Nemes Jeles László Árva című filmjét nevezi az Oscar-versenybe Magyarország

Nemes Jeles László legújabb alkotása, az Árva képviseli Magyarországot jövőre a legjobb nemzetközi filmért járó Oscar-díjért folyó versenyben - közölte a Nemzeti Filmintézet pénteken az MTI-vel.A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 98. alkalommal kiosztandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet.

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testület tagja Csáky Attila producer, Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, rendező-producer, Koltai Lajos operatőr-rendező, Lukácsy György dramaturg-rendező, Novák Emil operatőr-rendező, a Magyar Filmakadémia elnöke, Pesti Ákos filmgyártási szakember és Szabó Csilla dramaturg volt. A bizottság 24 egész estés film közül választotta ki Nemes Jeles László filmjét.

A filmes világ legnagyobb presztízsű versenyén az országok hivatalos Oscar-nevezései közül az amerikai filmakadémia tagjai választják majd ki a díjra jelölt öt filmet.

A jelöltek listáját 2025. január 22-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat pedig március 15-én adják át Los Angelesben.

Az Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas Saul fiát és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László új mozifilmjét, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával, európai koprodukcióban készült, a rendező családjának története ihlette.

Az Árva 1957 tavaszán, Budapesten játszódik. Az elbukott forradalom után a magyar társadalom nagy része a megtorlásoknak, a forradalmárok és ellenállók eltűnésének, a reménytelenségnek köszönhetően behódolt, és elkezdődött a több mint három évtizedig tartó Kádár-korszak. A 12 éves Andort édesanyja egyedül neveli, a fiú még bízik benne, hogy a háborúban eltűnt édesapja vissza fog térni. Egy nap megjelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, hogy ő Andor apja. A fiú nem hajlandó apjának tekinteni az idegent. A férfi azonban beköltözik hozzájuk, és a fiú kénytelen leszámolni illúzióival. Miközben az anya és fia közötti szakadék egyre mélyül, Andor elhatározza, hogy bármi áron, de megmenti családját a férfitől.

Az Árva főszereplője Barabás Bojtorján, édesanyját Waskovics Andrea alakítja, mellettük Grégory Gadebois látható kiemelt szereplőként. Az Árva forgatókönyvét Nemes Jeles László rendező együtt jegyzi Clara Royer-vel. Producerei a Pioneer Pictures részéről Kemény Ildikó és Szále Ferenc, operatőre Erdély Mátyás, látványtervezője Ágh Márton, jelmeztervezője Flesch Andrea, hangmestere Zányi Tamás, vágója Politzer Péter, casting directora Zabezsinszkij Éva.

Az Árva 35 milliméteres filmre forgott, nagyrészt budapesti helyszíneken, valamint az NFI Stúdió fóti műtermében és filmgyártó bázisán újonnan felépített kültéri díszletben. Teljes képi utómunkája az NFI Filmlaborban készült, az egyedi látványvilág létrehozásáért különleges digitális fényelést és speciális előhívási eljárásokat alkalmaztak a Nemzeti Filmintézet szakemberei.

Az Árva magyar-brit-francia-német koprodukcióban készült, a Nemzeti Filmintézet, az angol BFI, a francia CNC és a német FFA támogatásával. További finanszírozói az AR Content, a Mid March Media, az ARTE Grand Accord, valamint a Medienboard Berlin-Brandenburg. A magyar Pioneer Pictures partnerei a brit Good Chaos, a francia Lumen és a német Twenty Twenty Vision Filmproduktion voltak.

Az Árva, amely szerepelt a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyében és a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjában is, október 23-tól lesz látható a hazai mozikban, a Mozinet forgalmazásában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com