Móricz-regény feldolgozás és kanadai-magyar családtörténet készül az NFI támogatásával

Úri muri, megazisten címmel mozifilm készül Móricz Zsigmond regényéből, valamint a legendás díszlettervező, Romvári József unokája, Sophy Romvari forgathatja Blue Heron című első mozifilmjét a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával.A Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,054 milliárd forint támogatást szavazott meg a Vidnyánszky Attila rendezésében, Csáky Attila producer irányításával készülő Úri muri, megazisten! című filmdrámára és 29,8 millió forint támogatást a Blue Heron című kanadai-magyar koprodukció gyártására - közölte az NFI csütörtökön az MTI-vel.
    

Móricz Zsigmond Úri muri című regénye a 20.

századi magyar szépirodalom egyik kiemelkedő alkotása, amely olyan erővel ragad meg egy alföldi sorstragédiát, hogy közben a magyar életérzés ma is feszítő ellentmondásait is képes összetetten bemutatni - idézik a közleményben Vidnyánszky Attilát, aki elmondta, hogy a mozifilmben többek között Trill Zsolt, Szarvas József, Schnell Ádám, Berettyán Nándor, Berettyán Sándor, Martos Hanga, Szűcs Nelli, Tarpai Viktória, Varga József, Kristán Attila, Herczegh Péter és Rácz József lesz látható.  
    

A Vidnyánszky Attila és Lukácsy György forgatókönyve alapján készülő Úri muri, megazisten című filmdráma operatőre Győri Márk, jelmeztervezője Berzsenyi Krisztina, a látványtervező Horváth Viktória, a zeneszerző Szarka Tamás. A film a Cameofilm Stúdió gyártásában készül és a tervek szerint 2026 tavaszán láthatja a moziközönség.
    

A közleményben felidézik: a kanadai-magyar koprodukcióban készülő Blue Heron című film az 1990-es évek végén játszódik és az író-rendező elsőgenerációs bevándorló családjáról szól izgalmas időkezelést, személyes hangvételt, néhol dokumentarista megoldásokat alkalmazva. Sophy Romvari elmúlt években készített rövidfilmjei közül háromnak is a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt a premierje. Filmjeit vetítették a vancouveri Festival Nouveau Cinema-n, a Museum of the Moving Image-ben (MOMA), illetve Kanada legnagyobb dokumentumfilm fesztiválján, a Hot Docs-on.
    

A Blue Heron vezető producere Ryan Bobkin, magyar koproducere Osváth Gábor (Boddah). A forgatás július végén kezdődik Vancouver Island-en. A filmben a szülőket magyar színészek alakítják és a produkció teljes utómunkája Magyarországon készül - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com