Minden, amit tudni kell Nováról

Ismerd meg a Marvel Moziverzum következő kozmikus hősét!A közelmúlt sajtóhírei szerint a Marvel Studios, a Moon Knight forgatókönyvét is jegyző Sabir Pirzadával, fejleszteni kezdett egy új projektet, várhatóan sorozatot, aminek középpontjában egy kozmikus hős, Nova áll majd, éppen ezért érdemes utánajárni, hogy kicsoda is ő!

Az alapok: Nova a Nova Corps nevű hőscsapat tagja. Ez az alakulat tulajdonképpen a Marvel válasza a DC Zöld Íjász-képregényeiből ismert intergalaktikus szervezetére, a Green Lantern Corpsra.

A Nova Corps minden tagja képes hozzáférni a Nova Force-hoz, azaz Nova Erőhöz, a feladatuk pedig a galaxis megvédése a különféle fenyegetésektől. A csapathoz tartozók hierarchikus rendfokozatokba dolgoznak: az alsóbb szinteken a Corpsmenek állnak, rangban felettük helyezkednek el a Centurion elitkatonái, a legnagyobb hatalma pedig Nova Prime-oknak van.

Rangtól függetlenül minden katonát a Xandarian Worldmind elnevezésű, a Nova Corps tagjainak több évszázados tudását és bölcsességét tartalmazó, értelmes számítógép (mesterséges intelligencia) irányítja.

Bár az alakulat több száz tagot foglalkoztat, mégis a képregények többségében csak két, a Földről származó hős szerepelt. Ők Richard Rider és Sam Alexander, akik mindketten Nova Corpsmenek, de a rajongók csak Nove néven ismerik őket, a dolguk pedig az, hogy a Corps zászlóvivői legyenek a Marvel Univerzum legsötétebb pillanataiban.

Nova ereje és képességei: Az összes Corpsmen képes használni a Nova Erőt, ami egy olyan energiaforrás, ami megnöveli az erőt, a gyorsaságot és az állóképességet, de emellett képessé teszi a felhasználóját a repülésre, az energia magába szívására, amit aztán erőteljes robbanással zúdít az ellenségére.

Nova egyenruhája lehetővé teszi, hogy a viselője lélegezni tudjon az űrutazások során, még akkor is, amikor a hipertérben tartozódik. Emellett a Nova-katona rangjától függ, hogy milyen fokú Nova Erőt tud felhasználni. Ennek megfelelően a Centurionok sokkal erősebbek a Corpsmeneknél, a Nova Prime-ok pedig mindegyiküknél erősebb képességekkel rendelkeznek.

A képregényekben volt arra példa, hogy Richard Riderből Nova Prime lett, aminek köszönhetően magában hordozta az összes Erőt, amivel a Marvel Univerzum leghatalmasabb hősévé vált.

Nova: Az 1976-es, Marv Wolfman író és John Romita, Sr. rajzoló által készült The Man Called Nova (Az ember, akit Novának hívtak) című képregényben jelent meg először a Richard Rider-féle Nova. Legalábbis a Marvelnél, mert a karakter már egy évtizeddel korábban, Wolfman fanzine-jában, a Super Adventuresben debütált.

Ebben a történetben több korai változata is volt a hősnek, akit aztán az író Romitával együtt alakított át és vezette be Novaként a Marvel Univerzumba. Bár Rider 1976-ban színre lépett, mégis a Nova Coprs megjelenése csak három évvel később következett be, a Fantasztikus Négyes 205. részében.

Nova kezdetben amolyan Pókember-utánzat volt, egy hős, akinek nehezen megy egyensúlyt találnia az új képességei kiaknázása és a családi kötelességei között. Még azt követően is, hogy a Nova Corps egyfajta kozmikus hősé tette a karaktert, Nova történetei többnyire arról szóltak, hogy a Corpsmenként végzett munkája mellett próbál a „földhözragadtabb” ügyeivel is foglalkozni. Az utóbbihoz tartozott a New Warriors nevű tini-szuperhőscsapattal ápolt kapcsolata is.

Nova állandó szereplője volt a New Warriors-képregényeknek, még azt követően is, hogy a saját sorozata sok ideje véget ért. 2006-ban, a Annihilation című crossoverben, azonban komoly változáson esett át Rider, ugyanis ő volt az egyetlen túlélője az Annihilus nevű gonosztevő és szörnyserege által végzett vérengzésnek. Rider ekkor örökölte meg a teljes Nova Erőt, majd segített a Marvel Univerzum hőseinek legyőzni a teljes megsemmisüléssel fenyegető veszélyt.

Ezután a Marvel egy új Nova-sorozatba kezdett. A Dan Abnett és Andy Lanning által írt széria arról szólt, hogy Rider próbálja védeni a kaotikus univerzumot, ami mellett igyekszik újjászervezni a Nova Corpsot.

Nova fontos szereplője volt több kozmikus konfliktusnak, így például az Annihilation: Conquest vagy a War of Kings történeteknek, majd végül Űrlorddal és Thanosszal együtt ottragadt a Cancerverse nevű dimenzióban, ami egy olyan hely, ahol semmi sem képes meghalni, ezért tele van élőhalottakkal.

Ez lehetővé tette, hogy a Marvel egy új földi embert tegyen meg Novának. Ő lett a Jeph Loeb író és Ed McGuinness rajzoló által megalkotott, tizenéves Sam Alexander, aki leginkább Rider korai kalandjaihoz hasonlóan, a magánélet és a szuperhősködés közti egyensúlyt kereste.

Az elmúlt években a Marvel új status quót hozott létre Novának, ugyanis Rider visszatért, és együtt dolgozik Alexanderrel. A Nova Corps is újra összeállt, az új történetszálak, így az Infinity Wars és az Empyre pedig már megmutatták az intergalaktikus békefenntartók erejét.Nova a tévében és játékokban: A televízió esetében a Richard Rider-féle Nova már több animációs sorozatban szerepelt (pl. Silver Surfer, Marvel Super Hero Squad) mellékszereplőként. A Sam Alexander-féle Nova viszont már többször megjelent, így például kiemelt szerepet kapott a 2012-ben induló Ultimate Spider-Manben (A Pókember elképesztő kalandjai), és 2015-ös animációs Galaxis Őrzői-sorozatban, amiben jobban bemutatták a Nova Corps háttértörténetét.

A videójátékok esetében Richard Rider Novája csak említésként szerepelt, a Sam Alexander-féle Nova viszont több Marvel-játékban megjelent, így például a Disney Infinity 2.0-ban, a Marvel Puzzle Questben, a Marvel Future Fightban és a LEGO Marvel's Avengersben. A 2021-es Marvel's Guardians of the Galaxyban a Nova Corps és a Worldmind szerepelt.

Nova jövője az Marvel Moziverzumban: Bár Rider és Alexander még nem szerepelt a Marvel Moziverzumban, a Nova Corps viszont igen, méghozzá A galaxis őrzői 2014-ben bemutatott első részében, de nem, mint egy szuperhatalmú hősök alakulata, hanem inkább egy átlagos űrrendőrségként, aminek tagjai az űrhajójuknak köszönhették a hatalmukat, nem pedig a Nova Erőnek.

A Nova Corps említés szintjén szerepelt a Bosszúállók: Végtelen háborúban is, amiben Thanos pusztítást végzett az otthonukul szolgáló Xandaron. Nem kizárt, hogy a Marvel majd ezt a cselekményszálat veszi alapul Nova szólókalandjához, amiben Rider vagy Alexander, esetleg mindketten, azt a feladatot kaphatják, hogy őrizze és vigye tovább a Nova Corps örökségét.

Kevin Feige, a Marvel Studios vezetője azt nyilatkozta 2018-ban, hogy sok lehetőség rejlik egy Nova-filmben, valamint elárulta, hogy a karakter szerepelt A galaxis őrző forgatókönyvének egy korai vázlatában.

Az ezt követő időszakban nemigen esett szó a Nova Corpsról, és kevés jel utalt arra a Marvel Moziverzumban, hogy az alakulat újra összeállt azt követően, hogy Thanos elpusztította őket. Most viszont a hírek arról szólnak, hogy Pirzada nekiállt Nova fejlesztésének, amiről még nem tudni, hogy film, vagy sorozat lesz, de az utóbbi tűnik esélyesebbnek.

Az tény, hogy a 2023-ban érkező A galaxis őrzői vol. 3. az eddig megismert csapat utolsó kalandjának ígérkezik, nagy űrt fog hagyni a Marvel Moziverzumban, viszont ezt betöltheti Nova és a Nova Corps.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Amy Heckerling saját terhessége ihlette a Nicsak, ki beszél! történetét

Amy Heckerling saját terhessége ihlette a Nicsak, ki beszél! történetét

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 35 éve bemutatott filmről.

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Tíz ok, ami miatt elmaradt a várt siker.

Sigourney Weaver fél a liftben

Sigourney Weaver fél a liftben

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 75 éves színésznőről.

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a hírességről.

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Érdekességek a 60 éves hírességről.

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Ezeket a dolgokat lehet, hogy még nem tudod a 25 éve bemutatott filmről.

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Érdekességek a 30 éve bemutatott vígjátékról.

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Érdekességek a 35 éves színészről.

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Íme, a Star Wars univerzum legérdekesebb fegyverei!

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Érdekességek a 25 éve bemutatott filmről.

http://ujhazak.com