Naponta veszekedett Ryan Gosling és Rachel McAdams a Szerelmünk lapjai forgatásán

Híres filmes szerelmespárok, akik a valóságban utálták egymást.

A tökéletes, igaz szerelem létezik, legalábbis a hollywoodi romantikus filmekben, amelyekben a főhősök minden akadályt legyőznek, hogy aztán örökkön-örökké boldogan éljenek. Ezt az illúziót rombolja le az, ha kiderül, hogy a valóságban szívből utálta egymást a filmes szerelmespárt alakító két színész.

Íme öt híres szerelmespár, akik a forgatáson ki nem állhatták egymást, de a filmvásznon képesek voltak elhitetni a nézőkkel, hogy odáig vannak egymásért.Ryan Gosling és Rachel McAdams (Szerelmünk lapjai): A világ egyik legromantikusabb filmjeként tartják számon a 2014-es Nicholas Sparks adaptációt, a Szerelmünk lapjait, aminek főszerepét Ryan Gosling és Rachel McAdams alakította.

A két színész játéka láttán mindenki el tudta hinni, hogy azok örökre együtt maradnak, akiket a sors egymásnak teremtett. Ebből is látszik, hogy Gosling és McAdams milyen jó a szakmájában, ugyanis kiderült, hogy a valóságban napi szinten kiabáltak és veszekedtek egymással.

A két színész közti viszony olyannyira elmérgesedett, hogy egy ponton Gosling azzal a kéréssel fordult a producerekhez, hogy cseréljék le a színésznőt. Utólag kiderült, hogy az utálkozás oka a szexuális feszültség lehetett, hiszen a két sztár később összejött, és hellyel-közzel három éven át alkotott egy párt.Leonardo DiCaprio és Claire Danes (Rómeó + Júlia): Ha klasszikus romantikus történetekre kell példát mondani, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy Shakespeare Rómeó és Júlia története az első, ami az ember eszébe jut.

A tragikus szerelemről szóló mű már rengeteg feldolgozást kapott az elmúlt években, így például 1996-ban, amikor Leonardo DiCaprio és Claire Danes főszereplésével készült belőle adaptáció. A film nagy sikert aratott, DiCaprio és Danes pedig a mai napig az egyik leghíresebb filmes szerelmespár, pedig a valóságban nagyon utálták egymást.

Míg DiCaprio azért nem kedvelte a színésznőt, mert szerinte Danes túlságosan fenn hordta az orrát, addig a színésznő azt kifogásolta, hogy a kollégája túlságosan gyerekesen és éretlenül viselkedett az forgatáson.Dakota Johnson és Jamie Dornan (A szürke ötven árnyalata): 2015-ben készült film E.L. James A szürke ötven árnyalata című könyvéből. Az adaptációban Jamie Dornan megmutatta Dakota Johnsonnak, hogy a fájdalom is lehet élvezetes.

Habár a film nagy siker lett a fülledt szexualitás miatt, mégis már a premier előtt tudni lehetett, hogy a két sztár mennyire rosszul érzi magát a forgatáson. Állítólag a szexjeleneteiket többször fel kellett venni, mert Johnson egyáltalán nem tudta eljátszani, hogy élvezi a Dornannel való együttlétet. Az első rész után Dornan nem akarta elvállalni a folytatást, de végül még két filmet forgattak a párossal.Johnny Depp és Angelina Jolie (Az utazó): 2010-ben készített közös filmet Angelina Jolie és Johnny Depp, akiket akkoriban Hollywood két legszebb sztárjaként tartottak számon. A producerek abban reménykedtek, hogy Az utazó hatalmas siker lesz, ám az egók ütközése miatt a film elég vegyes kritikákat kapott.

Néhány forrás szerint Jolie és Depp között annyira elmérgesedett a viszony, hogy Depp csak akkor hagyta el a lakókocsiját, amikor forgatnia kellett. A színész véleménye az volt Jolie-ról, hogy túl sokat foglalkozott a frizurájával, a sminkjével, és igazi primadonnaként viselkedett.

Jolie azt kifogásolta, hogy Depp felszedett néhány kilót, nem foglalkozott a hajával, és mivel nem nézett ki elég jól, ezért felkészületlennek tartotta, ráadásul a színész esti kimaradásai továbbrontottak a helyzetén. Az, hogy a két sztár finoman fogalmazva se ápolt jó viszonyt egymással, a filmen is érződik.Patrick Swayze és Jennifer Grey (Dirty Dancing – Piszkos tánc): Az 1987-es Dirty Dancing - Piszkos tánc a mai napig kultuszfilm, aminek olyan felejthetetlen jeleneteket köszönhetünk, mint például azt, amikor Patrick Swayze a levegőbe emeli Jennifer Grey-t, a Time of My Life című dal közben.

A világ egyik leghíresebb filmes szerelmespárjáról ma már tudjuk, hogy a valóságban nem rajongtak egymásért. Ez a 2009-ben elhunyt Patrick Swayze életrajzi könyvéből derült ki, ugyanis a színész egyáltalán nem kedvelte Grey-t, akit nem tartotta elég profinak, ráadásul a színésznő mindenféle kritikától elsírta magát, és a hangulatingadozásai is csak ártottak a közös munkának.

(Forrás: noizz.hu)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com