Nem cenzúrázzák többé erkölcsi vagy vallási megfontolás alapján az olasz filmeket

Olaszországban többé nem cenzúrázzák a filmeket erkölcsi és vallási megfontolások alapján. Ehelyett a filmalkotóknak kell korhatár-besorolást adniuk saját filmjeiknek.Az olasz filmes cenzúratörvény 1914-ben született. Számos nagyszerű film esett az áldozatául, köztük Az utolsó tangó Párizsban - emlékeztetett rá a The Guardian című brit napilap cikke.

Dario Franceschini kulturális miniszter hétfői közleményében jelentette be a filmes cenzúra végét. Mint írta: véget ért az állam művészek szabadságát korlátozó ellenzőrző és beavatkozó rendszere. Így erkölcsi vagy vallási okokból többé nem lehet megakadályozni egy film bemutatását Olaszországban, valamint nem lehet ezen indokok alapján megkövetelni, hogy a bemutatáshoz kivágják a filmből a kritikus részeket.

    
A filmeseknek maguknak kell korhatár-besorolást adniuk saját alkotásaiknak a bemutatás előtt. Döntésüket egy filmipari szakemberekből álló 49 tagú testület hagyja jóvá. Mint Pupi Avati filmrendező hangsúlyozta: ez egyfajta önszabályozás, amelyhez elég érettek a filmalkotók. Avati zenés filmjét, a Bordellát az 1970-es években cenzúrázták.
    

Az elmúlt száz évben több száz filmet cenzúráztak Olaszországban, elsősorban politikai, erkölcsi és vallási okokból. Ezek közül az egyik legismertebb példa Bernardo Beltolucci 1972-ben Oscarra jelölt Az utolsó tangó Párizsban című klasszikusa, melynek minden kópiáját elpusztították, csupán hármat hagytak meg "bűncselekmény bizonyítékaként".
    

A kulturális minisztérium Cinecensura online platformjának kimutatása szerint 1944 óta Olaszországban 274 olasz, 130 amerikai és 321 más országban készült filmet cenzúráztak. A cenzúra miatt több mint tízezer filmet változtattak meg valamilyen módon, köztük olyan rendezőkét, mint Federico Fellini.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com