Nem tudja kinyújtani egyik ujját Tom Hardy

Érdekességek a 45 éves színészről.Betöltötte a 45. életévét Tom Hardy, akit sokan a Venom, A sötét lovag: Felemelkedésből és a Mad Max című filmekből ismernek, és akiről most megtudhatsz néhány kevésbé ismert információt.

Az egyik ujját nem tudja kinyújtani: Néhány filmben már észre lehetett venni, hogy Hardy furcsán tartja az egyik kisujját. Ennek oka az, hogy a színész nem azonnal, hanem napokkal később ment el orvoshoz, amikor egy konyhai baleset során elvágta a kezét.

Akkor azonban már nem tudtak sokat segíteni rajta, ugyanis három műtéttel is csak annyit sikerült elérni, hogy Hardy ökölbe tudja szorítani a kezét, de a kisujját azóta sem tudta teljesen kinyújtani, ez pedig a vásznon is észrevehető.

Háttal áll a bulvárnak: Hardy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kerüljön a lapok címoldalára. A drogfüggősége miatt tönkrement első házassága után az Üvöltő szelek 2009-es forgatásán találkozott Charlotte Riley színésznővel, akit később feleségül vett.

A párnak sikerült eltitkolnia az eljegyzést, az esküvőt, de azt is, hogy Riley gyereket vár, sőt, a gyermek neme és neve a mai napig rejtély a nagyvilág előtt.

Volt egy híres osztálytársa: Hardy a londoni Richmond Drámaiskolában tanult színészetet, ám a diákok közül nemcsak ő tett szert hírnévre, hanem az osztálytársa is, Michael Fassbender, aki már akkor elkápráztatta a társait.

Amikor például kerekesszékes karaktert alakított egy darabban, akkor Fassbender még a próbák közti szünetekben is a székben maradt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hardy csodálta a társa elszántságát, akivel aztán együtt kezdték a pályafutásukat Az elit alakulatban.

Nem szabad a szexualitásáról kérdezni: Hardy játszotta a meleg Csini Bobot Guy Ritchie Spíler című filmjében. Ezzel kapcsolatban egy interjúban megkérdezték tőle, hogy csókolózott-e már férfival. Akkor a színész azt felelte, hogy bár heteroszexuális, de igen, mert semmitől sem zárkózik el, ha szerepről van szó.

Évekkel később már nem volt ilyen közlékeny a témában, ugyanis amikor a Legenda sajtótájékoztatóján kérdezték a szexualitásáról, akkor úgy rázta le az őt zaklató riportert, hogy öröm volt nézni.

16 évesen már kábszerfüggő volt: Hardy 11 évesen ismerkedett meg a hallucinogénekkel, ugyanis amikor egy rendőr előadást tartott a ragasztó veszélyeiről az iskolában, akkor az nem elvette Hardy kedvét, hanem sokkal inkább meghozta. 16 évesen már crack- és alkoholfüggő volt.

Egy alkalommal a rendőrök akkor kapták el, amikor lopott autót vezetett, annak kesztyűtartójában pedig fegyvert találtak. Hardy csak az apja kapcsolatainak hála úszta meg a börtönbüntetést. A mélypontot mégsem ekkor, hanem 2003-ban érte el, de azóta tiszta.

Rendszeresen kivette a részét balhékból a forgatásokon: Nem jár messze az igazságtól az, aki az interjúk alapján egy jószívű, szerény, de nehéz természetű embernek tartja a színészt. Habár a részletek egyik esetben sem kerültek nyilvánosságra, mégis a hírek szerint a Fékezhetetlen forgatásán Hardy és Shia LaBeouf majdnem összeverekedett, a Mad Max: A harag útja felvételén Charlize Theronnal rúgta össze a port, A visszatérő esetében pedig annak rendezője, Alejandro G. Innaritu kapott össze csúnyán a sztárral.

Mad Max végigkísérte az életét: Hardy nem rajongott a Mel Gibson főszereplésével készült Mad Maxért, amit csak akkor nézett meg, amikor őt választották a Mad Max: A harag útja főszerepére. Mégis volt némi köze a filmhez már jóval korábban is, ugyanis 17 éves korában került hozzá egy kutya, akit akkor már elveztek a Mad Maxnek.

A híresen nagy kutyabarát Hardy pont abban az évben kapta meg a film főszerepét, amikor Mad Max elpusztult.

Bane-ként magasított bakancsot viselt: Sok érdekesség kapcsolódik Hardy A sötét lovag: Felemelkedésben nyújtott alakításához. Ilyesmi például az, hogy a színész tetoválásait utólag, digitálisan távolítottak el.

Egy másik trükk az volt, hogy az 175 centi magas Hardy magasított talpú bakancsot viselt, annak érdekében, hogy ijesztőbbnek tűnjön, valamint teljesen újravették a hangfelvételeket, mert a korai anyagok esetében több panasz érkezett arra, hogy semmit sem érteni Hardy beszédéből az akcentusa miatt.

A szerepért bármit bevállal: A karrierje során Hardy már többször bebizonyította, hogy milyen komoly átalakuláson tud átesni egy-egy szerep kedvéért. A Bronson címszerepe esetében napi 2500 fekvőtámaszt csinált, amit kétszer is meg kellett tennie a leálló, majd újrainduló forgatás miatt.

A Warrior - A végső menet esetében a felkészülés időszakában szerette meg a küzdősportokat, és napi 10 órát töltött edzéssel. Amikor Bane szerepét kapta meg, akkor 15 kiló izmot pakolt magára, ám a súlyos ízületi sérülések sem kerülték el.

Gary Oldmant tartja a példaképének: Hardy már a karrierje elején közölte, hogy a legnagyobb példaképe és mestere Gary Oldman, akivel mindenképpen szeretne egyszer együtt játszani. Ez az álma már négyszer teljesült, ugyanis mindketten szerepeltek a Suszter, szabó, baka, kém, A sötét lovag: Felemelkedés, a Fékezhetetlen és A 44. gyermek című filmekben, ráadásul nemcsak munkatársi viszonyban állnak egymással, hanem jó barátok is.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com