Nem lesz igazi képregényfilm a Joker

Tíz dolog, amit nem árt tudni az október elején érkező filmről.Minden idők egyik legnépszerűbb képregénykarakterre Joker, akivel a nézők október elején találkozhatnak a mozikban, méghozzá remélhetőleg egy olyan filmben, amiről még évtizedekkel később is úgy fognak beszélni, mint A sötét lovagról.

Reményre ad okot, hogy Joker eddigi előzetesei, kritikái és az alkotók mind azt sugallták, hogy igazi filmélménnyel fog gazdagodni az, aki úgy dönt, hogy megtekinti a filmet, amivel kapcsolatban talán még nem hallottad az alábbi érdekességeket.

Valami új, valami jó kezdete lehet: Aki jártas a képregényfilmek világában, az jól tudja, hogy a Nolan-éra óta voltak újabb DC-filmek, de azokból úgy tűnt, hogy a Warner nem találja azt a filmes nyelvet, ami elnyerhetné a nézők tetszését.

Az Igazság Ligája bukása óta a stúdió több projektje is megfeneklett, ám az is nyilvánvalóvá vált, hogy míg a sötétebb hangulat Nolan nélkül nem működik, addig a lazább hangvételű filmek (Aquaman, Shazam!) elnyerik a nézők tetszését. Ezzel csak az a probléma, hogy a DC nagy riválisa, a Marvel, már rég ezt a receptet használja a sikeréhez.

Most talán a Másnaposok-trilógia rendezője, Todd Phillips és az ő Joker-filmje meghozza a várt áttörést, ugyanis a direktor azzal állított be a Warnerhez, hogy van egy halom érdekes karakter, akivel érdekes filmet lehetne csinálni, néhány jó filmes is akad, tehát a stúdió csak adjon pénzt, ami távolról se annyi, mint egy blockbuster költségvetése, és akkor össze lehetne hozni néhány merészebb filmet, amit a képregényes háttér miatt könnyen el lehetne adni.

A Phillips által kitalált különálló vonal alatt egyelőre rezeg a léc, de abban az esetben, ha a Joker sikert arat a kasszáknál, akkor az azt jelentheti, hogy a jövőben további zöldháttér nélküli, izgalmas képregényfilmek érkezhetnek, ami akár oda is vezethet, hogy hivatalosan is megszületik a DC Black.

Képregénykarakter, de nem egészen képregényfilm: 2020 áprilisában már a 80. születésnapját ünnepli Joker a képregények hasábjain, filmek terén pedig az 1989-es Batman filmben kezdte a pályafutását.

Joker tehát amellett, hogy az egyik legidősebb képregénykarakter, még az egyik legismertebb is, akiről az is hallott életében legalább egyszer, aki egyébként kerüli a műfajt. Ez a hírnév egyszerre áldás és átok, hiszen sokan még mindig kíváncsiak Jokerre, viszont a nézők komoly elvárásokkal fognak beülni a mozikba.

A film készítőinek az a nagy szerencséje, hogy Joker eredettörténetét eddig elég homályosan mutatták be, ráadásul többféle verzióban, ami erősítette a karakter misztikusságát. Phillips filmje is csak egy újabb változat lesz, ám az alkotó már korábban leszögezte, hogy semmit sem vettek át az eddigi képregényekből, vagyis különválasztották Jokert az eddigi DC-filmektől.

Jó vagy rossz: Jokerről eddig azt tudtuk, hogy gonosz, Batman főellensége, a bűn bohóchercege, egy gengszter, pszichopata, aki látni akarja, ahogy a világ lángokba borul. Vagy talán mégsem így van?

Phillipsék egyértelmű célja az, hogy a lehető legjobban árnyékolják a karaktert, amivel akár össze is zavarhatják a nézőket, ugyanis ígéretük szerint lesz a filmben néhány olyan pillanat, amikor szimpatizálhatunk a most Arthur Fleckre keresztelt főszereplővel.

Azt néhány éve Joaquin Phoenix is kitalálta, hogy egy képregénykarakterről kellene karaktertanulmányt készíteni. Az ötlettel meg is kereste az ügynökét, de a terv kidolgozása addig se jutott el, hogy eldöntsék, melyik karakter legyen a főszereplő.

Phoenix szerencséjére néhány évvel később Phillipsék ugyanazt találták ki, amit ő, és úgy gondolták, hogy rá van szükség a megvalósításhoz.Érthető a magas korhatárbesorolás: Azok a filmek, amelyekben eddig Joker szerepelt, valamiért nem kaptak PG-13-nál (nálunk a 12-es karikának felel meg) magasabb korhatárbesorolást, de az október elején érkező alkotáson érződik, hogy R-besorolást érdemel.

Ennek elérése azonban nem ment könnyen, hiszen a mondhatni alacsony, 55 millió dollár körüli költségvetés ellenére a stúdió vezetői nem a trágár beszéd és az explicit jelenetek megtartását támogatták, hanem a vágóollót.

Phillipsnek állítólag egy éven keresztül kellett küzdenie azért, hogy végre meggyőzze a pénzembereket arról, hogy a forgatókönyvét úgy kell megvalósítani, ahogy van. Amellett, hogy a rendező nem akart finomkodni, még az is az R-besorolás mellett szólt, hogy a durva erőszak mellett a főszereplő láncdohányos, a PG-13-as besorolású filmekbe pedig nem igazán fér bele a túlzásba vitt dohányzás.

Nem akármilyen filmekből érkezett az inspiráció: Már az első teljes előzetesben felcsendülő zene bizonyította, hogy Phillips a legjobbaktól merített inspirációt a filmhez, ugyanis a Smile (Mosolyogj!) című dalt Charlie Chaplin írta az 1936-ban bemutatott Modern idők című filmjéhez.

Az eddigi kedvcsinálókból és Robert de Niro felbukkanásából az is kiderült, hogy a rendezőt A komédia királya című Scorsese-klasszikusa is megihlette. Ez a film egy szenvedő stand-uposról, Rupert Pupkinról szólt, aki végül úgy szerzett magának hírnevet, hogy elrabolt egy híres talk show házigazdát.

Emellett Phillips még olyan filmeket vett alapul Jokerhez, mint A taxisofőr, a Kánikulai délután, a Serpico, a Hálózat vagy a Száll a kakukk fészkére. Ha a rendezőnek tényleg sikerült ezeknek a filmeknek a szellemiségét átemelni, akkor a nézőknek nem lehet oka panaszra.

Az élet szolgáltatta ihlet: Sokan félnek a bohócoktól, de ennek oka nemcsak fóbia lehet, vagy a horrorregények és horrorfilmek, hanem a valóság is, hiszen a hírekben nem egyszer hallani, hogy valaki bohócnak öltözve követett el bűncselekményt, gyilkosságot.

Erre az egyik leghíresebb példa John Wayne Gacy, aki 1972 és 1978 között 33 fiatal fiút és férfit rabolt el, erőszakolt meg és végzett ki. Mindez önmagában is sokkoló, de az még borzalmasabbá teszi a dolgot, hogy Gacy felvonulásokon, segélygyűjtő akciókon és gyerekzsúrokon Pogo bohócként szórakoztatott. Phoenix sminkje Gacy arcfestését idézi meg.

Múltban élő modern Joker: A film 1981-ben fog játszódni, vagyis annak a kornak a közepén, amelyben Scorsese több híres karaktere New York utcáit járta. Habár Scorsese a The Irishman munkálatai miatt nem tudott producerként részt venni a Jokerben, az mégis sokszor tiszteleg az idős mester munkássága előtt.

Az október elején érkező filmről már azt is tudni, hogy bár Arthur a 80-as években él, mégis reflektál a jelenkori társadalomra. Attól nem kell félni, hogy az alkotók tele tömték politikai üzenetekkel a filmet, és az állásfoglalást, kritizálást is mellőzték, ugyanakkor a jelen társadalmi problémáit pedzegetni fogják, mert úgy gondolják, a művészetnek ez is a dolga. Természetesen máris borítékolható, hogy lesznek, akiknek ez nem fog tetszeni.Joaquin Phoenix is elcsábult: Generációja egyik legjobb színészeként tartják számon Joaquin Phoenixet, akinek végignézve az életművét elmondható, hogy valóban akad ott néhány emlékezetes film vagy szerep.

Phoenix arra törekszik, hogy egyedi hangú művészekkel dolgozzon, és csak ritkán mond igent a nagyobb szabású alkotásokra. Azt, hogy ez mennyire ritka, jól mutatja, hogy tulajdonképpen a 2002-es Jelek volt az utolsó igazi közönségfilm, amiben szerepelt.

Igaz tudjuk, hogy a Joker sem egy hagyományos képregényfilm lesz, de mégiscsak napjaink egyik legnépszerűbb műfaját képviseli. Ugyanakkor hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy Phoenix soha nem jelentkezett képregénykarakter szerepre.

Például 20 évvel ezelőtt ő alakíthatta volna Batmant, amikor még úgy volt, hogy Darren Aronofsky valósítja meg a Frank Miller által írt Batman: Year One eredettörténetet, amiből végül Christopher Nolan készítette el a Batman: Kezdődik! című filmet.

Phoenix A hihetetlen Hulk címszerepéért is versenybe szállt, de azt végül Edward Norton kapta meg. A Marvel egy másik alkalommal is szerette volna megszerezni a színészt, méghozzá Doctor Strange szerepére, de azt végül Benedict Cumberbatch kapta meg.

Joaquin Phoenix nem vette félvállról a munkát: Ahogy tőle megszokhattuk, úgy Phoenix most is mindent beleadott az általa játszott karakter, Arthur Fleck megformálásába. A színész ezt egy durva, napi egy almás diétával kezdte, hogy csontsoványra fogyjon, majd jött a saját félelmeit megismerő teljes szellemi átlényegülés és a rengeteg improvizáció.

Phoenixre egyelőre Oscar-jelölt színészként lehet hivatkozni, ám egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy talán pont Joker megformálásáért fogja megkapni az aranyszobrot.

Folytatás: A Joker egy teljesen különálló, önmagában is megálló film, ami nem egy franchise elindítója, legalábbis nem olyan értelemben, mint A Vasember a Marvel Moziverzumnak. Phillips egy kerek egész történetet készített, tehát mérget lehetne venni arra, hogy most nem kell stáblistás jelenetekre várni.

Ugyanakkor azt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Jokerben fel fog bukkanni a fiatal Bruce Wayne, tehát a történetet valahogy biztos, hogy folytatódhatna, ha a rajongók reakciója ezt indokolttá tenné.

Márpedig, ha a Joker siker lesz, akkor se a Warner, se a rendező nem fogja kéretni magát, hogy készítsen még egy filmet. Konkrétumokat azonban Phillips még egy interjúban sem mondott, csupán homályosan utalt arra, hogy amennyiben minden jól alakul és Joaquin Phoenix is igent mond rá, akkor nem rajta fog múlni a dolog.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com