki átveszi az irányítást egy tengeri csillagokra hasonlító élősködő faj példányai felett.

A módosított eredettörténet szerint Starro fajtársai egy gondolkodásra képtelen, nomádként élő paraziták, akik azért utaznak a galaxisban, hogy rabszolgasorsba taszítható civilizációkat találjanak. Egy nap azonban rosszul választanak, és támadást indítanak a Hatorei bolygó ellen, amit szellemileg összekapcsolt, békés lények laknak.

Egyikük, akit Cobinak hívnak, dühbe gurul, amiért ezek a paraziták el akarják pusztítani a szülőbolygóját, és valahogy sikerül átvennie az uralmat az arcára tapadt élősködő felett, majd ezen a Starrón keresztül irányítani kezdi annak fajtársait, s így válik belőle Hódító Starro, tehát ő az igazi erő minden élősködő tengeri csillag mögött.

A történet megjelenése után nem sokkal a DC rebootolta a képregényeit a The New 52-vel, tehát jelenleg nem lehet tudni, hogy Starro melyik eredettörténetét veszik alapul 2021-ben, így lehet, hogy a karakter ismét csak egy hatalmas, elmét irányítani képes, falánk tengericsillag.Starrótól Jarróig: Az elmúlt időben Starro komoly változásokon esett át, aminek eredményeként a klasszikus gonosztevőből mára Az Igazság Ligája egyik szövetségese lett. Ez a folyamat a 2018-ban megjelent Justice League: No Justice-ban kezdődött, amelynek történetében a Föld legnagyobb hősei és gonosztevői a Dark Nights: Metalban eseményeinek utóhatásaival foglalkoznak.

Azt követően, hogy Starro egy időre mentális kapcsolatba került Marsbéli Vadásszal, úgy érezte, hogy ideje lenne hőssé válnia, ezért feláldozza magát, hogy így nyerjen időt Coluanok arra, hogy elmeneküljön az Omega Titan fogságából.

Itt azonban nem ért véget Starro története, mert Batman megmentett egy kis darabot Starro szétszabdalt testéből, majd ezt a kis darabot befőttes üvegbe tette (angolul „jar”-ba), ezért az újjászületett Starro a Jarro nevet kapta. Jarro apunak nevezi Batmant, és az a vágya, hogy egy nap ő lesz az új Robin.

Starro a tévében és a játékokban: Starro első élőszereplős megjelenése Az Öngyilkos Osztagban lesz, viszont utalás és cameoszereplések formájában már látható volt a DC animációs filmjeiben és az olyan sorozatokban, mint például A zöld íjász, A Villám, a Smallville vagy a Powerless, de természetesen, a videojátékok sem feledkeztek el róla.

A karakter első tévés szereplése 1967-ben történt meg, méghozzá a The Superman/Aquaman Hour of Adventure egyik epizódjában, majd látható volt a Superman: The Animates Seriesben, a Batman Beyondban és a Young Justice-ban. Ugyanakkor az eddigi legkomolyabb megjelenése a Batman: The Brave and the Bold című animációs sorozat második évadának főgonoszaként volt.

Videojátékok esetében Starro bossként szerepelt a Batman: The Brave and the Bold Nintendo Wii-s verziójában és a DC Universe Online-ban, de cameoszerepben feltűnt az Injustice: Gods Among Usban és a Batman: Arkham Knightban is. Jelenleg az Infinite Crisis az egyetlen olyan játék, amelyben a játékosok irányíthatják Starrót.

Így illeszkedik Starro Az Öngyilkos Osztag koncepciójába: Hamarosan bekövetkezik az a pillanat, amikor Starro egy nagy költségvetésű képregényfilmben teszi tiszteletét, ám az még nem derült ki, hogy Starro lesz-e Az Öngyilkos Osztag főgonosza, vagy valaki más kapja ezt a szerepet.

Ami a kedvcsinálóból kiderült, az nem más, mint az, hogy a Task Force X bevetésre indul a Corton Maltese nevű, politikailag instabil országba, amiről a képregényekben kiderült, hogy ott található Jotunheim, az a szupertitkos labor/börtön, ahol rengeteg szigorúan titkos kísértet hajtottak végre a náci kortól egészen napjainkig.

Könnyen lehet, hogy ezen a helyen tartják fogva Starrót, akit Az Öngyilkos Osztag egyik tagja talán véletlenül szabadon enged. Azt, hogy ez a feláldozható, szupererővel alig rendelkező, Amanda Waller által összeállított csapat hogyan állítaná meg Hódító Starrót, rejtély, de a koncepció biztos tetszene a rajgongnak.

Ugyanakkor a Peter Capaldi által játszott Gondolkodó valamiképpen kapcsolódik Starróhoz. Mivel Gondolkodó egy általa barkácsolt „gondolkodó fejfedőt” használ arra a célra, hogy mások elméjét irányítsa, ezért nem kizárt, hogy Starrótól szerzi majd meg ezt a képességet. Az sem kizárt, hogy a polgári nevén Clifford DeVoe-t akaratán kívül kényszeríti arra a csapat, hogy segítsen nekik, mert talán a fejfedője miatt immunis Starro elmekontrolljára.

Hogy pontosan mi lesz Starro szerepe Az Öngyilkos Osztagban, az várhatóan 2021 nyarán kiderül!

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com