Nemzetközi Népismereti Filmszemlét rendeznek a kalotaszegi Sztánán

A Néprajzi Múzeum idén is megrendezi a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét Romániában, a kalotaszegi Sztánán. A szemle versenybe került filmjeit augusztus 22. és 25. között vetítik - tájékoztatta a múzeum az MTI-t szerdán.A közleményben felidézték, hogy a Dr.

Kós Károly Néprajztudós Alapítvány 10 éve indította el a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét. A pályázatra idén összesen 40 film érkezett, amelyekből 11 alkotás versengett az ifjúsági kategóriában. A beérkezett alkotások közül 33 filmet választott ki a héttagú zsűri.
    

A vetítéssorozat felnőtt kategóriájában egyebek mellett számos, kihalóban lévő népi mesterséget bemutató alkotást vetítenek, valamint erdélyi táncházakról szóló dokumentumfilmeket is láthat a közönség. Az ifjúsági kategória alkotásai között a méhek világát bemutató, valamint a Bácsalmáson található Csausher-palotáról készült dokumentumfilmet is megtekinthetik az érdeklődők.
    

A díjazott versenyzők névsorát augusztus 25-én, a filmszemle utolsó napján hirdetik ki. A filmszemle vetítései és programjai ingyenesek. A fesztivál részletes programja a Néprajzi Múzeum honlapján olvasható. A közleményben felidézik: a Néprajzi Múzeum 2023. március 5-én, a Néprajzi Múzeum Napján vette át a Nemzetközi Népismereti Filmszemle rendezési jogát az alapítványtól. A filmszemlét azóta is ifj. Kós Károly születési helyén, a kalotaszegi Sztánán rendezik meg, kapcsolódva a névadó 1919. augusztus 31-i születési dátumához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

http://ujhazak.com